A 21. században még soha nem csinált ilyen gyorsan két albumot egymás után a Grammy-díjas angol rocklegenda, aki Európa és a világ egyik legfontosabb hifi kiállításának, a High End 2022-nek is reklámarca volt. Új lemezén többek közt Tommy Shaw és Joe Bonamassa is vendégeskedik.

Alan Parsons

A Frontiers Music július 15-én adja ki a legendás Alan Parsons ‘From The New World’ című új stúdióalbumát. A hagyományos CD mellett CD + DVD formátumban is kapható lesz (a DVD-n az új album 5.1 audio mixével), valamint színes vinylen, és lesz a gyűjtőknek boxset, melyben együtt lesz a CD, DVD és LP, pólóval, poszterrel és a ‘Live In Madrid’ digifile-jával egyetemben.

 

 

A Grammy-díjas zenei ikon, a progresszív rock mestere 2019 áprilisában jelentette meg előző, ‘The Secret’ című stúdióalbumát. A ‘From The New World’ folytatja ezt a történet (olyannyira, hogy a The Secret című dal is ezen az új lemezen található), azzal a klasszikus hangzással, amelyről Parsons több mint 50 éves karrierje során ismertté vált, a progresszív, szimfonikus és klasszikus rock elemeit ötvözve. A vendégek között szerepel többek közt a gitárzseni Joe Bonamassa, valamint a Styx énekes-gitárosa, Tommy Shaw, David Pack, aki az Alan Parsons Projecttel egy időben indult Ambrosia tagja volt, és James Durbin, a Quiet Riot volt énekese is.

Az Alan Parsons Projecttel készített tíz stúdióalbum után Parsons saját neve alatt kezdett lemezeket felvenni, és először kezdett el élőben játszani, rajongók millióinak örömére világszerte. 2019-ben, amellett, hogy az ‘Eye In the Sky’ 35. évfordulós kiadásáért Grammy-díjat kapott, kiadta ötödik szólóalbumát, a mágia témáját körüljáró ‘The Secret’-et, melyet egy világkörüli turnéval koronázott meg. Két koncertet filmre is vettek 2019-ben, ezeket 2021-2022-ben adták ki ‘The NeverEnding Show: Live In The Netherlands’ és ‘One Note Symphony: Live in Tel Aviv’ címmel. Parsonst nemrég az angol királynő a művészetekhez való hozzájárulásáért a Brit Birodalom Rendje kitüntetéssel díjazta és idén Európa és a világ egyik legfontosabb hifi kiállításának, a High End 2022-nek is ő volt a reklámarca. Az új albumáról bemutatott első kislemezdalban, az Uroborosban Tommy Shaw énekel.

A ‘From The New World’ dallistája:

01. Fare Thee Well
02. The Secret
03. Uroboros (közreműködik Tommy Shaw)
04. Don’t Fade Now
05. Give ‘Em My Love (közreműködik James Durbin és Joe Bonamassa)
06. Obstacles
07. I Won’t Be Led Astray (közreműködik David Pack és Joe Bonamassa)
08. You Are The Light
09. Halo
10. Goin’ Home
11. Be My Baby

Alan Parsons - From The New World

Megosztás