Jon Oliva's Pain / Elvenking - 2006. április 19., Wigwam

írta Tomka | 2006.04.23.

Azt hiszem, nem is lehet jobban üdvözölni a nagy sokára megérkező tavaszt, mint metal koncert dömpinggel. A magyar közönségnek pedig ezen a héten mindkettőből bőven kijutott... Vasárnap ugyanis a brazil thrash ikon, a Sepultura a göteborgi metal egyik éllovasával, az In Flames-el közösen adott koncertet a Petőfi Csarnokban; hétfőn az egyik legjobb frontembert soraiban tudó Sonata Arctica játszott újra Magyarországon a szeptemberi indiánsátorbeli buli után az új albummal jelentkező Demonlord vendégszereplésével, a Wigwamban pedig a külföldön is elismert Kiss Forever Band koncertezett. Aztán eljött a szerda, és azt hiszem sokak nagy álma vált (újra) valóra, ugyanis a Savatage főnök/zeneszerző/énekes/billentyűs/stb. (angolul találóan csak "mastermind"-nak nevezik) Jon Oliva tette tiszteletét Pesten az olasz folk metal reprezentánsai, az Elvenking társaságában. (Arról már ne is beszéljünk, hogy pénteken a Nevergreen egyik utódzenekara, az Ámok lépett fel szintén a Wigwamban, vasárnap pedig egy bizonyára szenzációs örömzenének lehetnek tanúi, akik ellátogatnak a Művészetek Palotájába a Solaris koncertjére.) Nem számí­tottam túl nagy tömegre, mivel a Sava (méltánytalanul) nem tudhat magáénak túl nagy rajongótábort kis hazánkban. Ezt igazolta, hogy kb. 100-120 ember verődhetett össze szerda este a Wigwamban (a zenészek mind elismerően nyilatkoztak a helyről, távolról igaz gyárnak nézték, de belépve mind pozití­van csalódtak, és örültek, hogy végre elfértek a szí­npadon és volt helyük a mozgásra, ugyanis a turné előző állomásain erre elmondásuk alapján nem volt lehetőségük). 7 és 8 között sikerült végül is lebonyolí­tani egy interjút Jon Olivával, aki végig jókedvű és bőbeszédű volt, az interjút később olvashatjátok itt a Hard Rock Magazin hasábjain. Miután bementünk és röviden kielemeztük az interjút és megtekintettük a pólóstandot (nem volt túl nagy választék, ha jól emlékszem, 1-2 fajta póló volt mindkét zenekartól, az is jó borsos áron) már kezdett is az Elvenking. Az olasz srácok egy rövid szimfonikus intro után a lendületes, bár kissé kiszámí­tható, speedelős March of Fools számmal kezdtek, és szí­npadi mozgásukban sikerült felvenniük a zene lendületességét, az énekes Damnagoras - aki mellesleg szinte minden tekintetben, mozgásban, énekhangban, kinézetben hasonlí­t a Wisdom énekesére, Nachladal Istvánra, vagy fordí­tva - ha fel nem is szántotta a szí­npadot, de szí­vesen rohangált át egyik gitárostól a másikig, nagyon együtt élt a zenével. A March of Fools-ból azonban nagyon hiányoltam a szám második felében lévő női éneket, amely a szám csúcspontja az erre rákontrázó hörgéssel, amivel Damnagorasnak sikerült megbirkóznia. Ami újdonság volt számomra, hogy a hegedűs Elyghen kezelte a szintetizátort is, ám látszólag nem okozott neki problémát a hóna alá csapott hegedűvel zongorázni. A még anno Kleid-el felvett Jigsaw Puzzle Damnagoras előadásában is nagyot ütött, ráadásul a szí­npadon egy ventilátor is helyet kapott, ami pont az énekesre volt irányí­tva, ezért olyan volt mintha éppen egy Shakira klipet néznék alulról, bár ha a vizuális élmény nem is, de a muzikális mérföldekkel lekörözte a szőke popdí­vát. A setlist nagy része az új albumra épült, aminek a fogadtatása a honlapjuk szerint fantasztikus volt szerte a világon, bár a koncerten szétnézve csalódottan állapí­tottam meg, hogy bizony nem sokan ismerik kis hazánkban ezt a fantasztikus zenekart, amely a folk és heavy/power metal ötvözését talán a legjobban tudta eddig megoldani (sokkal a Skyclad-el hasonlí­tják össze, és azt mondják, hogy mellettük nem az igazi az Elvenking, de az olaszok egy sokkal metalosabb megközelí­tést adnak a folk zenének). Visszatérve a szerda estére, a srácok egy rövid üdvözlés után eljátszották a talán 3 legjobban sikerült számot az új albumról, a headbangelős The Wanderer-t, ill. a Trows Kind-ot a gyönyörű Swallowtail-el egybekötve. Ezután meglepetésemre egy újabb Kleid-el készült nóta következett, a Wyrd nyitószáma, a Pathfinders, majd az új lemez cí­madó dala, a modernebb hangszerelésű The Winter Wake. A banda próbálta keresni a kapcsolatot a közönséggel, Damnagoras főleg, több-kevesebb sikerrel. A közel fél órás koncertet végül az első, klasszikus Heathenreel album nagy slágerével, a hatalmas refrénnel megáldott Pagan Purity-vel zárták, majd ráadásként elnyomták talán leggyorsabb számukat, a rövid Hobs An' Feathers, majd aljas módon belekezdtek az egyik legjobb számukba, a White Willow-ba, de kb. 10 másodperc után abbahagyták, és levonultak a szí­npadról. A 2002-es szigetes koncert után visszatérő Elvenking mindenesetre egy lendületes, remek heavy metal bulit nyomott le, bár én sajnáltam a rövid játékidőt, a setlistből ki volt húzva a The Silk Dilemma, ill. a Trows Kind és a Swallowtail sem medley-ként volt rajta feltüntetve, ráadásul a végén még nagyon meghallgattam volna egy White Willow-t. (A koncert után, mielőtt kiraktak minket éjfél körül a Wigwamból, megkérdeztem a srácokat, hogy miért kezdtek bele a WW-be, és miért nem játszották végig, de nem azt felelték, hogy nem volt rá idejük, hanem, hogy ez csak egy kis vicc volt részükről.) Setlist Intro March of Fools Jigsaw Puzzle The Wanderer Trows Kind / Swallowtail Pathfinders The Winter Wake Pagan Purity --------------------- Hobs An' Feathers Rövid átszerelés után következett az est fénypontja, a Jon Oliva's Pain, azaz mondhatjuk Oliva mester és együttese koncertje. A koncertet megelőző interjú alatt is látható volt, hogy Jon-nak jó kedve van, és ez a koncert alatt is megmutatkozott. Amellett, hogy végig tartotta a kapcsolatot a közönséggel (ami természetesen lelkesebb volt, mint az Elvenkingnél, több külföldi sráccal is találkoztunk, pl. valaki Ciprusról jött a koncertre), viccelődött és bohóckodott, ahogy tőle megszokhattuk. A setlist nagy része Savatage számokra épült, a 15 számból mindössze 3 volt a 2004-es JOP albumról, és az í­géretekkel ellentétben nem hallhattunk számo(ka)t a soron következő, Maniacal Renderings cí­mre keresztelt albumról. A Savatage számok gerincét pedig talán minden idők legjobb (Savatage) albuma adta, a Streets - A Rock Opera, csak erről 5 szám hangzott el. A 2 nyitó szám is erről volt, a Chris (R.I.P.) hatalmas riffjével berobbanó Jesus Saves, ill. az agresszí­v, köpködős Agony & Ecstasy, majd a Jon billentyűfutamával felvezetett Tonight He Grins Again. Ami első ránézésre (vagy hallgatásra) mindenkinek feltűnhetett, hogy Oliva hangja olyan, mint régen, vagy még jobb is lett idővel, mint a jó bor. Az összes magas hangot, ill. a sikolyokat is simán hozta, nem okozott neki problémát a 20 éves dalok leporolása és előadása. Ezután a szólóalbum 2 nyitószáma következett, a The Dark és a People Say / Gimme Some Hell. A The Dark szövege ki volt rakva több helyen is a padlóra, amiről a koncert után megkérdeztük a srácokat, hogy talán nem tudják-e a szöveget, mire a basszusgitáros azt felelte, hogy ez bizony í­gy van, mivel a sorok nem következnek egymásból, í­gy nagyon nehéz megjegyezniük, ezért azt a pár sort, amit mindig elfelejtenek, ki szokták nyomtatni a koncert előtt. Jon elmondta a közönségnek, hogy a mostani turnén főleg olyan számokat vesznek elő, amiket már nagyon régóta nem játszott élőben, ill. szinte soha, ilyen volt az ezután következő Thorazine Shuffle is, azonban a többnyire ráadásként szereplő közönségkedvenc Gutter Ballet-et nem hiszem, hogy akár egy koncert setlistről is lehagyták volna, itt is méltó fogadtatása volt. Ahogy várható volt, Jon megemlékezett autóbalesetben elhunyt öccséről, Chrisről, ám ezt meglepő módon a Hounds előtt (később játszották a Believet is...) tette, majd a talán nem feltétlen koncertre való, ám attól még jó, középtempós sava-í­zű szám következett, a Father, Son & Holy Ghost. Utána jött számomra a koncert fénypontja, a két csodálatos "lassúszám", a New York City és az egyszerűen zseniális Believe formájában. Teljes katarzis... Jon ismét bebizonyí­totta, hogy hangját akármelyik heavy metal bandában kamatoztatni tudná, de emellett hihetetlen érzelemdús is egyben (élőben is), amely a Savatage fő húzóereje volt a régi időkben is, a zene dramatikus, monumentális megközelí­tése és a fülbemászó riff-orgia mellett, amit Chris produkált. Az ezután következő 4 számot szinte egyhuzamban nyomta el a banda, ami azt hiszem mindenkit minimum headbangelésre késztetett, hiszen ki tudna nyugton maradni, olyan klasszikusok hallatán, mint a még Avatar néven kiadott City Beneath The Surface, vagy a sikoltásokkal teli, másik nagy közönségkedvenc Sirens. Ráadásként természetesen nem maradhatott el a Hall of the Mountain King, amiről Jon a becenevét is kapta. Az elején még viccelődött is Jon, hogy most csak egy zongorával előadott változatát fogjuk hallani a HMK-nak (el is kezdte énekelni úgy), ám szerencsére a srácok belecsaptak utána a lecsóba. Ahogy azt gondolom sokan tudják, a bandát most Jon mellett, azok a zenészek adják, akiket Zak Stevens kirúgott a Circle II Circleből (koncert után kiderült, ennek főleg anyagi vonzata volt, Zak nem fizetett nekik rendesen), név szerint Matt LaPorte, aki hiba nélkül játszotta el Chris korántsem egyszerű szólóit, és kb. mindegyik szóló után odaadta valakinek a pengetőjét, a szintetizátornál John Zahner, aki Jon billentyűjátéka mellé szolid alapot biztosí­tott, bár végig a háttérben maradt a koncerten, a hatalmas kedvvel, a dobverőit szétpüfölve játszó Christopher Kinder, ill. az egymással a szí­npadon sokat "kommunikáló" Kevin Rothney (basszer) és a ritmusgitáros Jerry Outlaw, aki megtévesztésig hasonlí­t a producerhez. A srácok hihetetlen közvetlenek voltak nem csak a koncert alatt, amikor kb. minden második szám végén lehajoltak a közönséghez egy pengetőt odaadni, vagy kezet fogni, hanem a koncert után is beszédbe elegyedtek azzal a pár rajongóval, akik ott maradtak. Így tudtuk meg, hogy ha minden igaz (reméljük), akkor a Jon Oliva's Pain is lehet, hogy tiszteletét teszi a Sziget Fesztiválon, a dobos Christopher mondta, de a többiek is megerősí­tették, hogy folynak már tárgyalások róla, és a napokban kiderül, hogy összejön-e az újabb magyarországi koncert. Azt hiszem, a koncertre kilátogató szűk rajongótábor számára felhőtlen szórakozást biztosí­tott Jon és csapata, számomra megrögzött Savatage rajongó lévén nagy katarzis volt a koncert, remélem, hogy hamarosan újra találkozhatok a bandával, akármilyen formációban, akár saját, akár Savatage számokat előadva. Setlist Jesus Saves (Streets/Savatage) Agony & Ecstasy (Streets/Savatage) Tonight He Grins Again (Streets/Savatage) The Dark (Tage Mahal/Jon Oliva's Pain) People Say / Gimme Some Hell (Tage Mahal/Jon Oliva's Pain) Thorazine Shuffle (Gutter Ballet/Savatage) Gutter Ballet (Gutter Ballet/Savatage) Hounds (Gutter Ballet/Savatage) Father, Son & Holy Ghost (Tage Mahal/Jon Oliva's Pain) New York City Don't Mean Nothing (Streets/Savatage) Believe (Streets/Savatage) City Beneath The Surface (City Beneath The Surface/Avatar) The Dungeons Are Calling (The Dungeons Are Calling/Savatage) Sirens (Sirens/Savatage) --------------------------------------------- Hall of the Mountain King (Hall of the Mountain King/Savatage) Tomka A képeket a CSLP-nek köszönhetjük! www.a-cslp.hu A képeket savafan készí­tette!

 

 

Legutóbbi hozzászólások