Egy vakrepülés végeredménye: Ignite, Fish!, Kies – Akvárium, 2019. 02. 03.

írta savafan | 2019.02.14.

Háromból kettő, nem egy megszokott arány nálam. Mármint ennyi zenekart nem láttam eddig soha életemben, így indultam neki ennek a februári estének. Az Ignite koncertjein sem vagyok mindig jelen, néha keresztezzük egymás útját, de rajongásról nem beszélhetünk. Azt tudtam, hogy a dupla koncert első napja teltházas volt, nagyon kíváncsi voltam, mennyien leszünk egy vasárnapi napon, amikor a világ legnézettebb televíziós eseménye is erre a napra esett. Mert valljuk be őszintén, a Super Bowl nézők és a metalzenét kedvelők között nagy az átfedés. Közvetlen társaságomban is három emberből csak engem hagyott hidegen a tojáslabda.

A kezdő Kies zenekar alatt picit megrémültem, mert nagyon kevesen voltak a teremben, pedig egy egész jó buliról maradtak le. Engem a Foo Fightersre emlékeztettek stílusban, és szerencsére intenzitásban is hozták az ehhez a műfajhoz tartozó „kliséket”.

Intenzív előadásmódjuknak köszönhetően hamar ráéreztem a hangulatra, és ütemesen járt a lábam, fejem. A relatíve szűkre szabott helyet gyorsan belakták, folyamatos mozgásban volt az egész banda, persze Kiss Milán gitáros-énekes csak annyit töltött távol a mikrofontól, amennyit a dal megengedett.

Márpedig ez a fajta zene nem a nagy szólózásokról szól, ha jól emlékszem, összesen egy igazi szólónak tűnő részt láttam tőle. Nem is hiányzott, sőt az az egy sem volt kiemelkedő. A többivel viszont semmi baj nem volt, a közönség is láthatóan jól fogadta a dalokat és a kézfelemelésekből látszott, hogy azért több embernek nem ez volt az első Kies-koncertje. A rendelkezésre álló időt maximálisan kihasználták, a stílusból adódóan biztos vagyok benne, hogy pár új rajongót is sikerült szerezniük, és ha egy fesztiválon vagy előzenekarként összefutunk, én is belenézek a bulijukba, mert tetszett, amit láttam, hallottam.

Profizmusban újabb lépés következett. Már többször tanácsolták, hogy nézzem meg a Fish! zenekar koncertjét, mert tetszetni fog. Valahogy mindig elkerültük egymást, a sok külföldi fellépő miatt ritkán jutok el magyar koncertre. És valamiért teljesen más zenét gondoltam a zenekarhoz, nem tudnám megmondani, mi alapján. Nagyot hibáztam! Mert amit a Kovács Krisztián által vezetett banda lenyomott, az több mint meggyőző volt. Ez a fajta punk-rock kedvemre való muzsika, és az előadásmód is megvett kilóra.

Krisztián egy izgága pali, szerintem egy pillanatra sem állt meg a koncert egésze alatt, fel-alá mászkált a teremben. Igen, a teremben, mert többször is leugrott az első sorokhoz, illetve nem egy alkalommal a színpad szélén is eltűnt, miközben énekelt. Az átkötő szövegei is eszement jók és poénosak voltak, cifra szavakért nem kell a szomszédba mennie, de jól álltak neki. Nekem itthon Lukács Laci átkötő szövegei és felkonfjai tetszenek nagyon, mert ügyesen beleszövi a számot vagy akár a napi dolgokat is a szövegeibe. Most már Krisztián dumája is felsorakozott a lista első részébe, azt nem tudom, hogy ezek már megszokott, bevett sémák vagy frissen kitaláltak. Mindegy is, feldobták az amúgy is jó bulit!

Ez a fajta virgonc előadásmód akkor jó, ha közben nem megy a zene rovására, arról pedig a hangszeresek tettek, hogy ne így legyen. Gajda Mátyás gitárosnak azonban többször is technikai segítséget kellett kérnie. Krisztián is több alkalommal ragadott gitárt és akkor sokkal vastagabban szóltak a dalok, ezek a tételek jobban be is jöttek. A programot hallva eléggé meglepődtem, mert ismerős dallamokat és szövegeket véltem felfedezni, aztán beugrott, honnan. A nemrég megszűnt Rock Fm rádión hallhattam ezeket a számokat, szám szerint hármat az este folyamán, csak ott nem figyeltem, kik az előadók.

Plusz hangszeresekből amúgy nem volt híján a zenekar, néha feltűnt valaki kisegítőként a színen, és egy alkalommal egy 12 éves kissrác is beszállt gitározni a zenekarba. Ezen az estén nem utolsó alkalommal. Abba a műsorba, amibe szinte mindegyik lemezből pakoltak be jó pár nótát és még három feldolgozásra is futotta az erejükből. A három közül nekem a 21st Century Digital Boy jött be, mivel ezt a Bad Religion-számot eredetiben is imádom! A vége felé eljátszott Kockásinges lányok eleje is telitalálat volt, a The Offspring kezdésért meg külön piros pont jár! Közben a terem szépen megtöltődött és meg is lepődtem, hogy az előző napi sold out buli után ezen a napon is majdnem megtöltötték a rajongók a termet.

Az a fajta közvetlenség és laza mentalitás, amit a srácok nyomtak a deszkákról, hamar átragadt a közönségre is, mindenki önfeledten bulizott ezekre a pörgős tételekre. Felszólításra még egy méretes circle pitet is összerántott a nagyérdemű. A koncert beharangozójában az szerepelt, hogy a vasárnapi műsoron egy speciális szetlista lesz, bevallom ezt se megcáfolni, se megerősíteni nem tudom, mivel nekem már az is speciális volt, hogy láthattam őket, hiszen az első Fish!-bulim volt. De hogy nem az utolsó, az biztos! Nekem nagyon bejött, amit produkáltak. Most hónapokra eltűnik a zenekar a színpadokról, de azt hiszem, nem ez volt életem utolsó Fish!-bulija!

Egy perc / Felemás / Minden jó lesz / A huszönötödik óra / Konzervzene / Majdnem Kalifornia / Be kell adni / Számolj hármat / Zenéd is milyen? / Gyújtsuk fel / Szépen kérlek / Magasan száll / Ne is figyelj rám / Visszhang / Sav / Kelj fel / Ki van kivel / Do What You Want / 21st Century Digital Boy / Dig Up Her Bones / Kockásinges lányok // Nyomot hagy / Gyere ki a rétre

Réges-régen – nem egy messzi-messzi galaxisban – láttam az Ignite-ot, még valamikor a Szigeten a Hammer-sátorban. Az sem ma volt, az biztos, az a fajta muzsika, amit Zoliék játszanak, nem annyira az én világom, így a koncertjeiket is kihagytam. Most ott voltam, és rá kellett döbbennem, hogy iszonyat nagy energia van ebben a zenében és bandában.

Persze Téglás Zoli a motorja ennek a zúzásnak, de megtalálta maga mellé a tökéletes kiegészítő embereket. Utólag megnézve a programot, meglepődtem, hogy nem a friss anyag volt túlsúlyban és nem is az egyik legismertebb ’A Place Called Home’, hanem a tizenhárom évvel ezelőtt megjelent ’Our Darkest Day’ lemez.

Azt nem tudom, hogy valamit sejtetni akar Zoli, hogy ezt a címet rejtő albumot vette elő legtöbbször az este folyamán, mert nem ez volt a legsötétebb, sőt! Igazi energiabomba a zenekar, és mindez le is jön a színpadról. Mert vannak olyan bandák, akik nem mindig tudják átadni az energiát a színpadról, de itt az elején beindult a közönség és kitartott az A csitári hegyek alattig.

Természetesen az átkötő szövegeket magyarul tolta Zoli, és néha keményen elmondta a véleményét a mai politikai helyzetről, megkapta Trump is a magáét, de megható volt, amikor azt ecsetelte, hogy minél többet legyen az ember a szüleivel, mert ki tudja, meddig lehet.

Mindhárom zenekar használta a videófalat, de ha Zoliék ezeket a képeket rakják be aláfestőnek a külföldi bulikon is, akkor egy igazi országimázs a zenekar programja. A Slowdown elején levő lassú résznél nagyon látványos és szép képeket vetítettek Budapestről, a Falu számnál pedig kaptunk egy kis korabeli ízelítőt Veresegyházáról, ahol a család lakott. Szinte valamennyi számhoz tartozott valami kis videó, amiben érintették többek között a háború borzalmait, de láthattunk felvételeket, ahogy Zoliék mentik a pelikánokat. Mondhatjuk, hogy teljes életképet kaphattunk az énekes tevékenységéről, gyökereiről, véleményét a mai helyzetről és persze országunk gyönyörű tájairól.

A műsor első felében kapott helyet a Veteran című szám, ami elé egy kis történetet mesélt el Zoli. Előző este elé állt egy fiatal srác, hogy ugye ő Téglás Zoli az Ignite-ból? Az igen választ hallva elmondta Zolinak, hogy ő még jobban el tudja nyomni a Veterant, mint a zenészek, és ezen felbuzdulva elhívta a kissrácot, hogy bizonyíthasson. Nem tudom, mi igaz a történetből – szerintem semmi, de jópofa sztori –, ám a számra a színpadon termett a Fish!-nél már látott Bartal Dániel, aki tényleg elég jól tolta 12 éves létére. Nem volt megszeppenve és még a közönséggel való kommunikációra is futotta a lámpalázmentes játéka mellett.

Nem sokkal ezután jött a már említett Falu című szám, amikor is egy széket hoztak be a technikusok és Lukács Peta sántikált be egy botra támaszkodva és ült le a székbe. Mint kiderült, előző este is fellépett a zenekarral Peta, aki Téglás Zoli másik zenekarában, a Zoli Bandben gitározik, amikor is a színpadon szalagszakadást szenvedett. De nem akarta lemondani a vasárnapi bulit, így eltolták a műtétet a hétfői napra, és ha ülve is, de beszállt a Falu című dalba. Maximális respekt és mihamarabbi gyógyulást!

A szám után Zoli átadta a mikrofont a Greenpeace egyik emberének, aki felhívta a figyelmünket a mindent elárasztó műanyag termékek hanyagolására. Megkért minket, hogy saját poharat/bögrét, valamint evőeszközt vigyünk a fesztiválokra és bulikra. Nem tudom, mit szólna egy biztonságis, ha megjelennék a bejáratnál egy üvegpohárral és egy kést is tartalmazó evőeszközkészlettel…

Már a harmadik Bad Religion-nóta következett az este folyamán, sajnos a másik nagy kedvencem, a Punk Rock Song nem került elő, de semmi gond. Erre az estére jutott még egy feldolgozás, méghozzá a U2-tól a Sunday Bloody Sunday, ami erős vérátömlesztésen ment keresztül, igen pörgős tétel kerekedett ki ebből az eredetileg nyugisabb számból. Zoli végig jó formában volt, nem érződött a társaságon sem, hogy a turné utolsó állomása volt ez a vasárnapi, ahol álltam, ott egész jól is szólt a cucc.

Zárásként mi mással lehet befejezni egy pesti Ignite-koncertet, mint az A csitári hegyek alatt számmal, amiben újabb meglepetésvendég tette tiszteletét a színpadon: Alapi István termett a színpadon és a szóló mellett a teljes számot végigpengette, miközben Zoli a kiállás és közönségénekeltetés után a közönség soraiba vetette magát és hason fekve, de volt, hogy fejjel lefelé is énekelte a jól ismert refrén sorait.

Természetesen ez a rész a közönségnek is ment, teli torokból üvöltötte a terem a szöveget. A záró, angol nyelvű részre már visszakászálódott a színpadra az énekes és ott fejezte be a koncertet a közönség nagy üdvrivalgása közepette.

Poverty for All / Who Sold Out Now? / Fear Is Our Tradition / This Is a War / Let It Burn / Veteran / My Judgement Day / Slowdown / Run / Falu / We’re Only Gonna Die / Know Your History / Fill in the Blanks / Alive / Call on My Brothers / Three Years / By My Side / Descend / Sunday Bloody Sunday / Live for Better Days / Bleeding / A csitári hegyek alatt

Szinte teljes vakrepülésben mentem el az estére, de nagyon pozitív csalódás ért! A profizmus 3 különböző szintjét láttam a koncerten, annak pedig külön örülök, hogy az előző napi teltház mellett ezen a napon is szép számmal voltak jelen a rockerek. A szombati programhoz képest minden egy órával korábban kezdődött, így aki másnap melóba vagy suliba ment is, időben hazaért, illetve akit az NFL döntő érdekelt, a kezdésre már a kanapéba zuhanva figyelhette a meccset.

Szöveg és fotók: Savafan
Videó: Bartal Dániel
Külön köszönet a Fish! zenekarnak a lehetőségért!