Beth Hart: War In My Mind

Bár az énekesnő legutóbbi albuma három évvel ezelőtt jelent meg, Beth Hart igencsak aktív volt a lemezkiadásban, hiszen ezen időszak alatt megjelentetett két koncertanyagot (’Live From New York - Front And Center’, ’Live At The Royal Albert Hall’) és Joe Bonamassával már a harmadik közös stúdiólemezt adták ki ’Black Coffee’ címmel.

A 2016-os ’Fire On The Floor’ pályafutása egyik legjobb albuma lett, tele az ember elevenjébe markoló soul- és bluesballadákkal, valamint ritmusos, helyenként elsöprő bluesdalokkal. Ez az új lemez többféle irányba kalandozik, ám a legerősebb a balladisztikus vonal. A kezdő dögös, fülledt Bad Woman Blues egy egyszerű, ám remek riffre épülő rockos, mégis melodikus rocknóta. Azt hittem, folyatatja az előző album zenei irányát, de nem így történt. Jön három lírai dal, a címadó, a Without Words In The Way és a Let It Grow. A Try A Little Harder címében nem lehet nem észrevenni az utalást Janis Joplin örökzöldjére (Try – Just A Lit Bit Harder), bár a zene teljesen más. A szöveg is, mert a reményről szól. Egy vidám, reggae ritmusú dal, akár táncra is lehet perdülni. Beth pedig óriásit énekel benne, eszméletlenül könnyedén – hallatszik, hogy roppantul élvezi a dal előadását. A Sister Dear ismét egy érzelmes, zongorára íródott ballada, mély érzésű szöveggel. Aztán egy váratlan váltás: a Spanish Lullabies címével ellentétben nem bölcsődal, hanem egy forró ritmusú, enyhén flamencóra hajazó szerzemény, ugyanakkor elég populáris, bulis a hangulata. A Sugar Shack ritmusa diszkóba való (komolyan!), azonban a dal hangszerelése igényről, ötletességről tanúskodik, popzenébe hajlik a melódia, de el kell ismerni, azért nem rossz. A Woman Down egy vérbeli blues (ilyenből kellett volna több), a Thankful és az I Need a Hero ismételten a lágyabb dallamok sorát erősíti. Az utóbbival talán magányát énekli bele a világba.

Az első két dal szövege a pokoli éveket taglalja. „A Bad Woman Blues egy olyan nőről szól, akit semmi sem érdekel, nem akar jó lenni, mert tudja, hogy nem az. Ám ahelyett, hogy gyűlölné magát, őszintén elmondja a férfinak: Baby, egy seggfej vagyok, egy rohadt boszorkány, de jól fogod magad érezni velem.” – mondja a dalról Beth. A War In My Mind a függőség éveit eleveníti fel, amikor Beth úgy érezte, nem tudja, merre tovább.

Beth Hart most is kitárulkozik, lelke legmélyét is megmutatja hallgatóságának. Azt mondja, most még nyíltabban tud szólni sebezhetőségéről, nyíltságáról, életéről, szerelemről, bipolaritásról, függőségről, családról. Már jól van, maga mögött hagyta a pokoli éveket. „Sokáig tartott, mire felépültem, de most már megvagyok a sötétséggel, a borzongással, és azokkal a dolgokkal, amiktől féltem, és a jó dolgokkal is.” Nem tud, talán nem is akar elszakadni a múltjától, vállalja az önpusztító időszakot.

Nem mondom, hogy csalódás ez az album, mert tetszik, de a ’Fire On The Floor’ szerintem jobban sikerült. A zene rockosabb volt. Itt sok a ballada, melyek ugyan szépek, érzelmesek, ám akadnak olyan darabok, melyekről úgy érzem, Beth populárisabb zenei formákat keresett, többfajta stílust is beágyazva a lemez anyagába, és ez a szerteágazó kalandozás nem biztos, hogy annyira jót tett a végeredménynek. Van olyan dal, ami nélkül én meglettem volna, helyettük valami markáns bluesballadát szívesebben hallgattam volna. Azonban ilyet most keveset hallunk. És ez biztos, hogy tudatos. Szó sincs arról, hogy kiégett volna, hogy felborult az egyensúly, egyszerűen úgy érezte, most egy ilyen albumot kell kiadni.