„Egy olyan szoros csapat áll mögöttem, akiket ma már a barátaimnak tekinthetek”: Interjú Bodor Mátéval (Alestorm)

írta savafan | 2019.03.18.

Pár héten belül Európában, az Egyesült Államokban, Ausztráliában, majd megint Európában dolgozik és koncertezik Bodor Máté, az Alestorm gitárosa. Tavaly nagy változások történtek a gitáros szakmai életében, ezzel kapcsolatban is kifaggattuk, de rákérdeztünk kalandos turnénapjaikra is.

 

 

Hard Rock Magazin: Nemrég Los Angelesben jártál, többek között a NAMM show-n, mint Ibanez endorser. Játszottál is a show-n vagy elsősorban csak szakmai út volt?

Bodor Máté: Igen, 2 hétig voltam most Los Angelesben, nem játszottam semmilyen standon, hogy őszinte legyek, a NAMM show csak egy nagyon jó indok arra, hogy évente elmeneküljek az otthoni januári hideg elől. (nevet) Alapjában véve ez a rendezvény 4 napos és az új hangszerek bemutatása mellett a hangsúly főleg a helyszín melletti Hilton Hotelben zajló afterpartykon van, ahol bizonyos cégek legendás, exkluzív bulikat tartanak. Idén elértük pár barátommal, hogy a DiMarzio partyjára meghívjanak, ahol azért a díszes társaság mellett sikerült vörösborral leöntenem magam, amit John Petrucci a szoba másik sarkából mogorván nézett végig. Nagy élmény volt még számomra, hogy a szombati NAMM-napról ellógva lementünk Huntington Beach-re szörfözni és életemben először sikerült is felállnom a deszkára, ezzel meglovagolva egy számomra nagyméretűnek számító hullámot. Természetesen csináltunk videókat is a legújabb Ibanez modellekről, és ami újdonság csak a kezembe akadt, azért kipróbáltam, úgyhogy nem feltétlenül csak nyaralással töltöttem ezt a pár napot.

HRM: A világ többi Ibanez endorsere is tiszteletét tette a standon és egyformán kezeltek, vagy a nagyágyúk nem jelentek meg?

B.M.: Persze, pont a szombati szörfölős napon volt az Ibanez standnál Paul Gilbert és Steve Vai is. Róluk lemaradtunk ugye, de a videókból ítélve akkora tömeg állt körülöttük, hogy sok mindent nem is láttunk volna. Maguk a cég dolgozói, akik jelen voltak az eseményen, természetesen nagyon kedvesen fogadtak, fotózkodtunk, posztoltak rólam a közösségi oldalaikon, úgyhogy ilyen szempontból csakis pozitív élmény volt.

HRM: Közel három éve használsz Ibanez gitárokat, mennyire jött be a váltás?

BM: Teljes mértékben bejött, már egy évvel a tényleges szerződéskötés előtt megvolt a lehetőségem, hogy váltsak, viszont egy másik céggel még volt egy szerződésem, amiből már nem tudtam kihúzni magam. Egy ilyen együttműködés nem csak a hangszerekről szól persze. A cég által adott rengeteg lehetőség is nagyon hozzájárult a döntésemhez. Egy olyan szoros csapat áll mögöttem, akiket ma már a barátaimnak tekinthetek és bármilyen szakmai segítségben számíthatok rájuk. Bemutató turnékat, gitárversenyt, dedikálásokat szerveznek, amiket tudnak most már rám, illetve természetesen az Ibanez márkára építeni.

HRM: Szakmázzunk picit! Tavaly a magyar Ibanez Dayen már egy „vadiúj” gitárral jelentél meg, amit egyedileg gyártottak neked. Mit lehet tudni a hangszerről? Úgy tudom, különleges hangszerről van szó és olyan valaki készítette, aki évente csak néhány darabot készít.

B.M.: Igen! Ez egy hatalmas előrelépés volt, olyan szempontból is, hogy Magyarországon én vagyok az egyetlen, akinek Ibanez Los Angeles Custom Shop (LACS) modellje van. Erről tudni kell, hogy a lehetőséget a cég évente pár előadónak ajánlja fel, a kelet-európai régióból én voltam az egyetlen, és még egy valaki Németországból, ha jól tudom Maik Weichert a Heaven Shall Burnből. Érdekes ez így, hogy pont tavaly helyettesítettem őt egy turnén. A tévhitekkel ellentétben ez nem egy olyan gitár, amiért borsos árat fizettem, hogy a saját ízlésemre formálják, mint azt lehet más cégeknél igényelni, pl. Gibson, ESP, stb. Ez egy ajándék az Ibaneztől és egyfajta prototípus, vagy akár kiinduló pont lehet egy jövőbeli signature széria elkezdéséhez. Kicsit elszomorított, hogy mikor felraktam az első képeket a hangszerről, jöttek a szarrágó kommentek, hogy vajon mennyibe került, és biztos milyen jól kereső civil munkám van, hogy ezt megengedhetem magamnak. Nem került semmibe és évek óta nincs is civil munkám. (nevet)

HRM: Nem indult szerencsésen a kapcsolatotok a hangszerrel, a cseh Metalfesten lett volna az élő premierje, de az nem érkezett meg a fesztiválra. Mi történt és mivel játszottál?

B.M.: Nem is értem, mi történt, kb. 14 csomagot adtunk fel egy sima prágai, nem átszállásos járatra, és minden más megjött, kivéve a gitárom. Mondjuk nem ez volt az első, hogy ez előfordult, legutóbb Peruban nyaralt egy hangszerem pár napot. Mindenesetre megtalálták, aztán visszaküldték Pestre, de így a Metalfesten a Battle Beast gitárosától, Joonától kellett elkérnem a gitárját, ami nyilván teljesen más beállítással funkcionált, mint az enyém. Szegény technikusunknak, Joelnek kb. 3 perce volt gyorsan áthangolni és játszhatóvá varázsolni a hangszert. Szerencsére megoldódott és végül a gitáromat is visszakaptam.

HRM: Még nem ezzel a hangszerrel nyomtad le a Heaven Shall Burn búcsúturnéját, ahova beugrottál. Hogy kerültél képbe és milyen volt a turné?

BM: Pont kicsivel több mint egy éve lehetett, hogy Chris Bass, a HSB dobosa rám írt, hogy nem érek-e rá márciusban, én pedig véletlenül pont ráértem. Annyira szorosan értem rá, hogy egy hét volt az Alestorm brit turnéja és a HSB-turné kezdete között, és pont 2 nap volt a turné vége és pár Alestorm tavaszi fesztiválfellépés között. Visszagondolva örülök persze, hogy megcsináltam, akkor viszont hatalmas szívás volt. Három hetem volt megtanulni 23 dalt úgy, hogy már alapból turnén voltam. A napjaim nagy részét a buszon töltöttem és tanultam a riffeket, aztán pedig lenyomtam az Alestorm másfél órás buliját, pár italt beküldtem, aztán hallgattam az ágyamban a 104 perces metalcore dallistát, hogy valahogy szokjam a dalokat. Az Alestorm-turné után egyből repültem is Németországba, próbáltunk kettőt és mentünk is. Kemény volt, mindenképp nagy kihívás volt és emiatt is örülök utólag, hogy elvállaltam. Maga a turné nagyon sikeresnek bizonyult és nagyon sok új barátságra tettem szert. Mindenesetre jó volt pihenni a laza három hónap turnézás után, persze csak amíg aztán be nem indultak a nyári fesztiválok.

HRM: Teljesen más stílusú zenét játszanak a németek, mint az Alestorm. Könnyen ment a váltás?

BM: Szerintem a nagy kihívás nem feltétlenül a stílusváltás volt, hiszen szerettem őket korábban is, és képben vagyok a metalcore műfaj jellegzetességeivel. Nem is annyira a témák bonyolultsága vagy a technikai oldal volt problémás, inkább az, hogy a dalaik sok esetben ugyanúgy építkeznek és sok hasonló motívum köszön vissza, ami sokszor csak összezavart. Más megoldás nem volt, minthogy csak hallgatni és ismételni a dalokat. Konkrétan ebben az időszakban semmi mást nem hallgattam, mint a HSB dalait, és már lassan az őrület határán ingadoztam, de mint az imént is említettem, mindenképp megérte.

HRM: Ha az idődbe beleférne és hívna más zenekar is beugrósnak, akkor gondolkodás nélkül mennél, vagy van olyan banda és zenei stílus, ahol nem éreznéd magad komfortosan?

B.M.: Valószínű, hogy nem ez volt az utolsó, hogy megkeres egy zenekar. Ez most szerencsés időszakban jött, így pont volt időm megoldani a dolgokat. Persze mindig is az Alestorm az első, és mielőtt bármit elvállalok, megbeszélem a többiekkel. Anno a Leander Kills alakulásánál is pont egy féléves szünet elején beszéltem le mindenkivel, hogy ez a terv és belefér-e. Akkor mindenki az áldását adta a történetre, tehát minden jól ment, amíg végül beindult újra a kerékvágás és már összeegyeztethetetlenné vált a két zenekar egyidejű működése. Persze nem szállnék be mindenhova, nagyon fontos, hogy milyen az adott zenekar stílusa, üzenete, illetve a tagokkal való viszonyom a mérvadó. De black, thrash vagy bármilyen grindcore brigádban nem feltétenül érezném magam komfortosan.

HRM: Az Alestormmal bejártátok már a világot és egyre nagyobb helyeken léptek fel. Szerinted mi lehet a siker titka?

B.M.: Mi bulizunk a színpadon, és az emberek is, akik ott vannak. Mindenki szeret bulizni. Ennyi. Az emberek kikapcsolódni jönnek a koncertjeinkre, ha úgy mennek haza utána, hogy ez volt életük bulija, akkor legközelebb elhozzák két másik haverjukat is. Valszeg elég jól elhajolhat az emberek estéje néhány koncertünk után, mert elég sok régióban kétszer vagy háromszor annyi ember jön egy-egy koncertre, mint két éve.

HRM: A tagok négy-öt országban élnek, a turnékon kívül tudtok egyáltalán személyesen találkozni, vagy bőven elég egymás társasága a turné ideje alatt?

B.M.: Nem gyakran találkozunk, ha nem turnén vagyunk. Nem feltétlenül azért, mert nem akarunk vagy elegünk lenne egymásból, inkább csak a távolság miatt. Nincs sok értelme Tennessee-be menni Chrishez vagy Pete-hez Belfastba, hacsak nincs ott valami konkrét dolgom. Egyedül a basszgitárosunkhoz mentem egy hétre tavaly nyaralni, de ő Spanyolországban él a tengerparton. (nevet) Inkább a többiek szoktak néha Pestre jönni, ha innen megyünk turnéra vagy van valami megmozdulás, de nem jellemző ez sem. Általában mindenki berepül az adott fesztiválra vagy a turné első napjára, és ott találkozunk.

HRM: A téli turné – ami Debrecenben indult – elég kalandosra sikeredett. Kétszer is felborult a busz utánfutója, amiben a hangszerek is voltak. Semmi komolyabb baj nem történt a motyóval?

B.M.: Hihetetlen volt számomra, ami történt! Amikor elindultunk a kolozsvári koncert után, még minden rendben volt. Sajnos a szerpentines, elég ramaty román utak miatt alig tudtam aludni és hajnal 5 körül egyszercsak elkezdtünk tolatni. Nem is értettem, mi van, aztán egy nagy üvöltést hallottam lentről. Lerohantunk és akkor láttuk, hogy a sofőr pánikolva rohangál fel-alá és a lámpával világít a trailerünkre, ami kb. 8 méterre a busztól egy dombon lefelé felborulva feküdt. Kb. dél magasságában sikerült újra elindulnunk, azonban fél óra múlva megint elhagytuk. Csoda, hogy egyben odaértünk a bukaresti helyszínre és minden egyben volt. Én biztos voltam benne, hogy kettétört gitárokat fogok találni a tokokban, de semminek sem lett baja. Úgy tünik, mostanában minden turnén van valami. Októberben egy árvízből kellett minket kihúzni New York határán. Alig várom, hogy valami izgi történjen a következő turnén!

HRM: Nemrég ausztrál turnén voltatok, ahol négy éve nem játszottatok. Volt olyan buli, ami már előre teltházas lett és volt, amit az érdeklődés miatt nagyobb helyre kellett áttenni. Milyen volt a turné egy olyan helyen, ahol ráadásul hőségrekordokról lehetett hallani? Jól bírtad a meleget?

B.M.: Az ausztrál turné hihetetlenül sikeresen végződött, négy helyen is teltház lett és egy ötödiken pedig nagyobb helyszínt kellett keresni. Sydney-ben több mint 1200-an voltak, ami megint csak hatalmas ugrás volt. Az ausztrálok úgy tűnik, nagyon bírják a bulikat. (nevet) Igazából sikerült elkerülni a tényleges hőséget, úgyhogy egyáltalán nem volt vészes. A legnagyobb probléma az ausztrál turnéval a rengeteg repülés. Dél-Amerika is hasonló ilyen szempontból, akkora távolságok vannak, amiket nem lehet egy turnébusszal egy éjszaka alatt letolni. Sajnos így marad a minden reggeli repülés, és az ezzel járó korán kelések, korai check-inek, stb. Napi 2-3 óra alvással nyomjuk le ilyenkor a koncerteket, illetve besűrítünk napközben még pár óra alvást, ha lehet, vagy a szerencsésebbek a repülőn kidőlnek. Nekem az sajnos nem megy, de ez ezzel jár.

HRM: 2017-ben jelent meg az utolsó Alestorm-lemez, amit elég rendesen megturnéztattatok a világ szinte minden pontján. Elkezdtetek már foglalkozni az új albummal?

B.M.: Nagyon húzós volt az elmúlt két év, évi több mint 100 koncertem volt, idén úgy tűnik, kicsit lelassítunk, ami persze mindenkinek jót fog tenni, hiszen a tervek szerint jövőre jön az új lemez, amit persze még meg kell írni, illetve fel kell venni. Sok mindent nem árulhatok még el, de igen, már alakulnak a dolgok. Egyelőre az ötletelgetős fázisban vagyunk, amint megvannak a végleges dalok, feldemózzuk és végleg felvesszük majd jövő év elején. Már a helyszínt is kitaláltuk. Az előzőt Floridában vettük fel, most egy szintén meleg, de egzotikusabb éghajlatra tervezünk majd menni.

HRM: Az Alestorm mellett az All But One projektre is van időd? Vagy esetleg valami más újdonság, ami még csak kezdeti stádiumban van?

B.M.: Sajnos az utóbbi időben nem tudtam foglalkozni a zenekarral annyira, amennyire kellett volna. Többször elő is fordult, hogy nélkülem kellett koncerteket bevállalni, amit azért fura, mert én hoztam össze ezt a formációt a barátaimmal, illetve én írok szinte minden zenét. Eldöntöttük, hogy csak akkor lesz a jövőben koncert, ha a teljes csapat jelen tud lenni. Most egy új dalt ki is hoztunk, illetve március 30-án játszunk egyet a Dürer Kertben. Már dolgozunk egy újabb dalon, illetve már csak pár szerzemény kell és összeáll lassan az új lemez, amit remélhetőleg jövő év elején meg tudunk majd jelentetni. Mindent összevetve a körülményekhez képest szerintem jól haladunk, és én is próbálok majd jobban ráállni a dolgokra a jövőben, mert érdeklődés van a zenekar iránt.

HRM: Azon nem gondolkoztál, hogy a két turné közti időben gitároktatást is vállalj? Érdekelne ilyesmi, vagy nem érzed magad tanár típusnak?

B.M.: Az elmúlt három évben elhanyagoltam a tanítást, pont amiatt, mert azelőtt évekig tanítottam. Zeneiskolában és magánban is. Most kezdtem el gondolkodni, hogy lehet, elkezdek megint a tavasz folyamán pár tanítványt vállalni. Viszont most már szigorúan limitálnám a diákok számát, hiszen nem szükségszerű, hogy tanítsak. Meglátjuk majd, mit hoz a jövő, nem erőltetem egyelőre a dolgot. Majd szerintem meghirdetem, és meglátjuk, mi történik.

HRM: Köszönöm az interjút és jó bulikat az Alestormmal!

Szöveg: Savafan
Fotók: Bodor Mété hivatalos Facebook-oldala, Savafan

Legutóbbi hozzászólások