Ismeretlen remekművek - Slade: Alive! (1972)

Hogy mindjárt az elején ellentmondjak ennek a rovatnak, nem ismeretlen ez az album, sőt! Ahhoz képest, hogy koncertfelvétel, rendkívül nagy népszerűségnek örvend. A Slade-et nem lehet egy lapon említeni a korszak iránymutató rockbandáival, ám egyszerű, mégis elementáris erejű dalaiknak és Noddy Holder dobhártyát repesztő hangjának köszönhetően nagy rajongótáborral büszkélkedhettek a hetvenes évek első felében. Azért ebben a rovatban szólunk róluk, mert egyet kell értsek egy olvasónk megjegyzésével: magazinunk lassan tízéves működése során vajmi keveset foglalkoztunk velük, és nem vagyok benne biztos, hogy ifjabb olvasóink nagyobb része ismeri őket.

Személyes okom is van rá, hogy írjak erről az alkotásról, hiszen ez az album is az egyik első lemez volt, amit hallottam kiskölyökként és ami elindított a rockzene útján. Bakelitlemez-gyűjteményemben ott lapul a sercegő indiai préselés. Igen, lehetett kapni nálunk a boltokban!

A lemezt 1971 októberében, egy londoni stúdióban lejátszott buliból szedték össze, nem túl nagyszámú közönség előtt, ez hallatszik a zajokból. Összehasonlítva a stúdiófelvételeikkel, nagyságrendekkel keményebben vágják a közönség képébe a szerzeményeket. Nagy szerepe van Don Powell minden finomságot nélkülöző, gyilkos erejű dobjátékának, mindehhez jól illenek Holder nagyszájú összekötőszövegei. A zsűri kis létszáma ellenére jó nagy ricsajt csap, remekül érzi magát.

A Slade – bár Holder és Jimmy Lea sok slágert összehoztak – sok feldolgozást játszott, akár a stúdiólemezeiken is, és sok ilyen nóta összeforrt a zenekar nevével. A kezdetekből származó Ten Years After Hear Me Calling-ját egészen a mai napig műsoron tartják, és maga Alvin Lee mondta nekik, amikor közösen turnéztak az Államokban: azzal, hogy a Slade is játssza a nótát, ő sokkal több pénzt keresett, mint a saját verziójával. Biztos vagyok benne, hogy a zárásként előadott Steppenwolf Born To Be Wild általuk prezentált verziója is szép summát hozott Mars Bonfire-nak, a himnusz szerzőjének. Még egy népszerű feldolgozást hallhatunk, ez a Get Down And Get With It, Little Richard énekelte nagy sikerrel, bár ő is készen kapta a nótát. Bunkóságban is viszik a prímet, hiszen a Lovin’ Spoonful Darling Be Home Soon balladájának előadása közben Holder jóízűen beleböfög a mikrofonba, ezt természetesen a közönség rettenetesen értékeli. Később elmondta, nem szándékosan tette. Mindegy, a Slade-et nem a mélyenszántó dalszövegek tették híressé.

Az ’Alive!’-on olyan felvételek is elhangzanak, amiket soha nem rögzítettek stúdióban. Ilyen az In Like A Shot From My Gun vagy a Keep On Rockin’. Ez utóbbit Holder egyébként úgy végigüvölti, hogy más normál esetben minimum hangszálszakadást szenved már a felénél. Líra, érzelem, romantika – ugyan kérem, ez a muzsika nem arról szól. A négy fazon úgy játssza a rock and rollt, ahogy a nagykönyvben meg vagyon írva. Üvölt, közben tépi a húrokat (az egérfogú Dave Hill tudja, hogy kell), még a Darling Be Home Soonban is, pedig az líra eredendően – böfi nélkül.

Egy koncertlemez esetében nagy fegyvertény, ha felkerül a lemezlistákra, és bizony, a ’Slade Alive!’ ott figyelt a New Musical Expressnél, továbbá a korabeli kritikusok is elismerően írtak az élő albumról. Nekem ennyi volt a Slade. Sok stúdióalbumukat meghallgattam, kedvelem jó pár slágerüket, (az egyik kedvenc az Every Day című ballada) de számomra ez a 72-es élő LP mindent visz. A többi csak utána jön, jócskán lemaradva.

Szerző: Bigfoot