Lemezkritika-külföld: H.I.M.: Dark Light
írta admin | 2005.10.31.
Megjelenés: 2005.09.26 Kiadó: Sire Weblap: http://www.heartagram.com/ Stílus: Alternative Rock Származás: FinnországVille: Vocals Migé: Bass Burton: Keyboards Linde: Guitars Gas: Drums
1. Face of God 2. Rip Out the Wings of A Butterfly 3. Killing Loneliness 4. Behind the 6. Under the Rose 7. Vampire Heart 8. Play Dead 9. Drunk on Shadows 10. In the Night-Side of Eden
Röviden: Nagyon nagy lelkesedéssel vártam a HIM új albumát, mivel bevallom nekem a Love Metal korongjuk nagyon tetszett, levett a lábamról az előzővel ellentétben. Tele volt jó ötletekkel, nagyszerű dallamokkal, adták a kellő tempót, figyeltek, hogy kerüljék az üresjáratot, egyszóval jól vizsgáztak nálam. Hát ezen felbuzdulva vártam, vajon mit hoz a jövő. Amikor Ville Valo azt mondta egy interjúban, hogy olyan lett az új album, mint egy gót rockba oltott Bon Jovi, és hogy ez az anyag olyan, mint amilyet a kezdetektől fogva akartak, nagyon meglepődtem. Bon Jovi unalmas, üres zene, amit meg a HIM művelni akart, az volt az első album, a Greatest love songs vol. 666. A kettő nem fér össze. Az egyik semmi érdekeset nem tartalmaz, a másik pedig fenekestül forgatta fel a sötét lelkületű zenék világát, újra alkotta, vagy inkább megalkotta a gót fém alapanyagát (Erre ma már számtalan példa van...). Hát, itt már egy kicsit féltem, de bíztam a lehetetlenben. Kisvártatva végre a birtokomba került a Dark light korong, és szélsebesen bevágtam a lejátszóba, feltekertem a hangerőt, hogy elámuljak az új (remélhetőleg) mestermű hallatán. Azonban már az első hallgatás közben komoly aggályaim támadtak, és ez többszöri próbálkozás után kiteljesedett csalódottsággá vált. Az anyag jól szól, talán már túlzottan is, sehol a régi túlvezérelt, félreismerhetetlen gitárhang. Tovább folytatva: a zenészek tudnak zenélni, mégis mindenki a végletekig visszafogott, mintha meg lenne kötve a kezük, kitörnének, de nem tehetik, talán sok (pénz?) forog kockán. Ezzel azt érték el, hogy egy tökéletes Pop albummal rukkoltak elő, amely a zenészek lelkéből, valós érzelemből semmit sem rejt magában. Az egész túlzottan is üres: A dalok: Vampire hearth Az első hangok igen meggyőzőek. Remek effektek és jól megírt gitár dallam. Ez tényleg klassz! Az ének is jól a helyén van. Kezdetnek rendben van, lendületes, romantikus nóta, egy gyönyörű refrénnel. Hamisítatlan HIM, ettől lesz nedves a lányok bugyija. Megjegyzem nagyon jó a dal felépítése, kellően változatos és igényes. Az ének dallamok egyszerűen ragadnak, mint a méz. A középrész remek lett, hihetetlen de még egy igazi hajlóbálós téma is felüti a fejét. Kiváló zárás. Ez a dal ötös skálán csillagos hatos! Gratulálok! Végre valami igazi csemege a pokolból. És pont. Rip out the wings of a butterfly Az első új dal, amit hallottam tőlük, igaz, még klip formájában. A nyitó dallam remek, főleg amikor a torzított gitárral beindul az egész show. Jó ez a tempó! Majd jön egy megszokott, visszafogott versszak és egy magával ragadó refrén. Ez a dal nem véletlenül lett az első kislemez. Akkora a húzása, hogy az embertelen. Nem találok szavakat. Ville itt is igen jókat énekel, bár már nyoma sincs a korai időknek. Ez megint valami új, de nem több mint szimpla rádió rock, ám annak pompás. Kíváncsi lennék, hogy ez a dal hogyan szólna az első albumos hangzásukkal. Under the rose A kezdés és a befejezés nagyon jó. Valahogy erre jól ráéreztek az összes dalnál. A versszak már abszolút ismert, semmi új, és az ezt követő refrénben sem. Kár, pedig annyira jól indult, de a slágeresség az úgy néz ki, megszab bizonyos igen szűkre szabott kereteket. Jó dal, tizenkettő egy tucat. Ha a kellő hangulatban találkoztok, akkor hat, de egyébként felejthető. Egy nagy erénye van, mégpedig a közepében az a kellemes szóló, ez viszont őszintén jól esett. Egészségünkre! És tovább... Killing loneliness Már meg sem említem, hogy remek a bevezető téma. Hangulatos, zongorával kísért versszak, amibe betolakodik a rock torzított ördöge, de sajnos nem elég erőszakos, mivel egy fenomenálisan mézes refrén követi. Hiba, pedig elég dögösen indult. A dal felépítése egyébként rendben van, bár nem tér el túlzottan a megszokottól. A középrészért ezúttal is dicséret ját. Csodás dal lehetne, ha nem lenne elkenve az a slágeres refrén. Uram bocsásd meg nekem, de ez már gyalázás a javából. Dark light Elértünk a címadó dalhoz, vajon mit mutat? Keserédes indítás, kicsit a twin peaks jutott az eszembe. Visszafogott versszak, amibe az ördög megint belekalimpál, de itt is hiába. Akár egy amerikai romantikus film betétdala is lehetne. Kellemes lassú darab, aki szeret táncolni, az majd biztos értékeli. Ebből ennyi elég is, köszönöm. Behind the crimson door A kezdése olyan akár a Rip out the wings of a bitterfly-é, csak más dallammal. Ha az említett dal nem lenne az albumon, ez nagyot ütne, így viszont egy erős kópiának érzem, s ez által laposnak és erőltetettnek is. Ez a dal a sodrása miatt jó, mert koncerten megmozgathatja az embert, ha van kedvünk egyáltalán megmozdulni, mivel annyira azért nem csalogató. Ami még érdekes lehet benne, az a középrész előtti rekesztett ének. Ki hitte volna, hogy Ville még képes ilyesmire? The face of God A teljes csendből lassan felkúszó hangok hozzák elénk azt a nagyszerű témát, amit akár a 80-as évek rádió rock bandái is írhattak volna. Ennél a dalnál már tényleg úgy érzem, hogy ismétli magát az album, és kifogyott az ötletekből. Ez a hetedik dal, és valahogy nem oké a dolog. Ez a tétel sajnos nem talált el, unalmas, sokat hallott, de jól eladott, ám a sötétségben semmiképp sem fény. Drunk on shadows Na, ez jól indul. Fémes, zajos gitárokkal. De mindezt csak pár másodpercig élvezhetjük, amikor is megérkezik az első versszak. Kellemes, bár semmi új. Ez már várható volt. Fogós dallamok, de ezek sem az igaziak. Tempós refrén, de szörnyen visszafogottan, feszülten. Ez már beteges. Olyan, mintha nagyon, nagyon akarnák tolni azt az istenverte Rock'n roll szekeret, de valahányszor nekilendülnek ostorral csillapítják mindannyiukat. Itt már az ének is elképesztően unalmas, ami sajnos eddig sem volt túlzottan változatos. Play dead Aranyos szintetizátor témával kezd, majd berobbannak a gitárok, és lassan meg is halnak. Jól passzol a dal címéhez. Remélem is, hogy csak játsszák a halottat, még mindig bízom bennük. A versszak tetszik, fogós, akár egy refrén, mivel szépen átcsúszik a versszak refrénbe. A tempó itt már tényleg halott, és azok a fránya gitárok valahogy nem akarnak feltámadni. Elbújtak a háttérben, mint eddig legtöbbször. Mézes dallamok csordogálnak. Hát, ez nem sok. Eljátszom, hogy meghal a lejátszóm... Stop. In the nightside of Eden Az album záróakkordja a már szokásos "halk vagyok, majd hangos" tematikával kezd. Megszokott versszak. Miért kell elfelejteni, hogy tudtok zenélni emberek? Ez már borzasztó! Mindegy, itt legalább a refrén az tényleg figyelemreméltó, mintha valaki valóban énekelne is, mint régen. Persze nem viszi túlzásba. Érződik, hogy sok minden van még itt, de nem akarják kiadni, megmutatni. Sebaj, helyette egy jó kis középrész, benne egy kellően bólogatásra késztető témával. Na, ez az! Ebből van kevés, de legalább itt a dal végén még egyszer visszatér és egy jól megkomponált befejezéssé áll össze. Ő pokoli fensége, még démoni hangon is megszólal. Apukám! Ha ez a dal rövidebb lenne, nagyot ütne, de a maga majd hat percével kicsit elnyújtott. Erről ennyit: Mit mondhatnék, hatalmas csalódás az eredmény. Vártam, hogy kapok tőlük valamit, ami majd jól esik, jó érzéssel tölt el, és egy kicsit megsimogatja a megtépázott lelkemet. De nem ez történt. Kaptam egy füzérnyi dalt, amire a tini lányok majd nagyokat szomorkodnak, amitől elkenődik a szemfestékük, és a szerelem bánatos vermének mélyén azt kiáltják "depis vagyok!". De nekünk, már igaz zenehallgatóknak semmit nem ad. Üressége oly elképesztő, mint a végtelennek tűnő világűr. Ha valami, hát akkor ez a zene eladásra készült, nincs más célja, nem is lehetne. Szomorú! Befejezem: Véleményem szerint egy jól összerakott, remekül megírt dalcsokrot kapunk a pénzünkért, ami fikarcnyi igaz érzelmet sem rejt. Ezek után már nem tudom, várhatok e tőlük valamit, de azt hiszem, teljesen értelmetlen lenne. A HIM ma már a pénzről szól, nincs mese, ez a véres valóság. Egy jól eladható, szalonképes zenekar (Ville, mondd, hol a hajad?) csinos csomagolásban, szigorúan 16 év alattiaknak. Fiúk, ez bizony siralmas... So much is lost!
Mazi Pontszám: 6/10
![](https://hardrock.hu/wp-content/uploads/2024/02/huacdcbepo.jpg")
Legutóbbi hozzászólások