Lemezkritika-külföld: Beseech: Sunless Days
írta admin | 2005.10.31.
Megjelenés: 2005.09.05 Kiadó: Napalm Records Weblap: http://www.beseech.net/ Stílus: Gothic Származás: SvédországErik Molarin - Male Vocals Lotta Höglin - Female Vocals Robert Vintervind - Guitars, Programming Daniel Elofsson - Bass Mikael Back - Keyboards Jonas Strömberg - Drums Manne Engsttröm - Guitars (Cemetary 1213, Fatal Embrace (Swe), Sundown)
1. Innerlane 04:07 2. The Outpost 05:18 3. A bittersweet Tragedy 04:07 4. Everytime I Die 04:04 5. Devil´s Plaything 04:49 [view lyrics] 6. Lost 05:39 7. Last Obsession 03:41 8. Emotional Decay 03:55 9. Restless Dreams 05:45 10. The reversed Mind 02:04 Total playing time 43:29
Röviden:
A név hallatán már sejtettem miről lehet szó (Beseech = Könyörgés, Esdeklés). Első megmérettetésre, ahogy végighallgattam az albumot, szent meggyőződésem volt, hogy egy új kedvencet avathatok. Fülledt, romantikus, mondhatni ugye Love Metal hangulat, keményen megdörrenő, vastag gitárok (Ez már nagyon hiányzott a sok tompa rádiós hangzás után), két csodálatos torok. Igen, itt ugyanis egy hölgy és egy úriember hozzák az ének dallamokat, nagyszerű összhangban kiegészítve egymást. Színesítésként feltűnik zongora is - érdekes, s nem utolsó sorban érdemes harmóniákkal - akárcsak a különböző effektek vagy vonós hangszínek. Adott tehát szinte minden egy úgynevezett: Nagy Durranáshoz. Azonban a harmadik, negyedik hallgatás alkalmával kezd letisztulni a kép, és feltűnik, hogy leginkább bizony az erőteljes, karcos gitárhang és a két énekes teljesítménye miatt tűnt annyira frissnek, "lendületesnek" a muzsika. Félreértés ne essék, vannak itt ötletek, meg egyéniség, csak érződik egy kis számítás a dalok legtöbbjében:
![](https://hardrock.hu/wp-content/uploads/2024/02/huacdcbepo.jpg")
A dalok:
Innerlane Csodás szerzemény, jól megalapozza az album hangulatát. Kellően tempós és rettenetesen fogós a refrén. Egyike azon daloknak az albumon, ahol a legtöbbfajta ének megoldást hallhatjuk. Nagyon a helyén van minden, abszolút sláger. Talán egy szóló belefért volna a középrészbe, de így is oké, jól összerakott dal.
The outpost Nagyon eltalált a nyitás. A tiszta gitárhang lassan átmegy egy csodás zongora témába, amit egy torzított téma kísér. Aztán jön a versszak. Döbbenet! Fantasztikus ének megoldás, fülbemászó dallammal, de következik a refrén. Nem mondanám, hogy rossz, de egy kicsit lehetne talán energikusabb és kevésbé HIM-es. De sebaj, ettől még kellően ragadós, erősen szirupos. Viszont igen jó megoldás, hogy nincs megdurvítva hozzá a gitár, így lett igazán magával ragadó. Mindettől függetlenül sajnálom, hogy a végére annyira HIM lesz, hogy le sem tagadhatná a szerző. Kicsit talán hosszabb is, mint kéne.
A bittersweet tragedy Hát, erre most mit mondjak. Az indítás tiszta Evanescence, bár azért a gitár metálos hangzása sokat dob rajta. Itt is egy igen kidolgozott versszakkal találkozhatunk, ahol az énekes hölgy abszolút Amy Lee-t hozza, elnézzük, mert jó, de ront az összértéken. És itt a refrén. Na, ez igen! Ez a sajátja ennek a bandának úgy érzem. Hihetetlenül eltalált dallam, remek, ahogy a közepétől csatlakozik a női hang. Az úriember hangja teljesen émelyítő, a végletekig érzelemmel telt. Egy újabb sláger, csak kár a kiszámított hasonlóságért.
Everytime I die Egy szokásosnak mondható kezdés, s a HIM későbbi albumairól megszokott egyszerű versszakkezelés. Szép, befordulós, de ez bizony lerágott csont. A refrén persze itt is ragadós, viszont egy kis keményítés még belefért volna. Azonban a zongora dallama nagyon jó, és öröm, hogy nem három hangból áll. A középrészben a tiszta gitár szép dallamot visz, amit a hölgy színesít angyali dallamaival. És íme egy tipikusnak mondható befejezés, elnyújtott refrén. Nem rossz, de ez már unalmas egy kicsit. Viszont a záró akkordért dicséret, az tényleg jó lett.
Devil's plaything Remek akusztikus bevezetés, majd szenvedélyes férfiének kúszik az akkordokra. Kedvesen fokoz a dallamvezetés. Finom, ahogy betör a gitár. Kellően vastagon, és dinamikusan szól. Aztán a versszak. Ez igen! Elképesztő. Húzós, és nagyon fogós. Elsőre viszont erősen beköszön a Type O Negative. Ezt a részt akár Peter Steele is írhatta s énekelhette volna. A refrén nagyon erős lett. Kiváló, ahogy a férfi hangját megtámogatja egy igen dinamikus női hang. A középrész egy kicsit elvész, de ettől függetlenül ez egy abszolút sláger.
Lost Kellemes zongorával indít, és marad is a hangszer a dal végéig. Pihentetőnek jó, de nem érzem a helyét, nem kaptunk akkora adag fémet, hogy igényelhetnénk. Ahhoz viszont jó, hogy még jobban elmélyüljön a kapcsolatunk önmagunkkal. Szép darab, de ez megint Evanescence. Mintha a My immortal egy lehetséges variációját hallanám. Úgy tűnik minden Modern Gót bandának kötelező egy ilyen dal, akik női énekessel -énekessel is- dolgoznak. Tényleg szép, andalító az egész és szerintem fele ennyire hosszan akár még jobb is lehetne. A zárás dallamáért viszont ötöst kapnak. Az eléggé a helyén van.
Last obsession Kezdésnek az első hangokat máris könyörgő férfihang követi. Kellemes dallam és ismét csatlakozik a zongora. Igen! Aztán jön egy kis tempó, egy szaggatott gitár riffel. Ez már hiányzott. Kellemes refrén, ami jól fel van építve, ragadós énekdallammal van megáldva. Ütős benne a tiszta gitár bevezette dallam. Tetszik a szavalós középrész, majd a beszállás a refrénbe. Nem kéne ennyire visszafogni magukat, még egy kicsit felpörgethették volna a tempót. Ez egy kellemes tétel, csak ajánlani tudom!
Emotional decay Egy már megszokott slágeres kezdés. Az első két másodperc után azonnal beköszön a halk, sejtelmes ének, amit egy kellemes torzított gitár követ, ének nélkül. Egyszerű, már sokat hallott versszak megoldás, majd tempósabb refrén. Ez mindenképp jót tesz a dalnak, de nem menti meg. Ebből sajnos tizenkettő egy tucat. Ennyire nem akarhatják önmagukat másolni. Vagy igen?
Restless dreams Korrekt indítás. Tényleg, kellően hangulatos, jó a dallam és jó a megvariált gitárhangzás. Rövidesen érkezik mindezek mellé egy angyali hang, kellően erős, fogós dallammal. Itt viszont megint beugrik egy zenekar neve: The Gathering. Bizonyos szempontból ezt akár Anneke is énekelhette volna. Tökéletes refrén, mármint ehhez a dalhoz tökéletes, mivel a tempón semmit nem változtat, azonban kellemesen hat benne egy újdonság, a vonósok megszólaltatása. Aranyos, de itt már földbe állt az album. Pedig nagyon jól indult, kár hogy mégsem fáradhatatlan. Ennek a dalnak az a nagy erőssége, hogy nem zavaró a hossza. Háttérzenének egy szeretkezésnél kiváló, megad egy szenvedélyes alaphangulatot.
Reversed mind Egy zajokból, hangokból összekevert egyszerű levezetése ez az albumnak, nem több. Ha nem hallgatod meg, akkor sem veszítesz vele semmit, mivel érdemleges hallgatnivalót nem szolgáltat.
Erről ennyit:
A limitált kiadáson szerepel még két dal. Az egyik ezek közül a Manmade dreams, amely egy régebbi daluk újra felvett verziója, egy Re-Make. Ez egy igazi, erőteljes, tempós gót metál tétel. Ilyenek kellettek volna még az albumra, és akkor bizony szakított volna. Jó lett ez, de a régivel sem volt semmi probléma. Kétfajta megközelítés, és mind a kettő nagyon rendben van, ez azért dicséretes. A másik extra, a Lost című dal érzéki verziója. Különbséget nem véltem felfedezni, így is meg úgy is unalmas. És egyébként is, minek ebből kettő?
Aki szereti a sötét, romantikus arculatú zenét, amely néhol kemény gitárokkal fogalmazza meg a mondanivalót, annak ajánlom a Sunless Days albumot. Két remek énekes, jól megírt dalok. Viszont hamar kifullad, elfogynak az ötletek már a lemez elején, és nagyon sok a máshonnan csent megoldás. Ez nem baj, de ennél érezhetően sokkal több van bennük. Nem értem miért kell egy láthatóan egyéniséggel rendelkező zenekarnak már bevált kliséket magára aggatnia a nagyobb siker érdekében. Szólhatnának már a nagyokosok, hogy mindenki várja az első HIM album folytatását! Egy másik probléma, hogy sok helyütt hiányoznak a szólók, ez mindenképp nagy hiba, hiszen egyes dalok már-már könyörögnek, esdekelnek érte. Kár ezért az anyagért. Mindenesetre egyben meghallgatva kellemes, jól is esik, de sajnos hamar rá fog unni az igényesebb zenehallgató. Sex'n Roll! 🙂
Befejezem:
Úgy gondolom ez egy kiválóan kiszámított, slágeresre gyúrt album, egy sikerre éhes zenekartól, akik ha megfelelő támogatáshoz jutnak, talán megkapják végre az "elismerést", ami jár nekik, és legközelebb egy olyan lemezzel rukkolnak elő, amelyre zenész s zenehallgató egyaránt felkapja majd a fejét. A következőkben tehát kérnénk egy kicsit több tempót, egyéniséget és nem kevésbé érces gitárokat! Hajrá! ..."The show must go on"...
Mazi Pontszám: 7/10
Legutóbbi hozzászólások