Carlos Santana-ról nagyon nehéz már újat leírni. Ő maga a hangszerével elmesélt már minden történetet, hosszú pályafutása alatt pedig mindent elmondtak róla. A vén „mehikói” gitárzseni tengernyi kiadványt eresztett rá a világra, és még mindig nem hajlandó szögre akasztani a száraz fát, és a mai napig fiatalos lendülettel veszi nyakába a világot egy-egy monstre turné alkalmából. A zenetörténelem nagykönyvébe már vagy tucatszor beírta magát, de a 64 éves zenész máig képtelen megöregedni. Szerencsére ő azok közé tartozik, akikre a kor nem nyomta rá kártékonyan a bélyegét: a produktum még mindig minőségi.

A Santana együttes történetében is több korszakot tudunk elkülöníteni. Voltak anno a boldog békeidők, amikor a vén bajuszkirály még herkától bekábultan őrült meg Woodstock deszkáin, és mutatta meg az észak-amerikai közönségnek, hogy biza a latino tájakról is jöhet ám böszme rockzene. A ’80-as években a mester poposabb irányba indult meg, s bár a minőséggel ekkor sem volt semmi probléma, a korszak zenei irányultsága másfajta muzsikának kedvezett, így bő tíz év leforgása alatt Carlosunk a Billboard lista első feléből szépen egyre nagyobb mértékben zuhanni kezdett az érdektelenség felé.  Az 1992-es ’Milagro’ címet viselő nagylemeze már a tengerentúli listák Top100-ába sem fért be. Ekkor a gitáros úgy döntött, hogy jó lenne egy kicsit szüneteltetni a majd negyed évszázada szüntelenül őrlő malmait.

A visszatérésre hét évet kellett várni, de nem hiába. A Santana valóságos főnixként, lángolva emelkedett fel újra, és az 1999-es ’Supernatural’ albummal konkrétan egy falásra lenyelte a könnyűzenei szakma egészét. Elvitte az összes lehetséges díjat, majd minden civilizált országban platina lemezig jutatta a kiadványát, s a lemez legnagyobb slágerét, a Smooth-t a mai napig szajkózzák világszerte. Ennek a sikernek a nyomában járt (ha kicsit megkopva is) a 2002-es ’Shaman’ és a 2005-ös ’All That I Am’ is. A 2010-es ’Guitar Heaven’-ben a rockzene néhány nagy slágere előtt tisztelgett.

Én úgy érzem, hogy Carlos Santana a komoly kereskedelmi sikert elért kései albumaival már kiszedegette a maga részét a zeneipar pénztárából, és mostanra inkább újra az önmegvalósítás felé kezdett kacsintgatni. A nyugdíjalap már megvan, kezdhet megint elszállni. A téma azonban változott: nem pszichedelikus utazások, hanem spirituális indíttatású dallamok vannak jelen az új koncepcióban. Az immár saját kiadónál megjelent ’Shape Shifter’ dalaiban az amerikai őslakosok világa jelenik meg lelki szemeink előtt, s a hangulat inkább szolgálja az elmélyülést, mint a katarzist. Ebben tehát mást nyújt a lemez az elődeinél, de ez cseppet sem hátrány. A dalok összefogottak és erős dallamvilággal lettek ellátva. Érzésem szerint Santana sem akart ezúttal elszállni, inkább a melódiákra tette át a hangsúlyt. A hangulatra leginkább a melankolikus jelző illene, de a mester zseniálisan képes megtörni itt-ott a lassan hömpölygő vonulatot egy-egy jazz betéttel vagy vidámabb, latinos kiállásokkal. Aztán ehhez még hozzájárul a dobistenség, Eddie Chambers játéka is, ami minden számot különleges pikantériával lát el. A lemez egy darab kivételével teljesen instrumentális kiadvány. Ebben az egyetlen számban a főnök azért megvillantja, hogyha éppen olyan kedve van, a ponchója belső zsebéből is elő tud túrni egy világslágert. Az Eres La Luz-ban a régóta vele turnézó Tony Lindsay és Andy Vargas hangi adottságai mutatkoznak meg (amelyek most is egészen elképesztőek), utóbbi énekes a dalszerzésbe is besegített, ráadásul hamarosan szólóanyaggal is jelentkezni fog, úgyhogy érdemes követni a pályafutását. Santana a magyar szíveket is megdobogtatta nem is egy, hanem rögtön két dallal: a latinos-pszichedelikus Macumba In Budapest­-tel és a régi tanítómester-barát Szabó Gábor-nak ajánlott Mr.Szabó-val. Ez utóbbi talán a legjobb dal az egész korongon, főleg gitár-fétisisztáknak ajánlott, mert igazi latinos agyeldobásokat találunk benne.

A klasszikus Santana hangulatvilága egyesült tehát a megszokottól kissé eltérő, spirituális elemekkel. Ez az elmélyülés hasznára válik a ’Shape Shifter’-nek, de egyesek számára a kiadvány keményvonalas instrumentális volta riasztólag hathat. Megijedni nem szabad, ez „csak” Santana… méghozzá jó formában.