Kedvenc lemezeim - Aphrodite's Child: 666 (1972)

A nyolcvanas években a Magyar Rádió egyik legjobb műsora a minden szombaton jelentkező Lemezbörze helyett volt, melyet a Bartók Rádión sugároztak kora délután. Innen számtalan korszakos rocklemezt elcsíphettünk. A szerkesztő, Göczey Zsuzsa nem csak lejátszotta ezeket a nagyszerű albumokat, hanem a zene előtt röviden szólt is a felvételekről, megosztva a hallgatóval a legfontosabb információkat. Innen ismertem meg a hatvanas-hetvenes évtizedek fordulóján aktív, Franciaországban dolgozó görög formációnak a dupla korongját, mely az utolsó volt karrierjük során.

Néhány dolog megváltozott a zenekar háza táján, amikor nekifogtak ennek a nem mindennapi vállalkozásnak az megvalósításához. Először is visszahozták Silver Koulouris gitárost, aki még kezdetekben, a 67-es megalakuláskor volt a banda tagja, de amikor a többiek úgy döntöttek, Franciaországba költöznek, Silver inkább a hadsereget választotta. Az addig trióként működő bandának viszont szükség volt egy gitárosra az új koncepcióhoz, így felkeresték régi cimborájukat.

Az ötlet a billentyűs varázslótól, Vangelistől származik, aki az Új Szövetség legutolsó fejezetét, a Jelenések Könyvét választotta a dupla LP koncepciójának. A téma nem volt szokatlan a műfajban, hiszen két évvel korábban mutatták be a ’Jesus Christ Superstart’. Hogy ötletét maradéktalanul megvalósítsa egy külső szövegírót, Costas Ferrist kért fel a gondolatok sorba rendezéséhez. Mivel Vangelis írta a zenét, így nem meglepő, hogy elég billentyűs centrikus anyag született, annak ellenére hogy újra volt a bandának gitárosa. Demis Roussos, nem csak énekel, - nem olyan stílusban, mint azt tette későbbi popdalaiban – hanem a basszusgitárt is kezeli, és azok, akik sikeres popénekesként ismerik őt, bizonyára meglepődnek milyen stílust képvisel ezeken a felvételeken. A lendületes Babylon, ahol Vangelis püföli a dobokat, a Loud Loud Loud melankolikus zenéje a Seventh Seal ismétlődő vokálja irányt mutat, hogy kérem ezek már nem azok a srácok, akik az egyébként gyönyörű Rain and Tearst vagy az It’s Five O’ Clock-ot játsszák.

A lemez mindesetre nem aratott osztatlan sikert az Aphrodite’s Child berkein belül sem, mert egyedül Vangelis képviselte a progresszivitást, a másik három tag inkább a kevésbé kockázatos, az előző két albumon jól bevált populáris vonalon kívántak továbbhaladni. Probléma volt az is, hogy a lemezkiadó nem akarta kiadni a produkciót, mert rendesen kiakadtak az egész koncepción, már a címen is, de legfőképpen Irene Papas színésznő ötperces magánszámán, az Infinite-ben, melyben kiválóan hozza az elborulás különböző szintjeit, és ügyesen eljut a csúcspontra. Vangelis kitartott, a lemeztársaság erős közbenjárása ellenére sem volt hajlandó ezt kivágni, így, a lemez, csak egy évvel a felvételek után jelenhetett meg.

Világos, hogy a ’666’ a zenekar nem túl hosszú pályafutása során a legjobb produktum, és tény az is, hogy a progresszív rock egyik gyöngyszeme, mely talán annyira nem forog közkézen, mint a korszak óriásainak lemezei, de méltán ott a helye a legjobbak között. 

Bigfoot