Megadeth: Th1rt3en

írta Adamwarlock | 2011.11.15.

Megjelenés: 2011

Kiadó: Roadrunner Records

Weblap: http://www.megadeth.com

Stílus: heavy metal/thrash metal

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Dave Mustaine-t én ízig-vérig metal figurának tartom. Igen, valaki, aki ebben a műfajban indul útnak, legyen csak éppen ilyen ellentmondásos, kivagyi, saját démonaival küszködő személyiség. Ez jót tesz a banda imidzsének, és különösen jót tesz az alkotói folyamatnak: van mondanivaló, van feszültség, van mit megosztani a hallgatósággal, van honnan meríteni az érzelmeket. Ez mindennél fontosabb egy zene/szövegíró számára. Hogyha pedig éppenséggel metalzenével foglalkozunk, neadjisten annak egyik legdühödtebb ágával, akkor meg aztán külön előny, ha olyanok vagyunk, mint MegaDave.

A tizenhármas számot és címet viselő korong szakít is a hagyományokkal, meg nem is. Visszatért Dave Ellefson, aminek ugye nagyon örülünk, de a producer váltás következtében a keverőpult mögé a Grammy-díjra is jelölt Johnny K ült, aki ráadásul még a zeneírási procedúrából is kivette a részét. Ennek következtében Mustaine olyan nyilatkozatot is tett az albummal kapcsolatban, hogy cseppet sem hasonlít az eddigi munkáikra, mert a gitárhangzásuk totálisan megváltozott: olyan mintha korai Black Sabbath-ot hallgatnánk, csak überszupermega modernre átértelmezve, megbolondítva egy kis Queens of the Sone Age-dzsel…vagy valami olyasmivel. Én ehhez képest olyan radikális váltást nem éreztem a ’Th1rt3en’-t végighallgatva.

Persze főhősünk minden számában valószínűleg azt látja, hogy ezzel bizony feltalálta a meleg vizet, úgyhogy az én véleményemhez inkább közelebb áll a tékozló fiú, Dave Ellefson nyilatkozata, miszerint az új anyag zenei valósága leginkább a ’Countdown To Extinction’ világát idézi. Nos igen, a ’Th1rt3en’ meglehetősen fogós, ’80-as éveket idéző dallamokkal szerelkezett fel, amelyek azonnal dúdolhatók, és kb. két hallgatás után meg is jegyezhetők. Én úgy éreztem, hogy Mustaine hangi „adottságai” nagyobb szerepet kaptak ezúttal a gitárjátékánál. Ebből következik, hogy igazán hosszú, tekerős, szólóktól elszálló darabok nem is találhatók a lemezen.

Persze a számokra így sem lehet panaszunk. A riffek még mindig rohadt vastagok, a hangzás pedig kiváló. Ezt még megbolondítjuk a már fent említett eltalált, fülbemászó dallamvilággal (és azzal, hogy még Mustaine hangja is rendben van), és máris egy kiváló lemez képe bontakozik ki előttünk. Nekem van egy kis hiányérzetem ugyan, mert nem sértődtem volna meg egy kis őrülettől, de így is jó: a teljesítmény szilárd, megbízható minőségű, és kiváló szórakozást nyújt, de szerintem nem érte el azt, amit idén az Anthrax véghez vitt. Na, de én gitárbuzi vagyok, számomra úgy is jó lenne, ha Dave az egész korongon ki sem nyitná a száját, hanem végig az ujjait pörgetné a száraz fán.

Tehát, én szívesebben látnék kevesebb olyan számot, mint a Fast Lane vagy a Public Enemy No. 1., és többet a Never Dead-ből, a 13-ból és a Wrecker-ből. Mindent összevetve egy meglehetősen erős albumot kaptunk, ami elkerült minden nagyobb hibát, de nem is kockáztatott nagyot. Persze a ’Lulu’ elhibázottsága mellett a 'Th1rt3en' a „bezzeg a Megadeth”-album, ám így szerintem félreértelmeződött a szerepe: nem lett messiás, de minden benne van, ami kell.

Pontszám: 7.5