Nem szeretem a válogatáslemezeket. Inkább sorlemezgyűjtő vagyok. A kiadói válogatásokat meg egyenesen lehúzásnak tartom, sokszor nem is a teljes életműből, csak a kiadónál töltött időből válogatnak, ami messze van a „greatest hits” valódi jelentésétől. Néha azonban a zenekar veszi kezébe a dolgokat és ilyenkor jó is kisülhet a dologból.

David Coverdale turbó sebességre kapcsolt. Miközben egyre több kritika éri a koncerteken nyújtott teljesítményét, a stúdiómunkáival kapcsolatosan nem érheti szó a ház elejét. Jubileumi kiadások hada érkezett/érkezik folyamatosan, feljavított hanggal, bónuszdalokkal, néha már kicsit sok is nekem. A bónusz kislemezeknek vagy kiadatlan koncertfelvételeknek még tudok örülni, de ki a tökömet érdekli, milyen próbálkozások előzték meg az amúgy tökéletesre csiszolt nótákat a lemezre kerülés előtt? Csak kiábrándítja az embert.

Ennek a három lemezre tervezett ‘Red, White & Blues’ trilógiának az első darabja is úgy jó, ahogy van. Coverdale maga válogatta a dalokat, így nem mondhatni, hogy részleges a merítés. Sőt, még a szólólemezéről is becsempészett egy dalt, a She Give Me… a 2000-es ‘Into The Light’ albumról lett átemelve, természetesen bőséges utómunkával dögösítve a hangzást. „Sokkal inkább hangzik kígyós dalnak ebben a pöpec remixben!” – mondta róla az énekes.

Mivel az első részként kiadott fehér lemez a ‘The ROCK Album’ címet kapta, logikus kezdésnek tűnik a Still Of The Night, mely a korábban inkább blues rockot játszó zenekart a hard rock mennyországba repítő ‘1987’ album (eredetileg simán csak ‘Whitesnake’) nyitódala volt. A John Sykesszal készült albumról még a Give Me All Your Love került fel, illetve az Adrian Vandenberg bemutatkozásának számító Here I Go Again, melyben a zenekarba az utolsó pillanatban cseppent gitáros kapott lehetőséget egy gitárszóló erejéig. A 20 és 30 éves jubileumi kiadások verzióihoz már nem nagyon volt mit hozzátenni. A Judgment Dayben viszont Adrian akusztikus gitáron közreműködik, ami azért különleges, mert az általa írt dalokat annak idején ínhüvelygyulladása miatt Steve Vai játszotta fel a ‘Slip Of The Tongue’ lemezre. Most Adrian végre szerepelhet a saját dalában! Plusz még Derek Sherinian is ad egy Hammond-löketet a nótának!

Másik alappillére e válogatásnak a Doug Aldrich-korszak két lemeze, a ‘Good To Be Bad’ és a ‘Forevermore’ albumok, ezek jelenléte sem megkérdőjelezhető, bár azon elgondolkodtam, hogy a lemezt záró Forevermore-nak nem a balladák közt lenne-e a helye. Az utolsó felállás a ‘Flesh & Blood’ lemezről lemaradt Always The Same-mel képviselteti magát, míg az 1984-es album, az igazi pálfordulást jelentő ‘Slide It In’ kétdalnyi lehetőséget kapott, meglepetésemre a Guilty Of Love nem volt köztük, helyette az All Or Nothingot választotta David. (A Love Ain’t No Stranger eléggé nyilvánvaló volt.) Mivel ez a rockalbum, természetesen a Sykesszal újravett verziókat válogatta be az énekes. Ezek is kellőképpen korszerűsítve vannak, bár túl sok dolga nem lehetett vele Michael McIntyre producernek és Chris Collier hangmérnöknek, hiszen ez is túl van már a 25 és a 35 éves jubileumi kiadáson is. Viszont az All Or Nothinghoz az eredeti többsávos szalagokról kevertek újabb gitársávokat, hogy ne legyen unalmas az élet.

És most jön a legérdekesebb része a lemeznek: a ‘Restless Heart’ dalait teljesen újrakeverték, részben áthangszerelték, csupán a Guy Pratt – Denny Carmassi ritmusszekciót és Adrian gitárszólóit hagyták meg, az új gitársávokat Joel Hoekstra vette fel, továbbá Derek Sherinian billentyűjátékával tették még érdekesebbé az új változatokat. A lemezről felkerült négy dallal ez képviselteti magát legnagyobb százalékban a válogatáslemezen, ráadásul úgy, hogy még az újrahangszerelésen kívül is vár meglepetés: a négy dalból kettő korábban japán bónusz volt, sokak számára tehát az Anything You Want és a Can’t Stop Now is újdonságként hat.

Tökéletes hallgatnivaló, de mivel válogatáslemez, nem pontoztam.

Összegzés:

A ‘Red, White & Blues’ trilógiát felvezető kőkígyó a fehér borítón igazi sorscsapás! Megbabonáz a szemeivel, beléd mar és végez veled. Ahogy a lemez is. Nagyon eltalált válogatás, nagyon jól szóló, újrakevert, részben áthangszerelt dalokkal, tökéletes felvezetés a folytatáshoz. Ha a cím szerint mennek sorba, a ‘Red’ balladaválogatás talán bukás lett volna elsőként. Így már alig várom, hogy meghalljam azt is, hogy szól az újrakevert Is This Love vagy a Sailing Ships. És akkor a korai blues rock éveket felidéző harmadik részről még nem is beszéltem!

Pontszám: nincs

Megjelenés: 2020
Kiadó: Rhino Entertainment
Weblap: whitesnake.com
Stílus: Hard rock
Származás: Anglia

Zenészek:

David Coverdale – ének
Joel Hoekstra – gitár
Reb Beach – gitár
Adrian Vandenberg – gitár
John Sykes – gitár
Doug Aldrich – gitár
Mel Galley – gitár
Steve Vai – gitár
Doug Bossi – gitár, vokál
Earl Slick – gitár
Danny Saber – gitár, basszusgitár
Michael Devin – basszusgitár
Neil Murray – basszusgitár
Uriah Duffy – basszusgitár
Rudy Sarzo – basszusgitár
Guy Pratt – basszusgitár
Marco Mendoza – basszusgitár
Michele Luppi – billentyűs hangszerek, vokál
Derek Sherinian – billentyűs hangszerek
Jon Lord – billentyűs hangszerek
Timothy Drury – billentyűs hangszerek
Bill Cuomo – billentyűs hangszerek
Brett Tuggle – billentyűs hangszerek
Claude Gaudette – billentyűs hangszerek
David Rosenthal – billentyűs hangszerek
Don Airey – billentyűs hangszerek
John X. Volaitis – billentyűs hangszerek
Tommy Aldridge – dob
Aynsley Dunbar – dob
Chris Frazier – dob
Brian Tichy – dob
Cozy Powell – dob
Denny Carmassi – dob
Beth Andersen – vokál
Maxine Waters – vokál
Tommy Funderburk – vokál
Chris Collier – vokál

Dalcímek:

1. Still Of The Night
2. Best Years
3. Tell Me How
4. Love Ain’t No Stranger
5. All Or Nothing
6. Give Me All Your Love
7. Can You Hear The Wind Blow
8. Restless Heart
9. Anything You Want
10. Here I Go Again
11. Judgement Day
12. She Give Me…
13. Crying
14. Can’t Stop Now
15. Always The Same
16. Forevermore