Továbbra is szélsebesen dolgozik Michael Sweet, valamint a Stryper, ugyanis a csapat bejelentette, hogy megírták új lemezük anyagát, aminek rögzítése hamarosan elkezdődik.

Stryper

A közösségi médián keresztül jelentette be Michael Sweet, hogy a Stryper új lemeze úton van. Ráadásul annyira előrehaladott állapotban vannak a dalok, hogy a stúdiózás a következő fázis. „Kezdődik. Az albumot megírtuk és tizenegy dal készen áll a felvételre – írja Sweet. – A srácok egy hét múlva jönnek át. Ez lesz az első albumunk Perry Richardsonnal, alig várom, hogy az egész világ hallja a basszgitáros és énekes képességeit. Erősebbek és eltökéltebbek vagyunk, mint valaha. A Stryper évről évre bizonyítja, hogy a minket kritizálóknak és gyűlölőknek nincs igaza. Már több mint 36 éve. A zeneipar régóta figyelmen kívül hagy minket, de mi csak megyünk előre és fejlődünk, lassításnak jele sincs.”

 

 

A banda legutóbbi lemezéről, a 2018-as ’God Damn Evil’-ről ITT írtunk.

Megosztás