Josh Rand ezúttal is a 2002-ben megjelent ’Stone Sour’ albumról hozott nyilvánosságra egy demót. Most a Tumult 1996-os változata kerül a reflektorfénybe.

Stone Sour 2002

Stone Sour gitárosa harangozta be, hogy januártól kezdődően különleges felvételeket kezdenek el megosztani, melyek között lesznek sosem hallott alternatív verziók és demók. 2020 nyarára pedig egy különleges kiadványra készülnek, melyen hasonló jellegű anyag lesz hallható élő felvételekkel színesítve. A ’Stone Sour’ című lemezről már több dal korai változatát ismerhettük meg, ezek a Get Inside, a Blue Study, az Inside The Cynic és legutóbb az Idle Hands. A Tumult című dalról így mesélt Josh: „Amikor Corey és én befejeztük a Project X demókat, tudtuk, hogy össze kell rakjunk egy teljes zenekart, hogy megszólaltathassuk a dalainkat. Elsőként Danny Spaint kérdeztük meg, aki a ezeken a demókon is dobolt, de ő akkoriban a Down The Sun tagja volt. Ő így sajnos kikerült a képből. Az ő javaslatára kerestük meg Joel Ekmant, akivel korábban Corey és én is együtt dolgoztunk, úgy egy évvel korábban. Corey felhívta, és Joel megint beült a dobok mögé. Később, egy napon aztán Shawn Economaki Corey-éknál járt és meghallotta ezeket a felvételeket és tetszett neki, azt mondta szívesen játszaná a basszusokat. A második gitáros posztot eredetileg Josh Brainardnek szántuk, aki eredetileg a Slipknot gitárosa volt, őt váltotta James Root. Ő végül elutasította az ajánlatot, hogy a saját zenei projektjeivel dolgozhasson. Így négyen elkezdtünk próbálni az első koncertünkre. Egy héttel a bulink előtt James szólt Shawnnak, hogy velünk is szeretne játszani, így csatlakozott hozzánk. Szükségünk volt egy ütős zárónótára, így visszanyúltunk ezekhez a felvételekhez és kiválasztottuk a Tumultot. Ez az eredeti 1996-os felvétel.”

Megosztás