Azaz első kislemezként megérkezett a Tired World című dal a tavasszal érkező akusztikus albumról, a ’Symmetry’-ről.

Korábban írtunk róla, hogy március 12-én unplugged-anyaggal jelentkezik a Saga. A kanadai dallamos progrock legenda onnan vette az ötletet, hogy a 2017-es turnéjukon saját maguk előzenekaraként eljátszottak egy akusztikus blokkot, amelyet nagyon jól fogadott a közönség. Az első előzetes megérkezett animált szöveges videó kíséretében.

 

 

A Tired World a Saga debütáló 1978-as albumáról származik, és egyike a lemezen található két ’Chapter’-nek, azaz fejezetnek. Ezek a fejezetek puzzle-ként kísérik végig a Saga első négy kultikus albumát, majd témaként újra felbukkannak 1999-től, három albumon át. A 16 ’Chapter’ egy sci-fi történetté áll össze, amelyet a hidegháború, Albert Einstein agya, az emberiség önpusztító magatartása, titokzatos idegenek és a holtak high-tech feltámasztása ihlettek.

A Tired Worldöt a Saga klasszikusai között tartják számon, és ebben az új megközelítésben úgy vitt a banda friss energiát a dalba, hogy az eredeti progresszivitása megmaradt.

Megosztás