Robby Krieger & The Soul Savages - Egypercesek

Robby Krieger, a Doors egykori gitárosa időről időre bizonyítja, hogy kreatív energiái nem haltak el, képes figyelemreméltó anyagokkal előrukkolni, maga mögött tudva egykori legendás zenekara szellemét. Igaz, ezt nem gyakran teszi, azonban alkotásaira nagyon is érdemes odafigyelni.

Ahogy a korábbi lemezeinél már megszoktuk, ezúttal is egy instrumentális anyaggal állt elő, ám most nem a saját neve alatt. Zenekart verbuvált maga köré, és a Robby Krieger & The Soul Savages névre hallgató formáció megjelentette debütáló albumát, amelyben a gitáros mellett Kevin Brandon basszusgitározik, Ed Roth billentyűzik és Franklin Vanderbilt dobol.
Azt már korábban is elmondta Krieger, hogy a soul nagy szerepet játszik a szerzeményekben, ezt pontosítva így határozta meg bandája zenei hovatartozását: „Olyan inspirációk jöttek, amiket már régóta nem játszottam, például a múltban sok slide gitáros témát nyomtam bluesos stílusban, de most sok más irányba is nyitottam, így jazz, blues és funk groove-ok is szólnak a slide gitáron. Folyamatosan fejlődni akarok és ezek a srácok inspirálnak.”

És valóban, nagyon laza, légies zenét hallunk, sok helyen kifejezetten fülbemászó, funkos dallamokkal. Nem olyan kísérletezős, mint a 2020-ban megjelent ’The Ritual Begins At Sundown”, könnyedebb, emészthetőbb az anyag, de a zenei lazaság mögött elképesztő hangszeres tudás lakozik, amely nemcsak Robby Krieger munkáját dicséri. Kemények a dobütemek, táncosak a basszusfutamok, erre jönnek rá a kiváló gitár- és billentyűstémák. Igen, a billentyűsparknak is fontos szerepe van, legalább annyira, mint a gitárnak, remekül megférnek egymás mellett.
Semmi öreguras totyogás, avítt szag, nosztalgia, Robby Krieger megújult. Kiválóan érzi ezt a légiesebb instrumentális zenét is, nagyszerű zenésztársai levették válláról az egyszemélyes produkció terhét, talán ezért is ennyire felszabadult ez a muzsika.

Robby Krieger & The Soul Savages - Egypercesek

Megosztás