Kevesebb mint egy hónappal Frankie Banali halála után a Quiet Riot bejelentette, hogy folytatják a munkát, sőt már jó pár koncertdátumot is közzétettek.

Quiet Riot

A közösségi médiában tette közzé a Quiet Riot „az élet megy tovább” mottóval, hogy Frankie Banali halálának ellenére sem állnak le. „Frankie Banali kérése volt, hogy a banda folytassa, mi pedig életben tartjuk a zenét és az örökséget. Chuck Wright basszusgitáros kisebb kihagyásokkal 1981 óta tagja a zenekarnak, és nemcsak a Metal Health című dalban játszik, hanem több másik Quiet Riot-lemezen is. Alex Grossi gitáros 2004 óta a csapat tagja a turnékon és a stúdióban. Az énekes, Jizzy Pearl 2013 óta része a Quiet Riot-családnak, John Kelly pedig nagyszerű munkát végez a dobok mögött tavaly óta Frankie áldásával.” – áll a csapat közleményében. A fenti üzenetet néhány koncertdátummal egészítették ki, melyek között két októberi fellépés is szerepel a jól ismert okok ellenére.

 

 

Frankie Banali augusztus 20-án hunyt el súlyos betegség, hasnyálmirigy-daganat következtében. 68 éves volt.

Megosztás