Betartja az eddigi leglátványosabb turnéjára vonatkozó ígéretét a Powerwolf, kedden a Hammerfall és a Wind Rose társaságában lépnek fel az MVM Dome-ban.

Powerwolf

Három olyan zenekar érkezik október 22-én a budapesti MVM Dome-ba – Európa egyik legnagyobb befogadóképességű arénájába –, akiknek ebben az évben jelent meg új albumuk. A német Powerwolf mára milliók kedvencévé vált és a szintér megkerülhetetlen csapatává nőtte ki magát. A ’Wake Up The Wicked’ július 26-án jelent meg, és Ausztriában, illetve Németországban az eladási listák élén landolt, a „Wolfsnächte 2024” koncertkörúton 5 dalt játszanak a róla. Látványvilágban a zenekar eddig is alaposan odatette magát, de erre a turnéra minden eddiginél grandiózusabb show-kat ígértek, elnézve az aktuális videókat, nem túlzott a „Farkasfalka”.

A svéd Hammerfall augusztus 9-én jelentette meg az ’Avenge The Fallen’-t, amelyben igazi klasszikus heavy metal szerzemények kerültek rögzítésre, a címadó szerzeményhez készült videó alább megtekinthető.

Hammerfall

Az est harmadik fellépője a Wind Rose, az utóbbi időben többször is járt Budapesten, első headliner turnéjával szintén útba ejtette a zenakar hazánkat. A taljánok ’Trollslayer’ névre keresztelt albuma már a turné idején jelent meg, vélhetően több dal is elhangzik a kiadványról a megszokott slágerek mellett.

Wind Rose

A koncert tervezett menetrendje a következő:
17:30 – kapunyitás
18:30 – Wind Rose
19:25 – Hammerfall
21:00 – Powerwolf

Az állóhelyekre szóló jegyek 95%-a elfogyott, a nagy érdeklődésre való tekintettel újabb ülőhelyes szektorokat nyitottak meg, de ezekre a helyekre is gyorsan fogynak a belépők, amelyek a Rock1 rendszerében vásárolhatók meg.
Parkolással, illetve a koncerttel kapcsolatos információk az esemény Facebook-oldalán.

Powerwolf

Megosztás