Többévnyi sikertelen próbálkozás után a Pink Floyd megállapodott a zenei, névhasználati és megjelenítési jogainak eladásáról a Sony Musickal.

Az ügylet értéke 400 millió dollár, az utóbbi évek egyik legnagyobb dealje ebben az üzletágban, annak ellenére megköttetett, hogy évtizedek óta folyamatos a verbális harc a zenekar tagjai, leginkább a fő dalszerzők, Roger Waters és David Gilmour között.
A szerződésben érintett továbbá Nick Mason dobos, valamint a néhai Richard Wright billentyűs és az alapító Syd Barrett örökösei. A megállapodás a hangfelvételek jogait, a névhasználati és megjelenítési jogokat – amelyek kereskedelmi, színházi és hasonló vonatkozásokat jelentenek – tartalmazza, feltehetően beleértve a legtöbb albumgrafikát, amelyeket nagyrészt a brit Hipgnosis cég tervezett. A dalszerzői jogok az egyes szerzők személyes tulajdonában maradnak.

Az eladás évek óta húzódott, jólértesültek szerint szerint 500 millió dolláros kikiáltási árral, és 2022-ben közel volt a szerződés aláírása, de a zenekar tagjai közötti belharc – elsősorban Roger Waters megosztó politikai nyilatkozatai miatt – rendkívüli bonyodalmakat okoztak, és számos kérőt elriasztottak. Iparági szakértők szerint Waters uszító megnyilvánulásai – amelyek végül a lemezszerződésébe kerültek – leértékelték a katalógust.

A Sony az elmúlt években több milliárd dollárt költött zenészlegendák katalógusainak megszerzésére, de hivatalosan soha nem kommentálta az üzleteket, ahogy most sem. A Pink Floyd-életmű az egyik legértékesebb a kortárs zenei életben klasszikus albumok egész sorával és óriási merchandising potenciállal.
Gilmour nemrég azt nyilatkozta, hogy elsősorban nem pénzügyi okok miatt érdekli az eladás, hanem inkább azért, hogy megszabaduljon a döntéshozataltól és a vitáktól, amelyek a zenei örökség működtetésével jártak.

Megosztás