Paul Stanley önéletrajzi könyve maga a megvalósult amerikai álom története, ahogy a gátlásos zsidó kisfiúból, akit gyerektársai csak „Stanley, az egyfülű szörny”-nek csúfoltak, az egyik legnagyobb amerikai rockbanda frontembere lett. Amikor Gene Simmonsszal elhatározták, hogy zenekart alapítanak, remélték, hogy lesz legalább öt jó évük. Ennek idén éppen ötven esztendeje!
Megboldogult fiatalkoromban, még a Michael Schenker-őrületem előtt, de a rágógumizene-korszakom (a 3 S, a Sweet, Slade és Smokie) után az amerikai KISS volt a kedvenc zenekarom, az ‘Alive!’ és az ‘Alive II’ dupla koncertlemezeiket is megvettem bakeliten, pedig akkoriban egy negyedhavi bér volt az a hatszáz forint, és a miskolci 35 négyzetméteres panellakás 6 négyzetméterén, ami az én hálószobám, és egyben szentélyem is volt, egy hatalmas(nak tűnő) KISS-poszter volt az ágyam felett. Sajnos ifjúkori rutintalanságomnak köszönhetően tapétaragasztóval kentem fel oda, így csak a következő tapétázásig tartott ki, de addigra már úgyis Michael Schenker volt az isten számomra. Uncsitesómtól (aki egyáltalán nem uncsi) névnapomra kaptam a Paul Stanley-önéletrajzot, mert emlékezett rá, hogy milyen nagy rajongójuk voltam (a négy 1978-as szólólemezt is megvettem, és büszkén dicsekedtem a négy lemezből összeilleszthető poszterrel – nem ez volt a falamon), így álmatlan éjszakáimon boldogan vetettem bele magam a nagyon olvasmányosan előadott élettörténetbe.
A microtia a baba fülének születési hibája. Ez akkor fordul elő, ha a külső fül kicsi és nem alakul ki normális fülként a terhesség első néhány hetében. Ezzel a rendellenességgel született Stanley Bert Eisen, aki később Paul Stanley-ként vált híressé. Ez önmagában csupán szépséghiba, de neki ráadásul a fülcsatornája sem nyílt ki rendesen, így a jobb fülére nem is hallott, ami miatt kerülte a társaságot, mert a beszélgetésekbe nehezen tudott bekapcsolódni úgy, hogy a felét nem hallotta. Ráadásul a többi gyerek állandóan csúfolta látható testi hibája miatt, ő volt „Stanley, az egyfülű szörny”. Viszont ennek köszönhetően megnövesztette a haját, majd később kitalálta magának a Starchild maszkot, mellyel elrejtőzhetett a világ elől. Érdekes, hogy nagy marketinggépezetek helyett akár ilyen egyszerű dolgok is vezethetnek a világ egyik leglátványosabb show-jának kialakulásához.
Az korábban is nyilvánvaló volt számomra, hogy Paul Stanley és Gene Simmons a zenekar sarokkövei, hiszen a dalok 90%-át ők ketten írták. Az csak a könyvből derült ki, hogy bár eleinte komolyan gondolták – és később is igyekeztek kétségbeesetten bizonygatni –, hogy ők négyen, azaz az eredeti felállás, egy csapat, a másik két zenész már a kezdetektől fogva kilógott a sorból. Az is meglepő volt, hogy a két különböző nevelési stílussal istápolt zenész (a német származású zsidócsalád úgy nevelte gyermekét, hogy minden rossz volt, amit csinált, és ahelyett, hogy megvédték volna a gyermekkori csúfolódásoktól, azt mondták, hogy csináljon úgy, mintha meg sem történt volna, míg Gene Klein – később Simmons – magyar származású édesanyja mindig ajnározta fiacskáját, „te vagy a legjobb, a legügyesebb”) mégis ugyanoda jutott és ennyi éven át tökéletesen megértette egymást a zene nyelvén. Ennek ma már kerek ötven éve.
Örömteli meglepetésként könyveltem el – mert korábban nem néztem utána az eladási adatoknak –, hogy jó lemezzel kezdtem az ismerkedést annak idején, hiszen a korai albumok sikertelensége után éppen az ‘Alive!’ hozta meg az áttörést a zenekarnak, akik a stúdióban nem tudták reprodukálni a koncertjeik hangulatát. Az meg így utólag belegondolva logikus lépésnek tűnik, hogy éppen 1982-es fülrekonstrukciós műtétje után döntöttek úgy, hogy elhagyják a maszkokat. Bár Stanley váltig bizonygatja, hogy ez volt az egyetlen lehetséges túlélési stratégia a folytonos tagcserék miatt tömegbázisát vesztett banda számára, meggyőződésem, hogy kellett hozzá az újonnan szerzett önbizalom. Az viszont máig érthetetlen számomra, hogyan tudták annyi éven át elkerülni, hogy a sajtóban maszk nélküli fotók jelenjenek meg róluk. Jó, akkoriban nem voltak okostelefonok, amikkel akár titokban is lehet lőni képeket akárkiről, de a könyvben szereplő fotók bizonyítják, hogy bőségesen készültek képek a bulizásaikról, melyeket már maszk nélkül éltek meg a koncertek után.
A könyv végigvezet az együttes küzdelmein, eleinte a sikertelenséggel, majd a sikerrel együtt járó ellentéteken, a szakításon Peterrel és Ace-szel, a maszktalanításon, majd az újraegyesülésen és újramaszkosodáson keresztül a végső szakításig. A KISS megszületésének és sikerének sztoriját végigkíséri Stanley állandó belső vívódásának története, hiába volt a mindent elrejtő Starchild maszk és a hosszú haj a színpadon, hiába a fejesugrás a koncertek után a sex & drogs & rock and roll világába (bár nála a „drogs” tudatosan csak az alkoholra korlátozódott), megmaradt ugyanannak a félszeg, kapcsolatteremtésre képtelen kisfiúnak, aki volt. Egészen addig, amíg ’Az operaház fantomja’ címszerepét elvállalva rá nem döbbent, hogy a fantom bizonyos mértékben olyan, mint ő, és a maszk nem old meg semmit, ha a lelki békéjét nem találja meg mögötte. Ezután elvállalta, hogy az AboutFace nevű, arcdeformitásokkal rendelkező gyerekeknek segítő szervezet rendezvényein szerepel, és ezeken keresztül tárta a világ elé addig féltve őrzött titkát. Kilépett a rossz házasságából is, végleg szakított a zenekart addigra csak visszahúzó tagokkal és második házasságában azóta is boldogan él. A 2013-ban írt 400 oldalas könyv az ezután következő tíz évet 40 oldalban letudja, de ez is érthető, hiszen mint a szappanoperákban, ha nincs konfliktus, nincs semmi érdekes a történetben. Az átlagos, boldog életre nem kíváncsiak az emberek. De a könyvben amúgy is az odáig vezető út a lényeg. A kiolvasása után megnéztem (újra) a Las Vegas-i koncertjüket, egy kicsit más szemmel, mint korábban, és lelkesen várom, hogy az ‘End Of The Road’ turnéjuk végre Budapestre érjen.
A könyvet Draveczki-Ury Ádám fordította, és ellátta bőségesen lábjegyzetekkel, ahol olyan utalások voltak, melyeket csak amerikaiak vagy az amerikai kultúrában jártasak érthetnek, illetve az idézett dalszövegeknek is elkészítette a hevenyészett fordítását.
Legutóbbi hozzászólások