Az idei NAMM show-n egy interjúban a KISS gitárosa, Tommy Thayer beszélt az ‘End Of The Road’ búcsúturné közelgő észak-amerikai szakaszáról. A február 1-jén kezdődő szezonban állítólag új dalokat vesznek elő a banda 46 évnyi repertoárjából.

KISS

„Először is, ez egy olyan show, amit mindenkinek látni kell – mondta Tommy. – Ha még soha nem láttad a KISS-t, ez határozottan az utolsó alkalom, hogy eljöjj megnézni minket. Ez valami olyasmi, amit soha nem akarnál kihagyni. Legalább egyszer életedben látnod kell ezt a műsort. Ez a show folyamatosan épült, ez a legnagyobb, amit valaha csináltunk, és ez nemcsak hype a részemről. Igazán hihetetlen! Sok időt és erőfeszítést fordítottunk az előkészítésére. De kifizetődött. A vélemények, a rajongók reakciói… A show-k mindenütt teltházasok, vagy közel azok. Azt hiszem, úgy nagyjából kétmillió embernek játszottunk 2019-ben. A turné 2020-ban folytatódik és 2021-ig tart. A legutóbbi koncertünk 2021. július 21-én lesz New York Cityben, de még nem jelentettük be, hogy mi lesz a pontos helyszín. Itt az ideje, hogy megnézd a műsort. Még ha láttad is tavaly, új dalok fognak megjelenni a dallistában, felújítjuk és felfrissítjük a műsort 2020-ra.”

 

 

Azonban az „új dalok” sem lesznek ismeretlenek a közönség előtt, mert egy 2018-as interjúban Paul Stanley kijelentette, valószínűtlen, hogy a búcsúturné során kevéssé ismert dalokat játsszon a zenekar. „Ha egy maroknyi diehard rajongónak akarnánk a kedvében járni, az igazi őrült diehardoknak, a többi 20.000 ember azt mondaná: »Mi ez?« vagy »Menjünk ki és igyunk valamit!«, és ez azt jelentené, hogy kudarcot vallottunk a többségnél. Mi ilyet nem csinálnánk. Hisz ott van a Detroit Rock City, a Love Gun, Rock And Roll All Nite, Shout It Out Loud, a Firehouse, Hotter Than Hell és folytathatnám a listát… Nincs helye a kevésbé ismert daloknak a programban.”

Mivel Észak-Amerika után Európa felé fordul és július 16-án Budapesten is megáll a KISS utazó cirkusza, mi is kíváncsian várjuk, milyen frissítések lesznek az idei évben.

Megosztás