Restless Boy címmel bemutatta a második dalt is az augusztus 28-án érkező ’Panther’-ről a Pain Of Salvation, a svéd gárda ráadásul ezúttal is készített videóklipet a szóban forgó tételhez.

Pain Of Salvation

A Daniel Gildenlöw által dirigált progresszív metal csapat nem mindennapos alkotást tett le az asztalra az ’In The Passing Light Of Day’-jel, ugyanis a lemez Daniel 2014-es húsevő baktérium fertőzését követő élet-halál közötti küzdelmét mutatta be. A folytatás ’Panther’ címmel jön az Inside Out Music gondozásában augusztus 28-án, amiről Gildenlöw így mesélt: „A ’Panther’ elkészítése több mint két évbe tellett. Azt éreztem, hogy a határainkat feszegettük nemcsak zenei, de hangzásbeli értelemben is. A zenei részben eltérő dolgokkal is próbálkoztunk, de úgy, hogy attól a magtól és azonosságtól ne szakadjunk el, ami a csapattól már ismert. A szövegi része pedig teljesen egybevág a jelen történéseivel. Amikor megláttam ezt a nagyszerű borítót, akkor kijelenthettem, hogy mindennel elégedett vagyok. Már alig várom, hogy mindenki hallhassa ezt a lemezt!”

Az első dal, az Accelerator bemutatása kapcsán derült ki, hogy változás történt a Pain Of Salvationben, akik a jövőben Gustaf Hielm nélkül dolgoznak tovább. A basszusgitáros sejtelmesen így búcsúzott: „Ki tudja, lehet, hogy el kell tűrnötök időnként a jelenlétem.”

Ezúttal a Restless Boy mutatkozik be az albumról, melyhez szintén készített klipet a svéd csapat, lentebb már sasolhatod is.

Megosztás