Legfrissebb a Hard Rockon
Megadeth – Metallica-dal zárja a kört
Megérkezett a második előzetes a januárban megjelenő új Megadeth-albumról, amelyen most már biztos, hogy bónuszként egy régi Metallica-dal is helyet kap.
Big Big Train – Zenei kaland egy Narnia-szerű világban
Története során először készített konceptalbumot a Big Big Train, amely ugyan csak február 6-án jelenik meg, de az első klipes kislemezdalt már közzétették felvezetésként.
The Rasmus – Két 11-est is rúgnak a Barba Negra Stadionban
A Rasmus a 11. stúdióalbumával érkezik a Barba Negrába a 11. magyarországi koncertjére szombaton, a színpadot és a közönséget a Funeral Portrait és a Block Of Flats melegíti be.
Big Big Train – Zenei kaland egy Narnia-szerű világban
Története során először készített konceptalbumot a Big Big Train, amely ugyan csak február 6-án jelenik meg, de az első klipes kislemezdalt már közzétették felvezetésként.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Rose Tattoo – Először és utoljára Magyarországon!: “Brilliáns hír!!! Nem kérdés, hogy ott a helyem!!! Pénteken jegyvásárlás, ez tuti !!! Remek banda!!!” nov 12, 20:10
- on Újra megjelentek az EAST legendás albumai: “Briliáns albumok! A Magyar Zenetörténelem kihagyhatatlan albumai!!! Zseniálisak!!! Szerencsére anno többször láttam őket élőben, mint például a KORÁL/EAST turnén egy…” nov 8, 19:39
- on Metallica: Load (Expanded Edition 3 CD): “Fekete után tudtam kedvelni ezt is, főleg, a dallamossága miatt. Egészen az S&M-ig.” okt 26, 14:22
- on Metallica: Load (Expanded Edition 3 CD): “Ez egy ATOMBRUTÁLISAN PARÁDÉS, kihagyhatatlan kiadvány!!! Szerencsére nekem is jutott belőle!!!” okt 25, 19:23
- on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…” okt 21, 11:49
Könyvbemutató a Rockmúzeumban
’Hangadók és hangfogók’ címmel megjelent Csatári Bence történész új könyve, amely a kádári-aczéli könnyűzenei politikát alul- és felülnézetből mutatja be. A Magyar Rockhírességek Csarnokában megrendezett mai premier vendége Szörényi Levente volt, akinek remek történeteibe egy ponton becsatlakozott Pataky Attila is.
Takáts Tamás Dirty Blues Band: 1.
Ez volt az azóta Takáts Tamás Blues Banddé szelidült Takáts Tamás Dirty Blues Band legkoszosabb bluesalbuma. 30 évvel a covid előtt feltalálták a „raktárkoncertet”, és a kortalan blues sztenderdek nézők nélküli élő előadását egy Unitra magnón rögzítették. Az akkoriban csak kazettán terjesztett anyag most először jelent meg CD-n és LP-n. Blues- és Takáts Tamás-rajongóknak kötelező kordokumentum.
Ember a blues mögött: Sari Schorr – Analog Music Hall, 2025. 10. 25.
Zenei csemegéért mentem Sari Schorr koncertjére, de ezen felül különleges emberek figyelmét, közvetlenségét, nyitottságát kaptam. Ez több volt, mint egy koncert. Remélem, hamarosan új lemezzel tér vissza Budapestre!
Myrath – Új dal Elize Ryddel
A nemrég bejelentett európai koncertsorozat előtt, március 27-én kerül a lemezboltokba a Myrath új albuma, az új előzetesben Zaher Zorgati mellett az Amarathe énekesnőjét, Elize Rydet is hallhatjuk énekelni.
Dan Patlansky turnényitó szerdán az Analogban
Dan Patlansky már indulásra készen, szeptember 17-én este az Analog Music Hallban nyitja idei Európa-turnéját. A kiváló dél-afrikai bluesgitáros és csapata csak hangszerekkel érkezik, a Dan Patlansky Signature erősítőt úgyis magyar cég gyártja.
Arjen Anthony Lucassen – Eljött az idő
Megjelent Arjen Anthony Lucassen – az Ayreon-rockoperák alkotója – szólóalbuma, aki új videóklippel eleveníti meg a lemezen vizionált aszteroidakatasztrófát.
„Ha lenne egy bolygó öt égtájjal, azt Deep Purple-nek hívnák”
Ian Gillan szerint nem is lehetnének a Deep Purple tagjai különbözőbbek emberileg, de a közös zenélés összekovácsolta őket. És ami a jó hír, jövőre kétszer is jönnek Európába!
Spock’s Beard – Ryo lett a kapitány
Hét év kihagyás után a Spock’s Beard végre életjelt adott magáról, a Ryo Okumoto vezényletével elkészített új album első előzetese már a spájzban!
Meteora – Ma új dal, holnap koncert
A szimfonikus metálban alkotó Meteora bemutatta legújabb dalát, a Broken Mind című szerzeményüket holnap az Analog Music Hallban élőben is lehet látni.
Mini – Kell a barátság a Muzikumban
Török Ádám és a Mini zenéjét átörökítő Mini – Kell a barátság együttes a nagy sikerű május elsejei Tabán-koncert után szeptember 19-én „vissza a városba”, azaz a Muzikumba.
Egy családias este: Alanis Morissette – Budapest Park, 2025. 07. 21.
Ritkán jön hazánkba a magát büszkén félig magyarnak valló Alanis Morissette, óriási hiba lett volna kihagyni a koncertjét a Budapest Parkban. Ez a show tovább növelte bennem a zenéje iránti tiszteletet, az albumait ismét gyakran hallgatom. Jó lenne nem éveket várni a következő fellépésére.
Beat – 1981-es szerzemény modern köntösben
A King Crimson zenei örökségét Adrian Belew, Tony Levin, Steve Vai és Danny Carey közreműködésével ápoló Beat formáció két hét múlva koncertkiadvánnyal jelentkezik, amelynek újabb klipelőzetesét tekinthetjük meg.
A Twisted Sister visszatér 2026-ban!
A Twisted Sister, a We’re Not Gonna Take It megalkotója 2026-ban hatalmas turnéval ünnepli meg, hogy 50 éve „nem tűrik tovább”.
From The Sky – Egy korszak lezárul
A magyar szimfonikus metál egyik legkülönlegesebb hangzásvilágú formációja, a From The Sky új dallal jelentkezett, miközben a jelenlegi felállás utolsó budapesti koncertjét szeptember 13-án játssza az Analog Music Hallban, ahol az este co-headlinere a Meteora, vendégzenekarok a Divent. és a Drastic Times.
Elhunyt Rick Davies
81 éves korában elhunyt a Supertramp-alapító Rick Davies, aki nemcsak meghatározó dalszerzője és énekese volt a zenekarnak, hanem az egyetlen, aki mindvégig tagja is maradt.
Pink Floyd: Animals 2018 Remix
Aki affinitást mutat a Pink Floyd ilyen irányú technikai finomságaira, annak meglesz a gyűjteményében ez az alkotás, amely sokadik újrakiadásként is aktuális mind zeneileg, mind szövegvilágában, a mondanivalója soha nem évül el.
Tankcsapda – Három gitáros az új dalban
Közel két év elteltével új Tankcsapda-dalt hallhattunk, amelyben három vendéggitáros – Nagy Máté, Takács Vilkó és Vörös Attila – közreműködik. Közben gőzerővel készül az új album, a stúdióban összesen kilenc gitáros segíti Lukács Laci és Fejes Tomi munkáját.
Eric Clapton – 4 bónuszdal a ’Journeyman: Deluxe Edition’ albumon
Eric Clapton ikonikus 1989-es albumát november 21-én újra kiadják felújított hangzással és az eredetihez képest plusz 33% bónusztartalommal.
Megjelent a Slipknot első albumának jubileumi kiadása
Mától teljes egészében meghallgatható a Slipknot debütáló lemezének 25 éves jubileumi verziója, amely az eredeti dalok mellett eddig kiadatlan felvételeket is tartalmaz.
Dream Theater – Új klip az amerikai turnéstart előtt
A Bend The Clock című dalhoz mutatta be legújabb klipjét a Dream Theater, a ma kezdődő amerikai turnén pedig már a teljes ’Parasomnia’ album megszólal.
Halestorm: Everest
A 12 új szerzeményt tartalmazó stúdiólemez a zenekar eddigi életművének legösszetettebb alkotása, ami némi rendszeridegen, szinte thrash keménységű pillanatokig is elér. November 6-án a Barba Negra színpadán élőben is bemutatják az új anyagot első hazai headliner fellépésükön.
Szekeres András – 10 kedvenc dal zongorakísérettel
’A kedvenc 10’ címmel szerzői albummal jelentkezik Szekeres András. A Junkies frontembere 10 dalt gyűjtött össze életművéből, amelyeket Tempfli Erik kísér zongorán. A válogatáslemez a Spotifyon már meghallgatható és CD-n is beszerezhető.
Foreigner a Lovely Daysen!
A 2026-os Lovely Days Festivalon fellép a Foreigner! Eisenstadt nincs túl messze a magyar határtól, az Esterházy-kastély pedig csodás hátteret ad a koncerteknek. Szóval miért is ne mennénk el rá?
Breastbone – Dal az önértékelésről
A saját bevallása szerint balladisztikus posztrockot játszó Breastbone Mental című dala különleges lüktetésével – a felváltva játszott 4/4 és 3/4 ütemekkel – ugrál az eltérő nézőpontok között.
iLAND – Az év utolsó budapesti koncertje
Az iLAND zenekar progresszív zenei Szigete szeptember 4-én (csütörtökön) a Stenkbe költözik, ez lesz az utolsó budapesti fellépésük 2025-ben. Meg alighanem az utolsó szabadtéri is ebben az évben.
Bryan Adams állja az ütéseket
Pénteken megjelent Bryan Adams 16. stúdióalbuma, amelynek címe egy a boxból a köznyelvbe átvándorolt kifejezés.
Michael Schenker Group – Ne add el a lelked!
‘Don’t Sell Your Soul’ címmel jelenik meg a Michael Schenker Group új lemeze október 3-án, ahogy azt a wackeni fellépésén a gitáros bejelentette. A címadó dalhoz készített videóklip mellé a jó hír: jövőre jön a ‘My Years With UFO Tour’ második európai köre.
Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok
Ma jelent meg a Helloween ‘Giants & Monsters’ albuma, és a slágergyanús A Little Is A Little Too Muchhoz még forgattak egy humoros videót a megjelenés tiszteletére.
Team Sleep: Team Sleep – deluxe vinyl reissue
A Deftones-frontember Chino Moreno Team Sleep nevű projektjének 2005-ös, egyetlen stúdiólemeze felújított hangzást és két bónuszszámot kapott az eddig nem elérhető vinylverzión. Az anyag azoknak szól, akik kedvelik a kísérletező, alternatív, lebegő dallamvezetésű zenéket.
Neal Morse – Járatlan úton
Neal Morse új szerzői albummal jelentkezik ‘Never Been Down This Road’ címmel, amelyet – a MorseFest-koncertfelvételek történetében először – Angliában rögzített hatlemezes kiadvánnyal kapcsol össze.
Bon Jovi – Duettesítették utolsó albumukat
Októberben jön a ‘Forever (Legendary Edition)’, melyen olyan sztárok közreműködnek, mint Bruce Springsteen, Robbie Williams, Jason Isbell, Joe Elliott, Avril Lavigne vagy Marcus King.
Alestorm – Végre nemcsak Budapesten
Bobo (Bodor Máté) hazatér Miskolcra, és hozza kacsás haverjait is. Az Alestorm Miskolcon kezdi Európa-turnéját novemberben, Budapest ezúttal kimarad. A körút állandó vendégei a Lutharo és hazai büszkeségünk, a Roses Of Thieves.
Grymheart – A fej nélküli lovas vezeti fel az új albumot
A 2023-as első lemez után új lemezen dolgozik az ex-Wisdom-gitáros Kovács Gábor vezette Grymheart, előzetesként a The Dark Rider lovagol be egy videóklip kíséretében.
Feuerschwanz – Csavardi Samuval ünneplik az új lemezt
Augusztus 22-én jelent meg a Feuerschwanz legújabb lemeze, a megjelenés előtti napon bemutatott új dal elkalauzolja a hallgatókat a Gyűrűk Ura világába.
Tábor Fesztivál – Itt a percre pontos beosztás
Augusztus végén 4 napon keresztül zajlik a Tábor Fesztivál, ahol a Dynazty, a Lordi és a Clawfinger lesznek a nemzetközi fellépők, most megérkezett a pontos időbeosztás.
Electric Callboy – Dobosuk bandájától kölcsönözték új dalukat
November végén ismét hazánkba érkezik az Electric Callboy, hogy eddigi legnagyobb bulijukat adják az MVM Dome-ban. Most a dobosuk korábbi bandájának, a SUM 41-nak nótáját dolgozták fel.
DarWin – Egyre jobban torzít a görbe tükör
Az izlandi DarWin az új albumának nyitányaként harangozta be a Mohini dey, Simon Phillips, Greg Howe, Julian „J3PO” Pollack és Jesse Siebenberg közreműködésével készített új kislemezdalt.
Dream Theater – Új élmény szemnek és fülnek
Két hét múlva kezdi meg Észak-Amerikában új turnéját a Dream Theater, ahol először szólal meg teljes egészében a ’Parasomnia’. A sorozatra készít fel a csapat legújabb stúdióvideója, a turnén pedig már a képregényszerű grafikus albumot is be lehet szerezni.
A Testament és a modern káosz
Akarsz egy hátast dobni? Hallgasd meg a Testament legújabb dalát, amelyben nem épp szokványos elemekkel dolgoznak Eric Petersonék. Az Infanticide A.I. a technológia fejlődésével járó modern káoszt mutatja be.
W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest
1984. augusztus 17-én jelent meg a W.A.S.P. legelső albuma, az „Album ONE Alive!” turné pedig a kerek 40 éves évfordulót ünnepli. Mentségükre legyen mondva, a koncertsorozat már tavaly elindult, de a Barba Negrába csak idén októberben érnek.
Ian Gillan 80 éves
A Deep Purple tette világhírűvé, de énekelt a Black Sabbathban, és a ‘Jesus Christ Superstar’ címszerepében is. Isten éltesse a ma 80 éves Ian Gillant!
Alcohol zenekar – Csövi kórházba került
Az Alcohol zenekar frontembere, Csövi tegnap sajnos a sürgősségin kötött ki, gyors felépülést kívánunk neki!
Purpendicular – Menekülés az erdőtűz és a kiadó elől
A Deep Purple-alapító Ian Paice hobbizenekara, a Purpendicular szerződést bontott a Metalville kiadóval, de az októberben megjelenő új album még náluk jön ki.
Ozzy Osbourne dokumentumfilmjét órákkal a sugárzás előtt levették a BBC műsoráról
Ma este került volna adásba az Ozzy Osbourne-ról szóló dokumentumfilm a BBC One-on, de az utolsó pillanatban törölték a műsorból.
Legfrissebb a Hard Rockon
Könyvbemutató a Rockmúzeumban
’Hangadók és hangfogók’ címmel megjelent Csatári Bence történész új könyve, amely a kádári-aczéli könnyűzenei politikát alul- és felülnézetből mutatja be. A Magyar Rockhírességek Csarnokában megrendezett mai premier vendége Szörényi Levente volt, akinek remek történeteibe egy ponton becsatlakozott Pataky Attila is.
Takáts Tamás Dirty Blues Band: 1.
Ez volt az azóta Takáts Tamás Blues Banddé szelidült Takáts Tamás Dirty Blues Band legkoszosabb bluesalbuma. 30 évvel a covid előtt feltalálták a „raktárkoncertet”, és a kortalan blues sztenderdek nézők nélküli élő előadását egy Unitra magnón rögzítették. Az akkoriban csak kazettán terjesztett anyag most először jelent meg CD-n és LP-n. Blues- és Takáts Tamás-rajongóknak kötelező kordokumentum.
Ember a blues mögött: Sari Schorr – Analog Music Hall, 2025. 10. 25.
Zenei csemegéért mentem Sari Schorr koncertjére, de ezen felül különleges emberek figyelmét, közvetlenségét, nyitottságát kaptam. Ez több volt, mint egy koncert. Remélem, hamarosan új lemezzel tér vissza Budapestre!
Myrath – Új dal Elize Ryddel
A nemrég bejelentett európai koncertsorozat előtt, március 27-én kerül a lemezboltokba a Myrath új albuma, az új előzetesben Zaher Zorgati mellett az Amarathe énekesnőjét, Elize Rydet is hallhatjuk énekelni.
Török Ádám kanadai koncertfelvételének ősbemutatója
Novemberben érkezik a ’Török Ádám 75’ sorozat harmadik része, az ’Esőcseppek’ és a ’Keszthelyen ma lenni jó’ után a ’Vissza Vancouverbe’ CD jelenik meg, melynek nyilvános bemutatójára 2025. november 6-án várják az érdeklődőket.
Stula Rock – Halottak napján egy ideillő dal
Kényszerfelszállás címmel jelent meg a Stula Rock vadiúj klipje, melyet hallgatva mindenki saját halottaira emlékezhet. A videóban a felhívásra jelentkezett rajongók szerepelnek.
Hét Jel – Koncertfilm a világhálón
A Hét Jel áprilisban rögzítette az Akvárium Clubban a koncertfilmjét, amely a csütörtöki mozipremier után már elérhető a legnépszerűbb videómegosztón is.
Twisters: The Album
A ‘Twisters’ 29 szerzeménye a kortárs countrymuzsika esszenciája, a tradíciókat tisztelve, mégis aktuális hangzással, élvezetes módon tárja elénk az egykori vadnyugat zenei örökségét. Szórakoztató kitekintés a rockzene világából.
25 igazán rémisztő dal Halloween alkalmából
A Rolling Stone magazin pár napja közzétette azt a 25-ös listáját, amelynek dalai szerintük legjobban passzolnak a Halloween-napi tökfaragáshoz. Van itt minden Doorstól Johnny Cashig, Metallicán, Alice Cooperen és Slayeren át, de megijedni azért nem kell!
Kerek volt, mint a tök: Helloween, Beast In Black – Budapest Sportaréna, 2025. 10. 26.
Kerek évfordulót ünnepelt a Helloween és a Beast In Black is. A tökfejek a 40 éves jubileumi műsort nagyon kitalálták, és ügyesen ágyazták be az új lemez dalait is a látványos és kerek show-ba, a fenevadak megfogyatkozva is ugyanolyan energiával taroltak.
Bodor Máté az M2 Petőfi TV-ben
Az Alestorm-gitáros Bodor Máté tegnap az M2 Petőfi TV Esti Kornél című műsorának vendége volt, szóba került a november 7-én megjelenő új albuma is, amelyet a Gitárcentrumban mutat be zenésztársaival.
Lipi – ‘The Third One’ albumpremier
Ismét a Hard Rock Magazinban debütál az instrumentális zenei vonalon mozgó Lipi új albuma, amely már meghallgatható a streaming szolgáltatóknál.
Dan Patlansky turnényitó szerdán az Analogban
Dan Patlansky már indulásra készen, szeptember 17-én este az Analog Music Hallban nyitja idei Európa-turnéját. A kiváló dél-afrikai bluesgitáros és csapata csak hangszerekkel érkezik, a Dan Patlansky Signature erősítőt úgyis magyar cég gyártja.
Arjen Anthony Lucassen – Eljött az idő
Megjelent Arjen Anthony Lucassen – az Ayreon-rockoperák alkotója – szólóalbuma, aki új videóklippel eleveníti meg a lemezen vizionált aszteroidakatasztrófát.
„Ha lenne egy bolygó öt égtájjal, azt Deep Purple-nek hívnák”
Ian Gillan szerint nem is lehetnének a Deep Purple tagjai különbözőbbek emberileg, de a közös zenélés összekovácsolta őket. És ami a jó hír, jövőre kétszer is jönnek Európába!
Spock’s Beard – Ryo lett a kapitány
Hét év kihagyás után a Spock’s Beard végre életjelt adott magáról, a Ryo Okumoto vezényletével elkészített új album első előzetese már a spájzban!
Meteora – Ma új dal, holnap koncert
A szimfonikus metálban alkotó Meteora bemutatta legújabb dalát, a Broken Mind című szerzeményüket holnap az Analog Music Hallban élőben is lehet látni.
Mini – Kell a barátság a Muzikumban
Török Ádám és a Mini zenéjét átörökítő Mini – Kell a barátság együttes a nagy sikerű május elsejei Tabán-koncert után szeptember 19-én „vissza a városba”, azaz a Muzikumba.
Egy családias este: Alanis Morissette – Budapest Park, 2025. 07. 21.
Ritkán jön hazánkba a magát büszkén félig magyarnak valló Alanis Morissette, óriási hiba lett volna kihagyni a koncertjét a Budapest Parkban. Ez a show tovább növelte bennem a zenéje iránti tiszteletet, az albumait ismét gyakran hallgatom. Jó lenne nem éveket várni a következő fellépésére.
Beat – 1981-es szerzemény modern köntösben
A King Crimson zenei örökségét Adrian Belew, Tony Levin, Steve Vai és Danny Carey közreműködésével ápoló Beat formáció két hét múlva koncertkiadvánnyal jelentkezik, amelynek újabb klipelőzetesét tekinthetjük meg.
A Twisted Sister visszatér 2026-ban!
A Twisted Sister, a We’re Not Gonna Take It megalkotója 2026-ban hatalmas turnéval ünnepli meg, hogy 50 éve „nem tűrik tovább”.
From The Sky – Egy korszak lezárul
A magyar szimfonikus metál egyik legkülönlegesebb hangzásvilágú formációja, a From The Sky új dallal jelentkezett, miközben a jelenlegi felállás utolsó budapesti koncertjét szeptember 13-án játssza az Analog Music Hallban, ahol az este co-headlinere a Meteora, vendégzenekarok a Divent. és a Drastic Times.
Elhunyt Rick Davies
81 éves korában elhunyt a Supertramp-alapító Rick Davies, aki nemcsak meghatározó dalszerzője és énekese volt a zenekarnak, hanem az egyetlen, aki mindvégig tagja is maradt.
Pink Floyd: Animals 2018 Remix
Aki affinitást mutat a Pink Floyd ilyen irányú technikai finomságaira, annak meglesz a gyűjteményében ez az alkotás, amely sokadik újrakiadásként is aktuális mind zeneileg, mind szövegvilágában, a mondanivalója soha nem évül el.
Tankcsapda – Három gitáros az új dalban
Közel két év elteltével új Tankcsapda-dalt hallhattunk, amelyben három vendéggitáros – Nagy Máté, Takács Vilkó és Vörös Attila – közreműködik. Közben gőzerővel készül az új album, a stúdióban összesen kilenc gitáros segíti Lukács Laci és Fejes Tomi munkáját.
Eric Clapton – 4 bónuszdal a ’Journeyman: Deluxe Edition’ albumon
Eric Clapton ikonikus 1989-es albumát november 21-én újra kiadják felújított hangzással és az eredetihez képest plusz 33% bónusztartalommal.
Megjelent a Slipknot első albumának jubileumi kiadása
Mától teljes egészében meghallgatható a Slipknot debütáló lemezének 25 éves jubileumi verziója, amely az eredeti dalok mellett eddig kiadatlan felvételeket is tartalmaz.
Dream Theater – Új klip az amerikai turnéstart előtt
A Bend The Clock című dalhoz mutatta be legújabb klipjét a Dream Theater, a ma kezdődő amerikai turnén pedig már a teljes ’Parasomnia’ album megszólal.
Halestorm: Everest
A 12 új szerzeményt tartalmazó stúdiólemez a zenekar eddigi életművének legösszetettebb alkotása, ami némi rendszeridegen, szinte thrash keménységű pillanatokig is elér. November 6-án a Barba Negra színpadán élőben is bemutatják az új anyagot első hazai headliner fellépésükön.
Szekeres András – 10 kedvenc dal zongorakísérettel
’A kedvenc 10’ címmel szerzői albummal jelentkezik Szekeres András. A Junkies frontembere 10 dalt gyűjtött össze életművéből, amelyeket Tempfli Erik kísér zongorán. A válogatáslemez a Spotifyon már meghallgatható és CD-n is beszerezhető.
Foreigner a Lovely Daysen!
A 2026-os Lovely Days Festivalon fellép a Foreigner! Eisenstadt nincs túl messze a magyar határtól, az Esterházy-kastély pedig csodás hátteret ad a koncerteknek. Szóval miért is ne mennénk el rá?
Breastbone – Dal az önértékelésről
A saját bevallása szerint balladisztikus posztrockot játszó Breastbone Mental című dala különleges lüktetésével – a felváltva játszott 4/4 és 3/4 ütemekkel – ugrál az eltérő nézőpontok között.
iLAND – Az év utolsó budapesti koncertje
Az iLAND zenekar progresszív zenei Szigete szeptember 4-én (csütörtökön) a Stenkbe költözik, ez lesz az utolsó budapesti fellépésük 2025-ben. Meg alighanem az utolsó szabadtéri is ebben az évben.
Bryan Adams állja az ütéseket
Pénteken megjelent Bryan Adams 16. stúdióalbuma, amelynek címe egy a boxból a köznyelvbe átvándorolt kifejezés.
Michael Schenker Group – Ne add el a lelked!
‘Don’t Sell Your Soul’ címmel jelenik meg a Michael Schenker Group új lemeze október 3-án, ahogy azt a wackeni fellépésén a gitáros bejelentette. A címadó dalhoz készített videóklip mellé a jó hír: jövőre jön a ‘My Years With UFO Tour’ második európai köre.
Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok
Ma jelent meg a Helloween ‘Giants & Monsters’ albuma, és a slágergyanús A Little Is A Little Too Muchhoz még forgattak egy humoros videót a megjelenés tiszteletére.
Team Sleep: Team Sleep – deluxe vinyl reissue
A Deftones-frontember Chino Moreno Team Sleep nevű projektjének 2005-ös, egyetlen stúdiólemeze felújított hangzást és két bónuszszámot kapott az eddig nem elérhető vinylverzión. Az anyag azoknak szól, akik kedvelik a kísérletező, alternatív, lebegő dallamvezetésű zenéket.
Neal Morse – Járatlan úton
Neal Morse új szerzői albummal jelentkezik ‘Never Been Down This Road’ címmel, amelyet – a MorseFest-koncertfelvételek történetében először – Angliában rögzített hatlemezes kiadvánnyal kapcsol össze.
Bon Jovi – Duettesítették utolsó albumukat
Októberben jön a ‘Forever (Legendary Edition)’, melyen olyan sztárok közreműködnek, mint Bruce Springsteen, Robbie Williams, Jason Isbell, Joe Elliott, Avril Lavigne vagy Marcus King.
Alestorm – Végre nemcsak Budapesten
Bobo (Bodor Máté) hazatér Miskolcra, és hozza kacsás haverjait is. Az Alestorm Miskolcon kezdi Európa-turnéját novemberben, Budapest ezúttal kimarad. A körút állandó vendégei a Lutharo és hazai büszkeségünk, a Roses Of Thieves.
Grymheart – A fej nélküli lovas vezeti fel az új albumot
A 2023-as első lemez után új lemezen dolgozik az ex-Wisdom-gitáros Kovács Gábor vezette Grymheart, előzetesként a The Dark Rider lovagol be egy videóklip kíséretében.
Feuerschwanz – Csavardi Samuval ünneplik az új lemezt
Augusztus 22-én jelent meg a Feuerschwanz legújabb lemeze, a megjelenés előtti napon bemutatott új dal elkalauzolja a hallgatókat a Gyűrűk Ura világába.
Tábor Fesztivál – Itt a percre pontos beosztás
Augusztus végén 4 napon keresztül zajlik a Tábor Fesztivál, ahol a Dynazty, a Lordi és a Clawfinger lesznek a nemzetközi fellépők, most megérkezett a pontos időbeosztás.
Electric Callboy – Dobosuk bandájától kölcsönözték új dalukat
November végén ismét hazánkba érkezik az Electric Callboy, hogy eddigi legnagyobb bulijukat adják az MVM Dome-ban. Most a dobosuk korábbi bandájának, a SUM 41-nak nótáját dolgozták fel.
DarWin – Egyre jobban torzít a görbe tükör
Az izlandi DarWin az új albumának nyitányaként harangozta be a Mohini dey, Simon Phillips, Greg Howe, Julian „J3PO” Pollack és Jesse Siebenberg közreműködésével készített új kislemezdalt.
Dream Theater – Új élmény szemnek és fülnek
Két hét múlva kezdi meg Észak-Amerikában új turnéját a Dream Theater, ahol először szólal meg teljes egészében a ’Parasomnia’. A sorozatra készít fel a csapat legújabb stúdióvideója, a turnén pedig már a képregényszerű grafikus albumot is be lehet szerezni.
A Testament és a modern káosz
Akarsz egy hátast dobni? Hallgasd meg a Testament legújabb dalát, amelyben nem épp szokványos elemekkel dolgoznak Eric Petersonék. Az Infanticide A.I. a technológia fejlődésével járó modern káoszt mutatja be.
W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest
1984. augusztus 17-én jelent meg a W.A.S.P. legelső albuma, az „Album ONE Alive!” turné pedig a kerek 40 éves évfordulót ünnepli. Mentségükre legyen mondva, a koncertsorozat már tavaly elindult, de a Barba Negrába csak idén októberben érnek.
Ian Gillan 80 éves
A Deep Purple tette világhírűvé, de énekelt a Black Sabbathban, és a ‘Jesus Christ Superstar’ címszerepében is. Isten éltesse a ma 80 éves Ian Gillant!
Alcohol zenekar – Csövi kórházba került
Az Alcohol zenekar frontembere, Csövi tegnap sajnos a sürgősségin kötött ki, gyors felépülést kívánunk neki!
Legutóbbi kommentek
- on Rose Tattoo – Először és utoljára Magyarországon!: “Brilliáns hír!!! Nem kérdés, hogy ott a helyem!!! Pénteken jegyvásárlás, ez tuti !!! Remek banda!!!” nov 12, 20:10
- on Újra megjelentek az EAST legendás albumai: “Briliáns albumok! A Magyar Zenetörténelem kihagyhatatlan albumai!!! Zseniálisak!!! Szerencsére anno többször láttam őket élőben, mint például a KORÁL/EAST turnén egy…” nov 8, 19:39
- on Metallica: Load (Expanded Edition 3 CD): “Fekete után tudtam kedvelni ezt is, főleg, a dallamossága miatt. Egészen az S&M-ig.” okt 26, 14:22
- on Metallica: Load (Expanded Edition 3 CD): “Ez egy ATOMBRUTÁLISAN PARÁDÉS, kihagyhatatlan kiadvány!!! Szerencsére nekem is jutott belőle!!!” okt 25, 19:23
- on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…” okt 21, 11:49
Kritikák
Roger Waters: This Is Not A Drill – Live From Prague – The Movie
Roger Waters búcsúturnéjának tökéletes lenyomata a ‘This Is Not A Drill’ koncertfilm. Prágában 2 telt házas előadáson vették fel, így a legkisebb hibalehetőséget is kizárták. Akinek van hozzá megfelelő eszköze, annak javaslom a DVD-nél csak pár száz forintttal drágább Blu-ray beszerzését, már csak a Dolby Atmos hangzás miatt is. Az az igazán tízpontos!
Arjen Anthony Lucassen: Songs No One Will Hear
Bár zenei értelemben nem sok meglepetést tartogatott a ’Songs No One Will Hear’, de az Ayreon-rockoperák szerzője, Arjen Lucassen ismét kimagasló ötletekkel és gondolati csavarokkal szőtte át új anyagát. Az elképzelt aszteroidakatasztrófa érzelmekkel teli albumot eredményezett.
Ghost: Skeletá
A Ghost új lemezének dalai mind tökéletességig finomított, simára csiszolt ékkövek, már-már a sterilséget súrolják, nekem hiányoznak azok a kiemelkedően dallamos, azonnal emlékezetbe vésődő szerzemények, amik az ’Imperia’ vagy a ’Prequelle’ albumokon megtalálhatók.
Wall Of Sleep: The Kingdom
A Wall Of Sleep új anyaga nem egyszerűen egy doom album, hanem utazás a stílus határain túlra, ahol az egyes dalok szabadon szövik egybe a különféle hatásokat. Ez a kimagasló alkotás mindazoknak szól, akik a korai kilencvenes évek nyitottságával hallgatnak metálzenéket.
Billy Idol: Dream Into It
Billy Idol a megszelídült lázadó, aki azonban közel 70 évesen is nyomja azt a pop-punkot, amivel 1982 óta megőrjíti közönségét. Bár a mellét még mindig borotválja, és a haját szőkíti, de a dalszövegeiből már csak a régi lázadás emléke köszön vissza. És ez így van jól. Egy 70 éves ember már ne akarja megváltani a világot, csak ha politikus. A zenéje viszont még mindig üt.
Interjúk

Alcohol – Tankcsapda-turné után, az egyetlen tavaszi buli előtt
Sokaknak okozott meglepetést, hogy a Tankcsapda téli klubturnéjának az Alcohol zenekar volt a vendége. Erről az idén 20 éves bandát vezető Tóth Sándor “Csövi” mesél, felvezetve az egyetlen tavaszi koncertjüket, amelynek vendége az S8 Underground Clubban a Scaryface és a BZGMZ lesz.

„A From The Sky csillagai most állnak igazán együtt az égen” – Interjú a From The Sky zenekarral
A februári HammerWorld Magazin mellékleteként jelent meg a budapesti szimfonikus extrém metál csapat, a From The Sky második lemeze, az ’Antarktika’. Az ötösfogat vasárnap fellép Geoff Tate előtt, egy héttel később pedig A Dal című tévéműsorban is. A két fellépésről és a zenekar szakmai munkájáról beszélgettünk a csapat tagjaival.

„A jó dalok mellett a jó csapatmunka a Beast In Black sikereinek titka” – Interjú Molnár Mátéval, a Beast In Black basszusgitárosával
Fennállásának legnagyobb turnéjára készül a Beast In Black zenekar, akik monstre koncertkörútjuk keretén belül hazánkba is eljutnak március közepén. A turné előtti napokban beszélgettünk a zenekar magyar basszusgitárosával, Molnár Mátéval. Szóba került a legutóbbi lemez fogadtatása, a pandémia alatti tevékenységük, a turnézás, a család és persze Máté különleges hangszerének története is.

„Ez egy kísérleti játszótér, minden megengedett” – Miniinterjú Pócsi Pistivel, a Hét Jel megálmodójával
Pócsi István nemcsak a Barba Negra programigazgatója, hanem a Hét Jel nevű projekt alapítója is, amelyben tucatnyi élvonalbeli rockzenésszel álmodja tovább egykori zenészélményeit. Az Áldozni készül című friss szerzemény kapcsán a régen beígért második albumra is rákérdeztünk.

„Akármit csinálsz, szeretni is, utálni is fogják” – Interjú Lzzy Hale-lel, a Halestorm frontemberével
A novemberi koncert előtt ProblemChild kollégánknak lehetősége volt beszélgetni Lzzy Hale-lel, a Halestorm énekes-gitárosa régi ismerősként üdvözölte riporterünket.

Barba Negra – Az őszi nagy bulikat már az új helyen rendezik meg
Október közepétől már Csepelre kell utaznunk, ha a Barba Negrába akarunk menni koncertre. Úgy tűnik, hogy a csepeli Barba Negra Red Stage premierje az október 16-i Arch Enemy-Behemoth-Carcass-Unto Others fesztiválja lesz.
Koncertbeszámolók

Axl beintett a fanyalgóknak: Guns N’ Roses – Puskás Aréna, 2025. 07. 15.
A Guns N’ Roses a Puskás Arénában számos olyan ritkán játszott dallal ajándékozott meg, amit talán soha nem fogok többet hallani élőben a zenekartól. Nagyon különleges koncert volt ez tőlük, amiről hiba lett volna lemaradni akkor is, ha a hangzásban bőven akadtak gondok.

Klubkoncert az arénában: Purpendicular, Son Henry & T. Rogers Blues Band – ASE Sportcsarnok, Paks, 2025. 07. 04.
A Deep Purple-alapító Ian Paice hobbizenekara, a Purpendicular olyan különleges koncertet adott a Gastroblues Fesztiválon, amilyenre semmi esély egy Purple-show alkalmával. A minden szempontból forró este vendége Son Henry és a T. Rogers Blues Band volt.

A kevesebb néha gyakran több: Ugly Kid Joe, Juhász Marci Band – Barba Negra, 2025. 06. 17.
Nem árulok zsákbamacskát, b@zi jó volt! Egy igazi kis klubbulit kaptunk az Ugly Kid Joe-tól, amit sokáig emlegetni fogok. És a Juhász Marci Band előadásán sem unatkoztam.

Az ember, aki Billy Idol-pólóban énekelt: Billy Idol – Budapest Park, 2025. 07. 08.
Billy Idol mindig is extravagáns művész volt, már az is, hogy “bálványozta” magát, felvéve ezt a művésznevet, az meg, hogy Billy Idol-pólóban nyomta a számokat, hogy a Rebel Yell végén a közönség közé hajítsa azt, mindennek a teteje. Imádtam!

Joe Bonamassa a VeszprémFesten
Képriport Joe Bonamassa tegnapi VeszprémFest-koncertjéről, amely az időjárás miatt a História Kert helyett a Veszprém Arénában került megrendezésre. Az est vendége volt Jumping Matt And His Combo, azaz Pribojszki Mátyás és zenekara.
Ajánló

Hét Jel – Koncert a mozivásznon és az Instantban
A Hét Jel első koncertfilmjét október 30-án vetíti az Art+Cinema, a moziban egy eddig nem hallott dalt is bemutatnak, november 22-én pedig a Necropsiával ad közös koncertet a zenekar az Instantban.

Beast In Black – Jövőre veletek ugyanitt
A Beast In Black bő egy hét múlva a Helloween 40 éves jubileumi turnéjához kapcsolódóan ünnepli 10. évfordulóját, de már bejelentették, hogy jövőre headlinerként térnek vissza addigra elkészülő 4. nagylemezükkel. A fenevad erejét (Power Of The Beast) élőben is szemléltetik az idei Summer Breeze koncertfelvételével.

P.Mobil + Dinamit + Ős-P.Box = Dinoszauruszok éjszakája
Október 11-én (szombaton) megvalósul, ami a 70-es-80-as évek fordulóján elképzelhetetlen volt: a P.Mobil, a Dinamit és a P.Box közös koncertet ad a Barba Negrában.

All For Metal – Metálháború az Analogban a Grailknights ellen
Az All For Metal 1 év után új felállással és headliner turnén tér vissza, hozzák magukkal ellenpontként a Grailknights csapatát a Battle Of Metal 2025 koncertre az Analog Music Hallba.

Eric Clapton – 20 év után újra fellép Budapesten
Eric Clapton, a többszörös Grammy-díjas gitáros-énekes hatvanéves pályafutása során eddig egyetlenegyszer játszott Budapesten. Most azonban a legendás “lassúkezű” művész, minden idők egyik legnagyobb hatású zenésze 20 év után visszatér Budapestre, május 2-án, az MVM Dome-ban lép fel.




























































