Miközben a metalvilág jelentős része a Pantera és a Metallica közös turnéját figyelte, június 10-én a Barba Negrában is történt valami, amiről érdemes beszélni. Nem vagyok az a típus, aki minden koncert után azonnal szuperlatívuszokban kezd áradozni, de a Black Label Society fellépése alatt többször is elkapott az a bizonyos „wow-érzés”: amikor az ember rájön, hogy nem egyszerűen egy jó koncertet lát, hanem valamit, ami minden részletében tökéletesen működik.
Az estét a brit Venom Inc. nyitotta. Bár a Venom név ma is Conrad „Cronos” Lant vezetésével él tovább, a Jeff „Mantas” Dunn, Anthony „Abaddon” Bray és Tony „Demolition Man” Dolan által 2015-ben alapított Venom Inc. a legendás zenekar örökségét viszi tovább, csak éppen egy másik ágon. Erről az „új” Venomról keveset tudtam, a „régiről” is legfeljebb annyit, amennyit egy ismerősöm mesélt: a metal (h)őskorának egyik nagy neve, és ha ismerem őket, akkor le a kalappal. Nos, nem ismertem őket. Egészen mostanáig.
A kezdés ugyan nem volt tökéletes. Az első néhány dal alatt az ének nem szólt igazán jól, valószínűleg valamilyen mikrofonprobléma miatt, de ezt szerencsére gyorsan sikerült megoldani. Dolan végig magabiztosan uralta a színpadot. Két dal között hol vízért, hol a töményért nyúlt, de ez egy pillanatig sem tűnt erőltetett „menőzésnek”.
Külön említést érdemel Curran „Beleth” Murphy gitáros, aki rasztáival és hosszú szakállával gyakorlatilag új szintre emelte a headbangelést. Miközben szóltak a riffek, tökéletes ritmusban lengette egyszerre a haját és a szakállát. Ha létezik dupla headbang, akkor annak biztosan ő az egyik mestere! A Venom Inc. a rövid műsorideje alatt pörögtek a dalok, szóltak a riffek, a zenekar pedig kellően bemelegítette a terepet.
A rövid átszerelés után kialudtak a fények, és mindenki tudta, hogy most jön az este fő attrakciója, a Black Label Society. Az első sorba sikerült keverednem, így közelről láthattam a kezdés pillanatait: a színpadot egy hatalmas lepel takarta, mögötte már ott állt a zenekar, majd, amikor a függöny lehullott, megszólaltak az első hangok, és elkezdődött a show.
Minden tekintet a „vikinges” Zakk Wylde-ra szegeződött, akinek megjelenése legalább annyira jellegzetes, mint a játéka. Ezúttal is a jól ismert, szinte védjegyévé vált skót szoknyájában, vagyis kiltben állt színpadra. Korábban viccesen arról beszélt, hogy ebben az öltözetben szinte szuperhősnek érzi magát, ezért, ha éppen nagy küldetés előtt áll – akár egy koncertről, akár a világ megmentéséről legyen szó –, inkább felveszi.
Zakken kívül a szememet a jellegzetes, koponyákkal díszített mikrofonállvány is vonzotta. A tetején magasodó kereszt tökéletesen illett a Black Label Society világához, nekem erről persze egyből Ozzy jutott eszembe, aki szinte védjegyszerűen viselt keresztet a nyakában. És hogy hogyan köthető össze a két zenész? Aki nem tudná, Zakk Wylde (polgári nevén Jeffrey Phillip Wielandt) amerikai gitáros hosszú éveken át Ozzy Osbourne szólógitárosa és egyik legfontosabb dalszerző partnere volt, az együtt töltött idő alatt mély barátság alakult ki köztük.
Ahogy a felvezetésben már emlegettem, az este különlegességét az is adta, hogy a Pantera jelenleg a Metallica vendégeként járja Európát, ahol Zakk Wylde áll a 2004-ben tragikus körülmények között elhunyt Dimebag Darrell helyén, aki nem csupán a Pantera ikonikus gitárosa volt, hanem a metaltörténelem egyik legnagyobb hatású zenésze is. Zárójelben megemlíteném a történet magyar vonatkozását is: Vörös Attila az elmúlt években számos videóban elemezte Dimebag játékát és a Pantera dalait, munkái pedig Zakk Wylde figyelmét sem kerülték el, aki többször is méltatta a magyar gitáros teljesítményét, ami önmagában is figyelemre méltó elismerés!
Mindez azonban csak érdekes háttérsztori, az este főszereplője a Black Label Society volt, ahol Zakk Wylde gitározása természetesen központi szerepet kapott. A technikáját nem kell bemutatni, de ami igazán feltűnő, hogy a hosszabb szólók alatt sem vált unalmassá a játéka. Mindig volt benne valami plusz, ami fenntartotta a figyelmet, amihez nem is kellettek eltúlzott látványelemek, elég volt a kiváló hangzás. Jó volt úgy hallgatni a koncertet, hogy a hangsúly végig a zenén maradt. Bár nem volt telt ház, a közönség lelkesedésén ez egyáltalán nem érződött. Volt valami különös, emelkedett hangulata az egésznek – lehet, hogy tényleg tud valamit az a skót szoknya?
Amikor a kivetítőkön időről időre Ozzy Osbourne-ról készült képek és felvételek jelentek meg, a közönség hangos ovációval fogadta őket. Bevallom, bennem is volt egy furcsa keserédes érzés, hiszen gyerekkorom óta úgy létezett Ozzy a fejemben, mint egy menő rockisten. Éppen ezért, sosem hittem volna, hogy eljön az a nap, amikor Ozzy Osbourne-ról múlt időben beszélünk. Valószínűleg nem voltam egyedül ezzel az érzéssel, hiszen a No More Tears és az Ozzy’s Song is különösen erős reakciót váltott ki a rajongókból. Néhányszor az is megfordult a fejemben, hogy Wylde hangja mennyire emlékeztet Ozzyéra. Ezt különösen a Stillborn alatt hallottam bele, amely az este egyik legjobban várt dala volt.
Az első riffektől megőrült a közönség, a refrénnél pedig szinte az egész terem együtt énekelt a zenekarral. Azt hittem, addigra már mindent megkaptam ettől a koncerttől, amit lehet, de tévedtem. Amikor Wylde és gitárostársai a fejük fölé emelt hangszerekkel pengették a húrokat, egyszerre volt meghökkentő és látványos a jelenet. Ilyet korábban még nem láttam koncerten!
Egy pillanatra csak álltam és (vigyorogva) néztem a színpadot, mert nem akartam elhinni, amit látok és hallok. Wylde is láthatóan jól érezte magát, a közönség pedig őrülten élvezte az egészet.
Ahogy közeledett a koncert vége, egyre inkább az volt az érzésem, hogy ezt még mindenki tovább hallgatta volna. Számomra csak az könnyítette meg a helyzetet, hogy másnapra is volt jegyem a Pantera koncertjére, ahol szintén Zakk Wylde gitározott. Így amikor felkapcsolódtak a fények, nem az volt az első gondolatom, hogy „miért volt ilyen rövid?”, hanem inkább az: „ez brutális volt – holnap jön a folytatás!”.
Szöveg: Balya Boglárka
Fotók: Török Tamás
Köszönet a Concerto Musicnak!
Legutóbbi hozzászólások