Vadiúj számmal robbantott Téglás Zoli zenekara, az Ocean Hills. A szóban forgó Bound a hamarosan érkező ’Santa Monica’ lemezre nem, de az amerikai rádiók lejátszási listájára felkerült.

Ocean Hills

November 27-én debütál az AFM Recordsnál Téglás Zoli új bandája, az Ocean Hills, melyben Lukács Peta (szólógitár), Szebényi Dániel (billentyűs hangszerek és basszusgitár) és Reinder Oldenburger (ritmusgitár) zenélnek az egykori Ignite-frontemberen kívül. A ’Santa Monica’ lemez nemzetközi változatáról eddig az A Separate Peace, a Death Or Liberty és a címadó volt hallgatható, most pedig egy teljesen különálló dallal jelentkeztek, amiről Téglás Zoli a következőket mondta: „A Bound egy mozgalmas dal, mely jó értelemben, de máshogyan szól, mint a legtöbb dal az új Ocean Hills-albumon.”

Ennek köszönhetően nem is kapott helyet a novemberben érkező lemezen, hanem az amerikai rockrádiók tűzték műsorra. A dal készítésében Chris Traynor gitáros (Bush, Orange 9mm, Helmet) és Kyle Hoffmann producer (Trent Reznor, Bruce Springsteen, Rob Zombie) segédkezett.

Megosztás