Idén a világjárvány miatt elmaradt a nickelsdorfi Nova Rock fesztivál, azonban a szervezők igyekeznek ugyanazt a programot összehozni jövőre, amit 2020-ban szerettek volna színpadra vinni.

Nova Rock

Az utóbbi napokban elkezdte bejelenteni a Nova Rock szervezőcsapata a fesztivál 2021-es programját. Nagy meglepetés nem ér, ha lecsekkolod a felhozatalt, ugyanis az szinte megegyezik az ideivel, amit a koronavírus-járvány meghiúsított. A program még nem teljes, tehát elképzelhető, hogy sikerül hajszálpontosan ugyanazt a felállást összehozni, amit erre az évre terveztek.

 

 

Nova Rock

Az egyik legnagyobb húzónév ezúttal is a System Of A Down lesz, akik jelen állás szerint nem kísérelnek meg egy újabb arénakoncertekkel teli európai turnét 2021-ben (svájci koncertjüket viszont megtartják 2021. június 8-án a Hallenstadionban), ennek ellenére a nagy fesztiválok felkérését elfogadták, így jövőre – ha Magyarországra nem is, de – Európába visszatérnek.

További információk ITT, a fesztivál honlapján.

 

Megosztás