The Neal Morse Band: The Great Adventure

írta karpatisz | 2019.01.10.

Megjelenés: 2019

Kiadó: Radiant Records / Metal Blade Records

Weblap: http://www.nealmorseband.com/

Stílus: progresszív rock

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Hihetetlen 2018-as év van Neal Morse és zenekara mögött. Három olyan kiadványt kaptunk tőle/tőlük, amivel nemcsak zeneszerzői színességét, hanem kreativitását, ötletességét is bizonyította. Előbbit a ’Life & Times’ dalszerző lemezével, majd a másikat ’The Similitude Of A Dream’-hez kapcsolódó két koncertkiadvány (a Tilburgben és a 2017-es MorseFest!-en rögzített filmek) kiadásával mutatta meg. És ez még nem minden! A háttérben elkezdtek dolgozni egy új nagylemezen, amely tavaszig még úgy nézett ki, hogy egy hosszabb lélegzetű, de önálló dalokat tartalmazó album lesz. A beharangozott irányvonal a ’Sola Scriptura’ vagy a Transatlantic ’Bridge Across Forever’-je felé mutatott volna. Az elkészült új dalok mindössze egy CD-nyi nagyságot értek el. Neal fejében – nem meglepő módon – már ott motoszkált a 2016-os konceptalbum lehetséges folytatása is, de társai javaslatára mégis az önálló dalokat tartalmazó irányba mozdultak el. Lehet innen még megfordítani egy kidolgozott tervet? Az élet meghozta az igenlő választ, ugyanis Neal – az utolsó lehetőséget megragadva – a háttérben kidolgozott egy teljesen új történetet. Társainak annyira megtetszett ez a verzió, hogy úgy döntöttek, mégis ezen az úton haladnak együtt tovább. A korábbi egylemezes zenei anyagot, az ott megírt ötleteket természetesen felhasználták az új mű kidolgozásához. De a sokak által dicsért ’The Similitude Of A Dream’ sikereit lehet-e vajon fokozni? Ez a kérdés a zenészeinket is megdolgoztatta, melynek azért hangot is adtak:

„Hogyan is lehet felülmúlni egy dupla lemezes konceptlemezt? Nos, ha készítesz még egy dupla lemezes konceptanyagot! Hahaha! Mindig is tudtam, hogy nehéz dolgunk lesz, ha felül akarjuk múlni a ’The Similitude Of A Dream’-et, ha ez egyáltalán lehetséges, mert igazán magasra tettük a mércét! Nem hittem volna, de teljesen elvarázsolt ez az új anyag, amit most állítottunk össze. Megcsináltuk a ’TSoAD’ valódi folytatását!” Ezt a rövid felvezetőt olvashattuk Mike Portnoy-tól, amikor már biztos volt, hogy ismét valami különleges érkezik a ’The Great Adventure’-albumon.

Neal szavai is hasonlóról árulkodtak: „Ezen az albumon minden úgy sikerült, amit az álmaimban elképzeltem. Amikor utoljára meghallgattam, a végén könnyeket csalt a szemembe.”

Ezek a dicsérő szavak feltüzelték kíváncsiságomat, így amikor karácsony előtt pár nappal megkaptam digitális formában a lemezt, rögtön bele is vetettem magam. Az első pár hallgatás után felemás érzéseim voltak, megvolt benne minden jellemző, amit már a The Neal Morse Bandtől megszokhattam, de a zene ezúttal mintha feszültséget és dühöt is hordozott volna. A rengeteg disszonáns hangzatokra épülő szóló – gitár és billentyű is – egy furcsa, eddig ismeretlen zamatot adtak az egésznek. Eddig csak a zenei oldalát vizsgáltam az újdonságnak, aztán rájöttem, hogy mivel egy történetet elmesélő konceptanyaggal van dolgunk ismét, a szövegi oldalon is szét kellene nézni. A kérdéseimre felmerülő választ itt kaptam meg. A ’The Great Adventure’ történetének a főszereplője Joseph, aki az előző anyag főhősének a fia. Christian ugyanis a családját (feleségét és a gyermekeit) is hátrahagyta a „Romlás Városában”, hogy személyes boldogságát megtalálja. Évekkel később azonban Joseph is megelégelte az apja nélküli megkeseredett életet és kezdetét vette az ő utazása. A történet feszültségét és dühét – amit a zenei oldalon ismertem meg először – ez a szövegi részlet tökéletesen megmutatja: „But the young man hates his father. He left … and that’s the bottom line. That’s the bottom line.”

A dupla album ezúttal nemcsak lemezenkénti bontást kapott, hanem a történet szempontjából öt fejezetre oszlik. Joseph utazásának fontosabb történéseit így pontosan nyomon lehet követni. Abban is sokat segített ez a bontás, hogy a zenéből érezhető érzelmeket (például nyugodtság vagy épp düh) jobban tudjam értelmezni. Az első fejezet mindössze két dalból áll. A nyitány ezúttal is egy vastag szimfonikus alapot kapott, funkciója ezúttal, hogy a „Similitude”-ból megérkezzünk az új zenei anyagba. A történet szempontjából viszont fontosabb a The Dream Isn’t Over, ahol a fent említett szöveggel találkozunk, itt derül ki minden, hogy Christan fia indul el ezúttal kalandozni, az ő érzelmi utazását kísérjük figyelemmel. Joseph útját jól nyomon követhetjük a narrátornak köszönhetően. Talán ez az egyik oka, hogy a ’The Great Adventure’ önálló alkotásként is megáll, és nemcsak a „Similtude” második részeként beszélhetünk róla.

A második fejezetet tökéletesen mutatja be az első önálló dalnak kiválasztott Welcome To The World. Ez a tétel tökéletesen igazolja a kapcsolatot az előző anyaghoz, hiszen zenei témáiban is megidézi az előző konceptet, de egy önállóan is jól működő dalt sikerült kiszedni a sztoriból. A fejezet egyik kulcsa a Dark Melody, ahol Morse éneke jól mutatja az érzelmi agóniát, a küzdést. Eric Gillette a tőle megszokott virtuóz, de érzelmes módon szólózik a dalban. Vokális szempontból a legérdekesebb dal a közel 24 perces fejezetben szerintem az I Got To Run, ahol Eric csatlakozott az első számú énekes mellé. Érdekesség, hogy a dal utolsó perceiben már itt megjelenik az A Love That Never Dies motívuma, mely a teljes művet fogja egyébként csak zárni.

A 18 perces harmadik fejezet egyértelműen nyugodt, pozitív légkört hozott. A címadó dal az egész műnek egy ikonikus, kirakatba való darabja. Egy igazi „klasszikus” Morse-szerzemény. A négyszólamú ének mellett az ötletesség, a komplexitás egyértelműen Neal névjegye. De említhetném akár a popos beütésű Hey Ho Let’s Go című dalt is. Végül, de nem utolsó sorban ott az első felvonás zárótétele, ahol Bill ragadta magához a szólóénekesi szerepet. A zenekari kíséret mellett szerepet kapott a „templomi” nagyorgona, melynek hangszíne – bármennyire is furcsa – eddig nem volt jellemző Neal Morse lemezein. Ettől szebb és érzékibb lezárása nem is lehetett volna az első résznek.

A második lemez nyitánya is szimfonikus zenekari kezdést kapott, de másfél perc után átveszi a rockzenekar a játékot. Innentől kezdve a húzós gitár riffek jönnek egymás után. Eric nem kíméli a hetedik húrt sem, ezzel is egy különleges színt ad a felvezetőnek. A Long Ago az egyik legérzékibb tétele lett a lemeznek, amely a ’The Grand Experiment’ epikus tételére, az Alive Againre emlékeztetett. A Fighting With Destinyben bukkan elő az, amit a híradásokban úgy emlegettek, hogy metalos elemek is megtalálhatóak lesznek a lemezen. Nos, az tény, hogy a vezető szerep itt a gitáré, de a pikáns ízt mégis a héthúros téma felett átívelő billentyűszóló adja. Ettől ez metalos lenne? Szerintem nem! A hangszer hangterjedelmének kihasználása volt inkább az elsődleges cél. Na és jön a fejezetet záró Vanity Fair, amely minden ízében az előző duplán található The Ways Of A Foolra emlékeztetett. Neal mellett Eric és Bill is betársult, hárman együtt egyszerűen varázsoltak.

A záró félórás epizódunk egy hatalmas zúzdával indul, jön Erictől a hetedik húrra épített téma, és persze ismét Billtől a szintiszóló erre építve. Csavar a sztoriban ott lesz, hogy ebbe a mély tónusú – szándékosan nem mondom, hogy metalos – témába érkezik vissza a Welcome To The World refrénje. (Nagy megtiszteltetés volt, hogy a dalnak a HRM hasábjain volt a világpremierje!) A rémálmokat idéző kísértet téma egyik énekese ezúttal Mike Portnoy lett, aki itt is bevállalt egy dalt. A különleges hangvétel a The Element Of Fearben is folytatódik, de ezúttal a dal nagy részében instrumentálisan. A ritmizálások, ütemváltások nem teszik könnyűvé ezt a részt, aztán egy pillanat alatt egy igazán könnyed, akusztikus, fellélegző ellenpólusban találjuk magunkat a Child Of Wonderben. A befejező részben ezúttal nem az aktuális mű korábbi dallamait idézték fel, hanem a ’The Similitide Of A Dream’ motívumai jelentek meg: A Freedom Calling billentyűs intrója az előző album dallamait ismételte, mielőtt az egész egy bő hatperces hangszeres kavalkádba csapott volna át, majd irány a csúcs, a már emlegetett A Love That Never Dies. Neal önmagát egy szál zongorán kísérve veszi át a főszerepet. Persze nem ez a zenekar lenne, ha Eric nem kapná meg a folytatást. A nagy fináléban persze az érzéki gitárszólóé lett a vezérmotívum és a kórusé, mely ebben az egyetlen dalban kapott csak szerepet. És itt van vége a történetnek? Szerintem nincsen, mivel az utolsó percekben egy örvénylő hangot hallhatunk, amely tökéletes lehetőséget biztosít majd egy jövőbeli harmadik epizód kapcsolásához. Lesz-e ilyen? Egyszer biztos, kapunk rá választ!

A ’The Similitude Of A Dream’ és a ’The Great Adventure’ szövegi tartalmában egyértelműen kapcsolódik egymáshoz, hiszen John Bunyan „A zarándok útja” történetén alapul mindkettő. Zenei oldalról nézve viszont már nem olyan szoros az összefüggés, annak ellenére, hogy a friss műben megjelennek a 2016-os sztori motívumai. A „Testimony” esetében az első és a második rész esetében a zenei kapcsolódás sokkal jelentősebb volt, mint az aktuális konceptalbumok esetében. Persze a dalok csatlakozása akár zenei ízben, akár a klipek látványvilágában egyértelműen mutatják az összefüggést. Ezek ellenére én mégis úgy érzem, hogy ’The Great Adventure’ egy önállóan működő és értékelhető mű lett. Kinek melyik fog jobban tetszeni? Ez viszont egyéni ízlés kérdése! Én mindkettőben megtaláltam azt a bizonyos pluszt.

Felmerült bennem még egy kérdés: ezt hogy fogják élőben bemutatni? A válasz egyfelől adott, hiszen az előző lemezt is színpadra vitte az ötfős társaság, igaz először a jól bevált „sampler”-es kiegészítéssel – ahogy azt a ’The Similitude Of A Dream – Live In Tilburg 2017’ című DVD-n láthattuk –, de ez megint az a kategória, ami MorseFest!-es bemutatóért kiált. A vonós hangszerek, a templomi orgona, a kórus alkalmazása egyértelmű és tudatos választás jele! Hogy 2019. augusztus 30-án és 31-én megvalósul-e az élő bemutató? Rövidesen kiderül!

Pontszám: 10