2016-os legutóbbi koncertjének helyszínére tért vissza a brit The Cure zenekar október 26-án. Szépen lassan telt meg az aréna ezen az estén is, lévén hogy munkanapra esett az előadás. Az előzenekar sok esetben hálátlan szerepét ezen az estén a skót The Twilight Sad töltötte be. A frontember performanszjelleggel adta elő a dalait, melyeket a hazai cure-os közönség jól fogadott.
Az est főhőseire várva jutott el hozzánk a hír, mely szerint a másnap ugyancsak az arénában fellépő Sting is megtekinti a brit banda műsorát. Kaján mosollyal gondoltuk végig, milyen fejet vághat az a néző, aki felismeri, ki is ült le mellé. A több mint két és fél órás koncert végére aztán kiderült, hogy Sting végül mégsem volt jelen a bulin, de a fia és a stábjából többen viszont igen. Mindig nagyra becsültem azokat a zenekarokat, akik kíváncsiak a zenésztársaik produkciójára is, és szánnak arra időt és energiát, ha alkalmuk és lehetőségük adódik rá egy-egy turné során.
Sosem voltam egy Cure-fan, de az első lemezeik dalait sokat hallgattam, amikor középiskolásként ellátogattam a híres Belvár nevű alternatív diszkóba, és a gimis osztálykirándulásokon is rendre előkerültek az ikonikus Cure-dalok. Mára kijelenthető, hogy a The Cure egyértelműen bevéste magát a zenetörténelem könyvébe. Robert Smith hangját és zenei világát pedig ezer dal közül is könnyen felismerhetjük.
Legutolsó stúdióalbumuk 2008-ban jelent meg, Smith idén tavasszal kijelentette, hogy a The Cure már csak akkor ad ki új anyagot, ha tényleg nagyon muszáj és feltétlenül mondani szeretnének valamit. Majd ezt követően azért rögtön jelezte, hogy szeptemberre jön az új stúdióalbum, a ’Songs Of A Lost World’, aminek azonban egyelőre még se híre, se hamva.
Az előzenekar fellépését követő átszerelés után 20:15 magasságában lépett színpadra az addigra szépen megtelt aréna közönsége előtt a The Cure. Robert Smith az első nóta alatt a színpadot többször végigsétálta, közben mosolyogva, meghajolva köszöntötte közönségét. A haj, a smink a már megszokott, időközben azonban eltelt néhány évtized, mely természetesen nem múlt el nyomtalanul az esetében sem. Annak ellenére, hogy Smith a 60-as éveit tapossa már, a zenekar mégis több mint két és fél órás, szinte megszakítás nélküli, zenével teli koncertet adott, melynek során összesen 27 dal csendült fel a több mint 9000 fős közönség legnagyobb örömére. Természetesen a régebbi dalokat modernebb, újabb hangzásvilággal adták elő.
Az egész koncert nagyon jól szólt, Robert Smith hangja tökéletes volt az egész este során, nem fáradt el a koncert végére sem. A dalok tekintetében sem lehetett okunk panaszra, jómagam csupán egyetlen dalt hiányoltam a repertoárból: a Why Can’t I Be You címűt, erre is biztosan beindult volna a magyar közönség. De talán majd legközelebb ezt is hallhatjuk.
A színpadi látvány a zene stílusához illeszkedett, statikus fényekkel, ám hatásos ledfalas kivetítéssel egészítették ki a tökéletes hangzást. A dalokat ritkán szakította meg konferálás, mint egy színházi előadás, úgy zajlott le a koncert. Ezért is írtam korábban, hogy a több mint két és fél órás játékidőt szinte teljes egészében a zenélés tette ki ezen az estén.
Az öttagú zenekar magas technikai tudással támogatta az egész este folyamán az énekes előadását. A dobos Jason Cooper tűpontosan hozta az alapot az énekes után legrégebbi tagnak számító Simon Gallup basszusgitárossal, aki egyébiránt még mindig igazi rock and roll figura. Mellettük Roger O’Donnell billentyűs, a gitáros Reeves Gabrels és a billentyűs-gitáros Perry Bamonte alkotja a jelenlegi kíséretet a zenekarban.
A koncert első dala egy új dal, az Alone volt, ezt követte még két másik, hasonló tempójú nóta, a Pictures Of You és a Closedown. Ezt követte A Night Like This, mellyel kezdetét vette egy tempósabb blokk. A koncert végén rövid hatásszünet után jött az első ráadás szintén egy új dallal, az I Can Never Say Goodbye cíművel. Mielőtt azonban a hangulat leült volna, gyorsan következett a második ráadásblokk és megérkezett a slágerparádé: Lullaby, Friday I’m In Love, Just Like Heaven, Close To Me, és végül a Boys Don’t Cry. Ezzel a dallal zárták a teljes életművüket áttekintő monstre koncertjüket.
Láthatóan kirobbanó formában van a The Cure. Aki teheti, és befogadó a nem könnyen emészthető zenéjükre, az nézze meg őket élőben egy következő alkalommal, hiszen Robert Smith azzal búcsúzott Budapesttől, hogy még találkozunk. Legyen így!
Alone / Pictures Of You / Closedown / A Night Like This / Charlotte Sometimes / Lovesong / And Nothing Is Forever / Cold / Burn / Fascination Street / Push / Play For Today / A Forest / Shake Dog Shake / From The Edge Of Deep Green Sea / Endsong // I Can Never Say Goodbye / The Figurehead / Plainsong / Disintegration /// Lullaby / The Walk / Friday I’m In Love / Close To Me / In Between Days / Just Like Heaven / Boys Don’t Cry
Fotó és szöveg: Török Hajni
Köszönet a lehetőségért a Live Nation Magyarországnak!
Legutóbbi hozzászólások