Az utóbbi időben a Saxon nekem kezd olyan lenni, mint a Motörhead és az AC/DC. Hosszú ideje nem változtatnak semmit a jól ismert metálzenéjükön, és ebben van az erősségük, ezért szeretem őket. Bár Biff hangján már hallatszik a kor, még mindig hiteles dalnoknak tartom.
Robby Krieger, a Doors egykori gitárosa időről időre bizonyítja, hogy kreatív energiái nem haltak el, képes figyelemreméltó anyagokkal előrukkolni, maga mögött tudva egykori legendás zenekara szellemét.
Peter Gabriel olyan szinten fűzte egymásba a dallamokat, építette fel a hangszerelést és énekelt rá jellemző költői szövegeket a zenei alapokra, hogy azt tényleg csak a művészet mértékegységével lehet értékelni. Nem popzene, nem rockzene, ilyet csak ő tud. Utánozni ne is próbálja senki, úgysem fog menni!
Ez az lemez is ékesen bizonyítja, hogy Richard Wright mekkora szerepet vállalt a Pink Floyd-hangzás kialakításában a hetvenes években, még úgy is, hogy szerzőként kevésbé járult hozzá az albumokhoz.
A Grateful Dead pályafutásában mérföldkő a ’Wake Of The Flood’ lemez, amelyet a zenekar saját cége adott ki három év stúdiószünet után, ez az első LP Ron „Pigpen” McKernan billentyűs nélkül.
Steven Wilson érezhetően új útra tért, már nincsenek számára kötöttségek, nincsenek zenei értelemben vett határok. A ’The Harmony Codex’ nem a régi vágású proggereknek készült, a modern hatásokat kedvelőknek viszont izgalmas anyag lehet.
Legutóbbi hozzászólások