A ’The Last Day Of Forever’ különleges lett, mert az ilyen élethelyzetek, amiben most élünk, különleges, új irányokat mutatnak. Alapi István is rátalált egy új, eddig még járatlan ösvényre és megtette azt a bátor lépést, hogy egy egész lemezt épített köré. Bátraké a szerencse, azt mondják!
Egy új Paul McCartney-albumot pontozni nálam egyenlő azzal, hogy Bartókot, Orffot vagy Chopint pontozzam, de erre nem vagyok felhatalmazva. Pontszám nélkül hagyom ezt az egyszerűségében nagyszerű alkotást, amelyben benne van a kései Beatles, pici Queen, pici Johnny Cash, az alkotás szabadsága és a klausztrofóbia. Folyt. köv., ez biztos!
Nagyon színes ez a fesztivál, hasonlít Eric Clapton pályafutásához, hiszen ő is számtalan stílust kipróbált élete során. Ez a tripla CD végig egyenletes színvonalat hoz, és ha bármelyik előadót kihagynák róla, az hiba volna.
A ’Metropolis Pt. 2.: Scenes From A Memory’ itt van teljes pompájában, ami már önmagában felér egy kisebbfajta mennybemenetellel. Főként az olyan iszapszemű rájáknak, akik bő két évtizede, a megjelenés napján hallhatták először, hogy „Close your eyes and begin to relax, take a deep breath and let it out slowly…”
Nézegettem az e havi felhozatalt. Bőségesebb a szokásosnál, de nem mondhatjátok, hogy egysíkú: hard rock, heavy metal, progresszív rock, progresszív metál, alternatív rock és southern rock egyaránt van benne.
Az addigi leglátványosabb show, a legnagyobb színpadkép, 15 fős zenészgárda és mindez a Guns N’ Roses zenészeivel, Eric Claptonnal és John Lee Hookerrel „megvendégelve”. Hibátlan.
Legutóbbi hozzászólások