Pénteken három olyan albumot adott ki újra a GrundRecords, amelyek egyrészről – az adott időben – már befutott Omega zenei örökségének alighanem legfontosabb lemezeit jelentik, másrészről ezzel a szériával visszavonhatatlanul bekerültek az Égben Lebegők Csarnokába mind rajongói, mind üzleti szempontból, és nemzetközi sztárokká váltak.
Lehetséges, hogy nem üt elsőre akkorát a ’The End, So Far’ mint az 1999-es debütáló album vagy épp az ’Iowa’, de azok, akik hajlandóak félretenni azt az egykori zenekart és nyitott hozzáállással ülnek le meghallgatni az anyagot, egy előremutató és erős lemezt kapnak egy modern Slipknottól.
A legendás East zenekar zenei örökségéből építkező, de azt továbbgondoló iLAND debütáló dupla albumáról dupla kritika született. A két szerző egymástól függetlenül látja úgy – gyakorlatilag azonos érveléssel és azonos értékelést adva –, hogy a hazai progresszív rockzene egyik gyöngyszeme született meg.
Amennyire féltem tőle, annyira meg tudtam szeretni a ’The Heartless Portrait’ dalait. Ez a dalcsokor is egy mély érzelmekkel teli hullámvasút, amely, ha nem is éri el a ’The Atlantic’ színvonalát, talán csak néhány hajszálnyival marad el tőle. A holnapi koncert előtt kötelező a meghallgatása!
Több a dallamos szerzemény, a rockos futam, mégis a dalok gyökereiben ott a blues. Nagyszerű bizonyítvány, hogy a veterán muzsikus még mindig győzi invencióval. A megszólalás most is erőteljes, magával ragadja a hallgatót, és ez egy pillanatra sem lanyhul a lemez közel egy órája alatt.
Bár nagy neveket vonultat fel Ozzy Osbourne új albuma, mégis mintha ez a sok zenészlegenda közömbösítené egymást. Néhány remek pillanattól eltekintve – amelyeket főleg Eric Claptonnak és Jeff Becknek köszönhetünk – egy klisés album született, ami azért nem lett gyenge, ám a közreműködők névsorához viszonyítva elmarad az elvárhatótól.
Legutóbbi hozzászólások