A Djabe mindig is garancia volt a zenei igényességre, pár taktus után azonnal felismerhető jellegzetes megszólalásuk. A dupla album adta több műsoridőt kihasználták és részletesebben mutatták be azokat a stílusokat – jazz-rock, progresszív rock, világzene – amelyeket eggyé gyúrva mesteri módon tesznek saját magukévá.
Nem elírás az évszám – már ami az újrakiadást illeti –, ugyanis a Pink Floyd tizedik stúdióalbumának felújított változata nem jelenhetett meg akkor, amikorra szánták, mert a három veterán tag nem tudott megegyezni a részleteket illetően. David Gilmour, Roger Waters és Nick Mason a mai napig nyírják egymást, pedig a Floyd gyakorlatilag 1995 óta nem létezik.
Devin Townsend új albuma sokkal szerényebb és befogadhatóbb lett, mint a 2019-es ’Empath’, ám a jelentősége túlmutat rajta, mert ilyen mély tartalmat könnyed zenei köntösben csak egy zseniális zeneszerző tud megalkotni.
Pénteken három olyan albumot adott ki újra a GrundRecords, amelyek egyrészről – az adott időben – már befutott Omega zenei örökségének alighanem legfontosabb lemezeit jelentik, másrészről ezzel a szériával visszavonhatatlanul bekerültek az Égben Lebegők Csarnokába mind rajongói, mind üzleti szempontból, és nemzetközi sztárokká váltak.
Lehetséges, hogy nem üt elsőre akkorát a ’The End, So Far’ mint az 1999-es debütáló album vagy épp az ’Iowa’, de azok, akik hajlandóak félretenni azt az egykori zenekart és nyitott hozzáállással ülnek le meghallgatni az anyagot, egy előremutató és erős lemezt kapnak egy modern Slipknottól.
A legendás East zenekar zenei örökségéből építkező, de azt továbbgondoló iLAND debütáló dupla albumáról dupla kritika született. A két szerző egymástól függetlenül látja úgy – gyakorlatilag azonos érveléssel és azonos értékelést adva –, hogy a hazai progresszív rockzene egyik gyöngyszeme született meg.
Legutóbbi hozzászólások