Az egyes dalokban fel-feltűnő önismétlő témák ellenére a ’Ballistic, Sadistic’ az utóbbi évek egyik legjobb Annihilator-lemeze. Jeff Waters nem keresett új ösvényeket, magabiztosan halad a kitaposott úton tovább, de ezúttal valóban kitett magáért és egy nagyon erős dalcsokorral ajándékozta meg híveit.
Ozzy hosszú évek óta az amerikai piac elvárásai alapján készíti albumait, ám most azt érzem, részben szakított ezzel a szemlélettel, dacára, hogy az újvilági rock-szcéna legjobbjaival vette körbe magát. Én Elton Johnt és Post Malone-t kihagytam volna, igaz, az ő jelenlétükkel másfajta közönség felé is lehet nyitni.
Őszintén bevallom, hogy nem tudok mit csinálni, egyszerűen nem találok hibát a lemezen. Totálisan rákattantam az egész anyagra, sőt! Úgy is mondhatnám, hogy teljesen magával ragadott ez a tizenhat dal, akárcsak a The South annak idején, és ez mindent elmond. Tehát részemről megy rá a tíz pont.
Kell ahhoz egyfajta pofátlan magabiztosság, hogy két középszerű farkas – maga köré gyűjtve alfahímek tömegét – büszkén kiáltsa, mint az elefánt mellett baktató kisegér: „Hallod, hogy dübörgünk?”
“Még csak az év legelején járunk, ennek ellenére semmi kétségem nincs afelől, hogy a Psychotic Waltz elkészítette az év progresszív metal albumát.” – Losonczi Péter
“Bár az album telis-tele van elképesztően jó dallal, jól kanyarított waltzos dallamokkal, szövegvilággal, mégsem azt érzem összességében, hogy bármilyen szinten is korszakalkotó mű jött volna létre.” – Lacc
Ha még nem hallottál a Voyagerről, akkor mindenképpen a ’Colours In The Sun’-nal kezdd az ismerkedést, mert ebben a lemezben minden benne van, amit ausztrál barátainkról tudni kell.
Legutóbbi hozzászólások