A Gone is Gone valami nagyon más. Valami, amit nem lehet semmihez sem hasonlítani. Ha érdekel, hogy kell keverni a Mastodon karcosságát, a stoner hangzást és az agyas elektronikát, akkor ne keress tovább! Art rock a javából!
Íme, egy példa, hogy Norvégiában nem csak olajfúrótornyok, fjordok és death metal bandák hemzsegnek, hanem akadnak rendkívül képzett, invenciózus zenészek is. Az Elephant9 most nem siet sehova, hanem inspirál, elgondolkodtat, elringat. Képeket fest, szobrokat állít, jeleneteket ad elő, mindezt hangszerekkel teszi.
Still Of The Nighttal indul, Crying In The Rainnel zárul a 45 számos, háromlemezes válogatás, melyet nyolc hónapra elosztva adtak ki. A dögösen megszólaló, újrakevert, néhol utólagos rájátszásokkal korszerűbbé tett dalok részben már a sorlemezek sokadik újrakiadásának előhírnökei, a magam részéről megelégszem ezzel a merítéssel.
Todd La Torre, a Queensrÿche énekese négy esztendővel az első kósza bejelentését követően végre-valahára jelentkezett első szólólemezével, amely kábé húsz százalék Queensrÿche-ot és nyolcvan százalék power/thrash metalt tartalmaz. Na meg egy (spoiler!) „halálmetálos” kiruccanást is, de most hadd ne matekozzak a százalékokkal. A lényeg: remek dalok, remek riffek és remek énektémák. Kell ennél több?
Anneke van Giersbergen egy új oldalát mutatta meg, hiszen a magánéletét és annak viharos történéseit írta meg a ’The Darkest Skies Are The Brightest’ dalaiban. Ez a lemez főleg azoknak lesz értékes, akik nyitottak arra, hogy odafigyelve a mondanivalóra, nyitott szívvel hallgassák meg.
A két rosszéletű újra a városban, és Mascot seriff ajtaján már kint is van a képük, épp csak a WANTED felirat hiányzik a fejük fölül. A zene viszont hibátlan, ami nem is csoda, hiszen egyikük Dorothy kiskutyáját vitte táncba Óz történetéből, a másik meg a Star Wars-filmzenék komponistájának a fia.
Legutóbbi hozzászólások