A ’The Future Bites’ fantasztikus dalgyűjtemény, de egyben egy lezárás is. Temetjük a régi bölcsész progrockert és itt van az új Wilson, aki zenéjével bár arénákat tölt meg, de egyre inkább leegyszerűsíti a zenei nyelvezetét, amelyből most már teljességgel hiányzik a megszokott katarzis.
Schenker úgy tért vissza az MSG-hez, hogy egy darabot meghagyott az MSF-ből is. Nemcsak a közreműködő zenészek személyében, stílusában sem különbözik olyan nagyon a két formáció. Biztos, hogy nem ez a legjobb albuma, de tisztességesen megünnepelte vele a kerek évfordulót.
Nem titok, hogy egy ideje a SOEN-nek bérelt helye van a kedvenceim közt, ez a pozíció csak tovább erősödött az ’Imperial’ eljövetelével. Az új dalokkal a banda az eddigieknél szélesebb közönséget célzott meg, ami deklarált célként lebegett előttük, ezért a ’Lotus’ hagyományait követve könnyen befogadható, univerzális dalokkal töltötték meg a lemezt. Az ’Imperial’ belépőjegy egy érzelmekben gazdag utazásra, amin aligha fogsz unatkozni.
A ’The Ultimate Universe’ egy hatalmas mérföldkő a Transatlantic életében! Ezt a példa nélküli kiadványt – kiadványokat – csakis a pandémiának köszönhetjük. A leállás nélkül nem születhetett volna meg két különböző karakterű változat ugyanarra a témára.
Tisztában vagyok vele, hogy a Dead Daisiest nem kell olyan véresen komolyan venni, csak az egészben azt érzem, mint a szupergroupok kilencven százalékánál, hogy amikor produkálni kellene valamit, besül a mutatvány. (Bigfoot)
Két ember, két vélemény. Mintha nem is ugyanazt a lemezt hallgattuk volna! Számomra az utóbbi 18 év legjobb Glenn Hughes-lemeze ez, és még az sem zavar, hogy Dead Daisies van a borítójára írva. (CsiGabiGa)
Steve Hackett a sztratoszféra magasságába vitte a zene fogalmát, ide nagyon kevesen tudják követni. Ha feltennénk azt a kérdést, ki melyik műfajban a legjobb, szerintem Hackett megnyerne pár kategóriát.
Legutóbbi hozzászólások