Ez az album pont olyan, mint maga K.K.: kesernyés, erőltetett, nem sok élet van benne. (Bigfoot)
K.K. Downing megpróbálta a lehetetlent… és lehetetlennek bizonyult. Nem tudta felülmúlni egykori zenésztársai legutóbbi produkcióját, de azért szép próbálkozás volt! (CsiGabiGa)
Nem tudnak életet lehelni a progresszív rock egyik alapbandájába. Nem csak Jon Anderson, Chris Squire is rettenetesen hiányzik, nemcsak az előadásban, hanem a dalszerzésben is. Gyenge ez a produkció, az elvárásaim pedig magasak velük szemben.
Az ’A View From The Top Of The World’ az új Dream Theater legjobb lemeze lett, amelyben a dallamosság és a hangszeres virtuózitás végre a sok évvel ezelőtti összhangban jelenik meg. Visszakaptam kedvenc zenekarom, amely végre ismét szerethető!
Carlos Santana legújabb albuma nem latin rock, nem jazz, nem hard rock és nem is blues-rock, de mindegyikből kapunk egy kicsit. Bár nem egy bizonyos zenei irányvonal mentén halad az anyag, de mindent meghatározó a gitárjátéka, ami jól összefogja a produkciót. Jót tett a lemeznek az is, hogy az írásba “külsősöket” is bevont. Bár ez még mindig nem a legjobb Santana, jobb, mint az előző évtized produkciói.
Nem tudok elnéző lenni vele, mással sem, és azt gondolom, a kritikátlan rajongásnál nincs rosszabb és károsabb. Mondjuk ki, ez most nem egy jó Steve Hackett-lemez, lehet, hogy érni kellett volna még a produkciónak, ő azonban ezt másképp látta. A hallottak alapján ez a bűvészmutatvány alaposan besült.
Marty Friedman agresszivitásától Jason Becker überdallamain át az Yngwie Malmsteen legjobb pillanatait idéző neoklasszikus futamokig minden megvan ebben a srácban, ami kell egy tökéletes gitáralbumhoz. A különböző stílusú dalokban egy a közös: Andrey Smirnoff dallamérzékenysége, mely úgy vonzza a hallgató fülét a hangszórók felé, mint valamiféle elektromos gravitáció.
Legutóbbi hozzászólások