Új interjúsorozatot indítottunk, amelyben kedvenc rock- és metalzenészeink mondják el, hogyan élik meg, és mivel élik túl a járványhelyzetet. Simon Bálint, az Ivan & The Parazol dobosa mesélt arról, hogy vett egy elektromos dobot, ezért sokkal többet gyakorol otthon, és arról is, hogy reméli, ha véget ér ez az egész, lesz egyfajta felszabadultság az emberekben, ami a koncertre járást is serkenteni fogja. De megkérdeztem arról is, volt-e köze Beke István hétvégén bejelentett távozásának ehhez a megrekedt állapothoz.
Ez egy ilyen röpinterjú lesz – a röpdolgozat mintájára neveztem el –, pár gyors kérdés, gyors válasz és már nem is zavarlak tovább. Hogyan éled meg a járványhelyzetet? Mivel töltöd az idődet?
Igazából ugyanazzal, mint bárki más. Itthon vagyok és megpróbálom hasznosan eltölteni az időmet itthon. És persze próbálunk alkotni a többiekkel is, ahogy tudunk. Főleg online. Vannak már erre bevett technológiák, amik lehetővé teszik, hogy akár egy iPaddel vagy egy telefonnal is tudjunk alkotni. És próbálok lelkileg is egészséges maradni, ami nem könnyű egy ilyen furcsa helyzetben.
Mi olyat csinálsz, amire korábban nem, vagy alig volt időd?
Sikerült vennem egy elektromos dobot – erre már szükség volt –, ezért sokkal többet gyakorlok, mint eddig. Normális esetben már a fesztiválszezon elején lennénk, mennének nagyban a klubturnék, a városi rendezvények, és egy ilyen zenekarnál, mint mi, akik vagy 8 éve folyamatosan koncertezünk, gyakorlásra nem nagyon marad idő. Így ez most üdítő, hogy le tudtam ülni csak a hangszerrel foglalkozni.
10 éves a zenekarotok, 4 nagylemez van a hátatok mögött. Épp az egyik koncertetek napján jelentették be a 100 főnél nagyobb rendezvények tilalmát. Ráadásul nemrég Tarnai János után egy második alapító tagotok, Beke István is távozott a zenekarból. Fura egy jubileum, az biztos…
Igen. A bejelentés napján is az volt, hogy készenlétben ült mindenki, és mind a helyszíni produkció, mind a mi menedzsmentünk mondta, hogy mindenki maradjon nyugton, mindjárt kiderül, hogy lesz-e koncert. Aztán épp mielőtt elindultunk volna, akkor mondták, hogy lefújva. De azt érzem, hogy ez a helyzet megtanítja az embereket arra, hogy milyen kezelni a változásokat, mert a változás nem mindig rossz, és a mostani helyzetben is arra kellene gondolni, hogy milyen pozitív hozadékai vannak annak, hogy az embereknek egy kicsit otthon kell maradni.
Volt Bex távozásának köze ehhez a megrekedt állapothoz?
Abszolút nem. Semmi köze nem volt az idei eseményeknek ahhoz, hogy mi különváltunk. Zeneileg meg emberileg is egy kicsit eltávolodtunk egymástól. Ami nem azt jelenti, hogy a barátságunk megszűnt, csak őszintén kellett ahhoz hozzáállni, hogy ő és mi mást akarunk.
Sokan kihasználják a helyzetet arra, hogy új lemezt írjanak, ha már nem tudnak koncertezni. Ti mit csináltok a zenekarral a karantén közepette?
Pont az a vicces – vagy szomorú –, hogy pont egy stúdiózás kellős közepén voltunk, új magyar dalokat vettünk fel, amikor leállt az egész világ, de ez egyben azt is jelenti, hogy amikor újraindul minden, akkor nekünk új dalaink fognak megjelenni.
Ezek teljesen új dalok vagy a korábbi angol nyelvűekre írtatok magyar szöveget, mint az Asphalt Horsemen?
Ezek vadiúj, magyar nyelvű eredeti szerzemények.
Akkor már meg se kérdem, mennyire hat rátok kreatívan ez az időszak, mert éppen a kreatív munka közepén voltatok…
Az egy kicsit megakasztotta a munkát, hogy nem tudunk személyesen találkozni – most is minimalizáljuk a személyes kontaktust –, de hát ez az elvárás. De a kreatív alkotás nem áll meg ilyenkor se.
Mi hiányzik a legjobban a járvány előttről?
Ilyenkor, amikor már 20 fok fölé megy a hőmérséklet, nagyon hiányzik a baráti társaság, és egy velük eltöltött jó hangulatú este. De a koncertezés is ilyenkor a legjobb, amikor már szabadtéren lehet játszani, de még nincs nagyon meleg…
Ezt a kellemes tavaszi időszakot pont agyonvágta ez a járvány…
De ez azt jelenti, hogy jövőre még nagyobb erővel fogunk nekiugrani.
Mi lesz az első dolgod, ha véget ér a járvány?
Ez jó kérdés. Sokat fantáziálunk arról a többiekkel, hogy milyen lesz először az új világban színpadra állni – szerintem mágikus lesz –, és ezért, ha nem is az lesz az első dolgunk, de azt várjuk a legjobban.
Szerinted milyen hatással lesz a zeneiparra a járvány és a vele kéz a kézben járó gazdasági válság?
Én valami olyasmit vizionáltam, hogy az underground szubkultúrának ez egy nagyon nagy pofon lesz, amiből nem mindenki fog felállni. Ezt az időszakot valahogy túl kell élni, mint a 2000-es évek elejét-közepét, amikor a Petőfi Rádió még nem fordult az underground felé. Azoknak a zenekaroknak, akik a “kritikus tömeget” elérték már, nem feltétlenül lesz nagyobb bajuk, a kisebb zenekaroknak viszont nagyon keményen kell majd dolgozniuk, hogy visszaállítsák azt a koncertre járási kedvet, amit ez a vírus most kicsit parkolópályára tett. A jó oldala az lesz szerintem, hogy lesz egyfajta felszabadultság az emberekben, ami a koncertre járást is serkenteni fogja. Viszont olyasmi is várható, hogy a koncertszervezők nem tudnak majd olyan kockázatot vállalni, hogy holmi ismeretlen zenekarokat berakjanak, mint korábban. És ez lehet, hogy nekünk számítani fog, mert külföldön is nagy erőkkel próbálkozunk és vannak is kisebb-nagyobb sikereink, de nehéz lesz visszaállítani azt a fajta – a kisebb vagy ismeretlenebb zenekarok felé mutatott – lendületet, ami egy ilyen 100 százalékon pörgő zeneipar mellett lehetséges volt. Lehet, hogy nincs igazam, de a logika ezt diktálja, hogy egyfajta óvatosság fogja jellemezni egy ideig ezt az iparágat.
Milyen zenéket hallgatsz most otthon pihenésképpen, feltöltődésképpen?
Amit most legtöbbet hallgatok, az a Khruangbin nevű pszichedelikus rockzenekar, ez egy texasi trió, 90 százalékban instrumentális zenét játszanak, iszonyatosan jó és ugyanakkor nyugtató hangulatú. Igazából őket emelném ki, illetve most van időm arra, hogy a Spotify-on keresgéljek előadókat, szörfölök gyakorlatilag, új előadókkal ismerkedve.
A Karanténinterjúk korábbi részei:
Legutóbbi hozzászólások