Június 26-án érkezik a lemezboltokba a Kansas ’The Absence Of Presence’ című lemeze, melyről a harmadik dalt is bemutatták.

Kansas

„Ez a lemez kansasesen hangzik.” – mondta korábban Phil Ehart, a zenekar dobosa, arra célozva, hogy a jelenlegi – Steve Walsh nélküli – felállásnak ez lesz az első albuma, ami emlékeztet a gárda eredeti hangjára, köszönhetően többek között Zak Rizvi gitárosnak és az új billentyűsnek, Tom Brislinnek. A csapat legújabb tagja a Central Jersey-i billentyűs, Tom Brislin a közeli William Paterson Főiskolán jazz kompozíciót tanult, és a 2000-es évek elején megalapította a kritikusok által is elismert underground power pop zenekart, a Spiralinget. Az InsideOut Music kiadónál megjelent egyszeri projekt, a The Sea Within, melyben Brislin szintén szerepet kapott billentyűsként, arra késztette Phil Ehartot, hogy megkérdezze, csatlakozna-e a Kansashez. „Zak és én gyorsan kijöttünk egymással, mert hasonló háttérrel rendelkeztünk, játszottunk egész New Jersey-ben és hasonló zenei ízlésünk volt. Csoda, hogy nem ismertük egymást azelőtt, de ő néhány évvel korábban már a színpadon volt. Ez határozottan perspektívát ad neked, ha hasonló tapasztalatokon mégy keresztül.” – mondta Brislin.

 

 

A Kansas korábban már elérhetővé tette a Throwing Mountainst, és a Memories Down The Line-ot, ezekhez csatlakozik a Jets Overhead. A német kiadó webes kereskedésében IDE kattintva rendelhető meg a CD, vagy a CD+Blu-ray lemezeket tartalmazó Artbook és természetesen a 2 LP+CD változat is.

 

Megosztás