Egy interjúban a Yes egykori alapító-énekese visszaidézte a zenekar nyolcvanas évekbeli működését, és újból elmondta, hogy még utoljára szeretne egy all-star Yes turnét.

Jon Anderson

1983-ban nagy siker volt a ’90125’ album, ám négy évvel később a ’Big Generator’ elmaradt a várakozásoktól: „Amikor odajutottunk, hogy fel kellene venni egy új albumot, azt gondoltam, most már elég széles közönségrétegünk van, próbáljunk meg valami újat, valami merészet.” – emlékezett a régi időkre Jon Anderson. Ám ez nem jött össze: „Trevor Horne, aki a producerünk is volt abban az időben, mást akart. Azt kérte, ne járjak próbákra két hónapig, és ez nem szült jó energiákat. Összezavarodtunk az új albumot illetően, amire írtunk pár jó dalt, de nem volt határozott irányvonal. Sokat beszélgettünk, próbáltunk egy újabb csúcslemezt összehozni, ám ez nem sikerült.”

Csalódásának adott hangot, hogy a Yes Featuring Anderson, Rabin, Wakeman formáció nem készített lemezt: „Az volt a probléma, hogy sok külső tényező közbeszólt és megváltoztatta a dolgokat. Leültünk, beszélgettünk a lehetőségekről, ám mindig közbejött valami, a menedzserek mást akartak, ilyesmi. Aztán történt egy nagyon ostoba dolog. Már készen álltunk felvenni az új lemezt, fel is hívtam a testvéremet, aki Accringtonban él, és mondtam neki, a következő hónapban Los Angelesben elkezdjük a felvételeket. Mire közölte velem, hogy Rick itt fog játszani nálunk a következő hónapban. Hogy ezt miért nem közölte velem, nem tudom, de kútba esett az egész. Akarhatsz bármit, a külső tényezők úgyis erősebbek.”

A lehetséges Yes-koncertekről ezt mondta: „Fantasztikus volna, ha az összes kiváló zenész egy színpadon állna, ez a legtitkosabb vágyam. Ha ez megtörténne, nagy öröm lenne a rajongóink számára is, hála istennek, majdnem mindegyikünk él, Chrisnek pedig majd kivetítjük a hologramját. Istenem, micsoda élvezetes turné lenne!”

Megosztás