fbpx

Jeff Scott Soto azt mondta, hogy azért hagyta el Yngwie Malmsteen bandáját több mint három évtizeddel ezelőtt, mert rájött, hogy „nem igazán lehet együtt dolgozni Yngwie-vel, csak dolgozni lehet neki.”

Jeff Scott Soto

Az énekes Yngwie Malmsteen első két albumán, az 1984-es ‘Rising Force’-on és az 1985-ös ‘Marching Out’-on szerepelt, a legendás svéd gitárossal való kapcsolatáról a ‘That Metal Interview With James’ című közelmúltbeli interjúban beszélt: „Úgy szoktam dolgozni emberekkel, hogy együtt alkotunk, építünk, formázunk valamit.  És rájöttem, hogy olyan helyzetbe csöppentem, ahol a fő hangsúly a gitároson van – az ő pályafutásán, az ő zenekarán, az ő elképzelésein. De tényleg azt hittem, hogy az elképzelése azzal kezdődik, hogy a legjobb emberekkel veszi körül magát, és aztán együtt növekedünk, és együtt építjük a jövőképét, és ez lesz a mi jövőképünk is. Ez volt az első hibám. Ahogy haladtunk előre, rájöttem, hogy nem Yngwie-vel dolgozol; Yngwie-nek dolgozol. És akkor rájöttem, tényleg nem akarok dolgozni valakinek, főleg úgy nem, hogy nagyon kevés jogdíjat kaptunk, hogy nem kaptuk meg még azt a kevés fizetést sem, amit megigért, minden hiú ábrándom ment a kukába. Akkor azt mondtam: »Ez nem nekem való. Nincs respektem…« És nemcsak Yngwie-ről beszélek, hanem az egész helyzetről általánosságban. Nem kaptam figyelmet a lemezkiadó cégtől vagy a menedzsmenttől, még a rajongóktól sem – mindig csak Yngwie, Yngwie, Yngwie… És úgy éreztem, ugyanolyan erőfeszítéseket teszek, mint bármely más zenekarban, amelybe belépnék, de semmit sem kapok vissza.”

Jeff hozzátette: „Vissza akartam kapni valamit abból, amit beletettem, és ez volt a fő oka annak, hogy elhagytam őt. Ennek semmi köze sincs ahhoz, hogy nem szeretem a zenéjét, vagy hogy harcoltunk egymással. Alapvetően csak arról van szó, lemaradtam arról, hogy egy banda tagja legyek, hogy megosszunk mindent egymással, még abban is, hogy én voltam az egyetlen amerikai a zenekarban. Ha lejössz a színpadról, a színfalak mögött izzadtan nevetgélsz, mi történt a koncerten: »Hé, láttad azt a lányt, amikor felhúzta a topját?«, meg minden olyan dolog, ami ilyenkor lenni szokott. De ezzel a bandával, ahogy elhagytuk a színpadot, a másik négy elkezdett svédül beszélgetni, és én mellőzve éreztem magam. »Ember, nem beszélnétek angolul, hogy én is megértsem?« Szóval igen, ez egyfajta szívás volt nekem ebben az értelemben. Fiatal voltam, zöldfülű és tapasztalatlan. Most már egészen másképp kezelném az ilyen helyzeteket.”

Támogasd Te is a Hard Rock Magazint, légy a Mecénásunk! Kattints a részletekért!
Megosztás