Az elektronikus zenék úttörője a virtuális Notre Dame-ból adta 2020-ból 2021-be átúszó, szokásosan extravagáns koncertjét.

Jean-Michel Jarre 2020

A 72 éves Jean-Michel Jarre az 1976-os ’Oxygène’, majd az azt követő ’Équinoxe’ albummal írta be magát a zene történelemkönyvébe, csak ebből a két lemezéből több mint 20 milliót adtak el világszerte. Gazdag zenei karrierje során új utakat keresett az elektronikus zenei szcénán kívülre mozdulva is, így került munkakapcsolatba olyan művészekkel, mint pl. Adrian Belew, Marcus Miller, Hank Marvin és Pete Townshend.

 

 

Bár a két legnagyobb sikerének a progresszivitását azóta se tudta felülmúlni, egész pályája során az innovációt kereste hangzásban, hang- és fénytechnikában, de koncerthelyszínekben is. A hat magyarországi fellépése közül a telt házas Népstadion-beli volt a legnagyobb 1993-ban, de ez a saját toplistájának a közelébe se kerülhet. Játszott már pl. a gízai piramisoknál, egy dániai szélerőműparkban, Houston felhőkarcolói között, a legnagyobb nézőszámú szabadtéri koncertek Guiness-rekordját négyszer döntötte meg vagy állította be.

A 2020-as év elbúcsúztatását egy virtuális Notre Dame katedrálisból közvetített ’Welcome To The Other Side’ című előadással ünnepelte meg, amelyet világszerte 75 millióan néztek meg. Mivel a Notre Dame a 2019-es tűzvészben súlyosan megrongálódott, valójában egy stúdiókoncert képeit animálták CGI-valóságba, az esemény elérhető volt a közösségi médiában, VR-platformokon keresztül, de az Európai Műsorsugárzók Uniója is ingyenesen elérhetővé tette tagországai számára, nálunk sajnos nem került az érintett TV-csatornák műsorára. A show zenei anyaga azóta a streaming szolgáltatóknál is megtalálható, jólértesültek szerint fizikai hanghordozón is kiadják majd a hang- és/vagy képanyagot.

Jarre így kommentálta a koncertet: „A virtuális valóság [VR] úgy viszonyul napjaink előadóművészetéhez, mint a mozi megjelenése annak idején a színházhoz, vagyis egyfajta érdekességnek számít. Hiszek benne, hogy betölti majd az őt megillető helyet a művészi kifejezőeszközök között.”

A 25 eddigi stúdióalbuma közül 8 került sorra a műsor összeállításánál: az ’Oxygène’-trilógia, a két ’Équinoxe’, az ’Electronica 1-2’ és az ’En Attendant Cousteau’, az alábbi linkre kattintva a teljes koncert megtekinthető [az érdemi rész 4:36-nál kezdődik].

Jean-Michel Jarre - Welcome To The Other Side

Megosztás