fbpx

Black Sabbath

Ozzy Osbourne, Tony Iommi, Geezer Butler és Bill Ward már az első albumával is nagyot dobott: Black Sabbath, N.I.B., The Wizard. Három nóta, mely örökzöld lett, na meg a két feldolgozás, az Evil Woman és a Warning – mintha a sajátjuk lenne. És ezt überelni tudták bő fél évvel később azzal a bizonyos második albummal.

Pedig ez sem ment minden nehézség nélkül, ahogy az első album esetében, a kiadó ezúttal is rendesen beleszólt a dolgok menetébe. Már a cím sem lehetett az eredeti. Ők ’War Pigs’-nek akarták nevezni a lemezt, sőt korábban ’Walpurgis’-nak, utalva a régi sátánűző ünnepre, ám a lemezcég a ’Paranoid’ címre voksolt, ha már ez lett a kiválasztott dal a kislemezre. Továbbá tartottak attól, hogy retorzió éri őket a háborúellenes retorika miatt: Amerika vietnámi kirándulása ekkor még nem ért véget.

Bármilyen szemszögből nézzük, jó döntés volt. A Paranoid nemcsak a Black Sabbath, hanem az egyetemes rocktörténelem egyik legismertebb dala lett, még a rockrádiók kínálatába is belefér. Nem mellesleg ez lett a későbbi zakatolós metálnóták prototípusa. Nem nagyon volt olyan Black Sabbath-koncert, ahol ne hangzott volna el, hívhatták az énekest Ozzy Osbourne-nak, Ronnie James Diónak, Ian Gillannek vagy Tony Martinnak.

Talán nem tűnik szentségtörésnek, ha kijelentem, nem ez a dal a lemez legjobbja. Hála istennek, a Sabbath nem egynótás banda, és nem csak ez az album bizonyítja. A Paranoid mellett még három olyan szerzemény hallható rajta, melyek szintén eljutottak a rockműfajt csak felületesen ismerőkhöz is. A nyitás, a War Pigs egy lassan, de földbe döngölően kezdődő, később lendületes, szaggatott nótává átalakuló háborúellenes dal, mely nélkül szintén nehezen elképzelhető egy Sabbath-buli, de az Iron Man hasonlóan jellemezhető szerkezetével ugyancsak stabil alapja a koncerteknek. Mint a War Pigs, ez is a háború ellen szólal fel, Ozzy éneke együtt halad Tony riffjével. Ugyanezt a módszert használják az Electric Funeralban, és ez is a pusztítás ellen szól, ám itt még komolyabbra veszik a témát, mert a sorok az atomháború veszélyeire figyelmeztetnek.  A zene előképe a későbbi doom metalnak, bár ezt inkább a következő évben megjelenő ’Master Of Reality’-n hallható Into The Voidnak tulajdonítják.

Egy másik darab, a Hand Of Doom csak címében ad táptalajt a metál sötét vonulatának, a téma pedig újfent a háború borzalmai. Ez is egy hét percnél hosszabb, többtételes dal, kicsit rövidebb, mint a War Pigs. Két kompozíció, a lírai Planet Caravan és a Fairies Wear Boots inkább látomásokról mesélnek, lehet, hogy ébredés előtt, egy lánctalpas éjszaka után. Az utóbbi is beleillik a lemez koncepciójába, mely szerint egy szerzeményen belül több zenei témát is kibontanak, ez alól csak a Paranoid és a Planet Caravan a kivétel. Egy tételről még nem volt szó, ez pedig az instrumentális Rat Salad, melynek lényege Bill dobszólója, ami köré Tony egy csapkodós riffet épített.

A nem éppen könnyen emészthető zenei alapokhoz Geezer gondolatgazdag sorokat írt, melyeknek négy dal erejéig koncepciót is adott. Láthatjuk, nem igaz az a képtelen vád, hogy sátánista vagy okkult tanokat hirdetnek szövegeikben.  A borító is igazodik a témához (az elmosódott kardozó harcossal), de ez még a ’War Pigs’ címhez készült, ám az új név miatt nem változtatták meg a tasakot, mindez azonban cseppet sem zavarta a rajongókat, hiszen ötmillió darab fogyott el belőle az évek során. A címadó a zenekar legismertebb dala, pedig jobb híján, csak műsorkitöltőnek került rá, amit nagyon rövid idő alatt vágtak össze, a szöveg pedig egy szakítás kínjait dolgozza fel.

A Black Sabbath a ’Paranoid’-dal szilárd alapot adott az évekkel később induló heavy metal műfajnak, számtalan gitárost inspirálták Tony Iommi riffjei, a műfaj jeles képviselői pedig a lemez több dalát is műsorra tűzték.

Támogasd Te is a Hard Rock Magazint, légy a Mecénásunk! Kattints a részletekért!

Megosztás