Sikeres Európa-turnéjuk második szakaszának indulását támogatva az Epica és Apocalyptica bemutatta, hogyan játszották együtt a Rivers című atmoszférikus balladát a koncertsorozat januári fázisában.

Epica és Apocalyptica

A ‘The Epic Apocalypse Tour’ során január 27-én lépett fel több mint 5000 rajongó előtt az Epica és az Apocalyptica Amszterdam egyik legnagyobb arénájában, az AFAS Live-ban, itt rögzítették a közösen előadott Rivers című balladát. „Ezekkel a legendás zenészekkel játszani a legnagyobb »fedettpályás« koncertünkön Hollandiában egy valóra vált álom volt” – nyilatkozta Coen Janssen, az Epica billentyűse és Mark Jansen gitáros hozzátette: „Az Apocalypticával való közös szereplés egy plusz varázslatot adott a dalnak. Nemcsak nagyszerű zenészek ezek a srácok, hanem emberileg is nagyon jól összeillünk. Ezért is volt olyan különleges együtt előadni a Riverst, és nagyon büszkék vagyunk arra, hogy bemutathatjuk nektek élő együttműködésünk eredményét.”

 

 

A két csapat jövő héten kezdi meg a ‘The Epic Apocalypse Tour’ második szakaszát, mely két hét múlva, március 22-én ér Budapestre. A 2020-ról 2022-re, majd idénre halasztott közös turnét már nagyon vártuk, és az alábbi videó alapján nem alaptalanul.

Megosztás