79 éves korában elhunyt a legendás görög billentyűs-zeneszerző, aki filmzenékben, a pop- és a rockműfajban is jeleskedett.

Egy franciaországi kórházban hunyt el a legendás görög zeneszerző – eredeti nevén Evángelos Odysséas Papathanassíou –, aki Vangelisként nemcsak forradalmasította az elektronikus muzsikát, hanem egyfajta hidat is képviselt a klasszikus és a könnyű műfajok között: „Nem az a célom, hogy a hangszeremmel létrehozzam egy szimfonikus zenekar hangzását, mert az simán megy. Inkább olyan hangzást akarok, amit egy szimfonikus zenekar sem tud” – mondta egyszer törekvéseiről.  Bár a hatvanas évek első felében már aktív volt, ismertté az évtized végén Demis Roussos mellett, az Aphrodite’s Child tagjaként vált, amikor a zenekar lemezre vette a Rain And Tears című slágert, ez a mai napig az egyik legtöbbet játszott dal a rádiókban. Később jelentős mértékben gazdagították a progresszív rock műfaját is a ’666’ album elkészítésével. Ezután szólópályára lépett, dolgozott Jon Andersonnal is. Filmzenéivel óriási népszerűségre tett szert: a ’Tűzszekerek’, az ’1492’, a ’Szárnyas fejvadász’ az ő darabjai nélkül nem arattak volna ilyen sikereket. A Magyar Televízióban a ’Hét’ című politikai magazint 1981-től 1995-ig a L’enfant című szerzeménye vezette be.
Legyen neki könnyű a föld!

 

Megosztás