Érdekes volt ez a karanténhelyzet (és bocs, hogy előszedem ezt a témát, már lehet, hogy herótod van tőle), mivel lépten-nyomon azt hallottam, hogy egyesek fulladoznak a szabadidőtől és nem tudják, mihez kezdjenek otthon. Nos, én baromira le tudtam magam foglalni, és még arra sem maradt sok időm (de leginkább ingerenciám), hogy új lemezeket hallgassak. Így történhetett meg, hogy a Dynazty friss dobásával csak most kötöttem szorosabb barátságot. Nils Molinék egyébként azon kevesek közé tartoznak, akik nem tologatták a megjelenést, hanem az eredeti terveknek megfelelően április elején szabadjára engedték új lemezüket, és ez jól is van így.

Nehéz dolguk volt svéd barátainknak, mivel a 2018-as ’Firesign’ szinte tökéletes lett, nagyon jól ötvözték rajta a 2014-es pálfordulás után érkezett két lemez legjobb pillanatait, ugyanakkor már előre felhívták a figyelmet, hogy ezúttal semmit sem tartottak vissza. Ez igazából a lemez első dalán, a klipes Presence Of Mindon nem is tűnik fel, mivel a hangzás a Dynaztyhez hűen arcba vágó, valamint van egy erős groove-ja, ami már első hallgatás után is kitörölhetetlen az emlékezetből. És persze ott vannak a technikás gitárszólók, George Egg dobos precíz és színes játéka, melyek mind magasabb szintre emelik a végeredményt. Az új érás Dynazty elevenedik meg az olyan dalokban is, mint a később hallható Paradise Of The Architect, Threading The Needle vagy éppen a szélsebes Apex.

Újdonságot leginkább a többi dal hoz, Nils ugyanis az Amaranthe-ben eddig eltöltött három év alatt annyira bebiflázta a slágergyártás kézikönyvét, hogy a From Sound To Silence képében gyakorlatilag írt egy Amaranthe-dalt, és hogy a hasonlóság még egyértelműbb legyen, Henrik Englund is behörög egy-kettőt. Nem szortírozták ki ezúttal az olyan, kissé kommersz vizekre evező dallamokat, melyek a zuhanyzós-borozós klippel megtámogatott Waterfallban vagy a líraibb Hologramben találhatóak, ez utóbbi dalban ráadásul szintén találni Amaranthe-ízeket. Ennél a pontnál térnék ki arra, hogy az új lemezt nem más, mint Jacob Hansen stúdiójában rakták össze, így a hangzás kellően modern és fényesre polírozott, csak úgy, mint az… igen, az Amaranthe lemezein. Nekem hiányzik a Peter Tägtgrennel megálmodott hangzásvilág, sokkal közelebb áll hozzám, mint az, amit a ’The Dark Delight’-on hallhatunk, persze ha azon a vonalon mentek volna tovább, akkor lehet, hogy könnyen az önismétlés csapdájába esnek. Így viszont találunk olyan érdekességeket az albumon, mint a kelta dallamokkal megszórt The Man And The Elements, a country stílusú akusztikus gitárral felvezetett Road To Redemption vagy az utolsóként érkező címadó, ami az AC/DC Thunderstruckjának gitártémáját is elég erősen az eszünkbe juttatja.

Mindezekből úgy tűnhet, hogy nem estem hanyatt a lemeztől, pedig nagyon is jó hallgatnivaló, több lejátszás után is arra ösztönöz, hogy újra és újra elindítsam, viszont Dynazty-mércével mérve a 2014 óta megjelent albumok közül talán ez a leggyengébb.

Összegzés:

Két év után végre választ kaptunk arra, hogy merre halad tovább a Dynazty hajója, és örömmel hallom, hogy egyáltalán nem ismerős vizekre. Nils Molinék mertek újítani, új emberekkel együtt dolgozni, ugyanakkor annak már nem örülök, hogy több szállal is az Amaranthe csillogó világához kötődtek. Szerintem ennek a csapatnak nincs erre szüksége, saját maguktól is megtalálhatnák a nekik kijelölt utat.

Pontszám: 7

Megjelenés: 2020
Kiadó: AFM Records
Stílus: modern dallamos metal
Származás: Svédország

Zenészek:

Nils Molin – ének
Rob Love Magnusson – gitár
Mike Lavér – gitár
Jonathan Olsson – basszusgitár
George Egg – dob

Henrik Englund (Amaranthe) – hörgés, 4. dal

Dalcímek:

1. Presence Of Mind
2. Paradise Of The Architect
3. The Black
4. From Sound To Silence
5. Hologram
6. Heartless Madness
7. Waterfall
8. Threading The Needle
9. The Man And The Elements
10. Apex
11. The Road To Redemption
12. The Dark Delight