Klippel együtt debütált a Flotsam And Jetsam vadiúj dala, a Burn The Sky. A szóban forgó tétel a csapat júniusban érkező lemezén kap helyet.

Flotsam And Jetsam

Az AFM Recordsnál jelenik meg június 4-én a Flotsam And Jetsam új albuma ‘Blood In The Water’ címmel. A szóban forgó lemez lesz az első az új basszusgitárosukkal, Bill Bodilyvel, aki tavaly ősszel csatlakozott a gárdához hivatalosan. Az anyagról pár napja Michael Gilbert gitáros a következőket mondta: „Ez a ‘The End Of Chaos’ tökéletes folytatása, nem is tervezhettük volna el jobban a dolgokat. Nekigyürkőztünk és elkezdtük írni a lemezt, ami tulajdonképpen végül olyan lett, mint egy szteroidokkal telepumpált ‘The End Of Chaos’.”

 

 

Az első dal, a klipes Burn The Sky lentebb már meghallgatható, amihez Gilbert ezúttal ezt fűzte hozzá: „Elképesztően sok időbe telt, mire kiválogattuk, mely dalok kerüljenek fel a lemezre, mivel úgy éreztük, hogy nincsenek töltelékdalaink.”

És jó, ha észben tartjuk, hogy 2022 januárjában az Accept előtt lép fel a zenekar, ezen a turnén mutatják be először az új lemezt.

Megosztás