Dynazty: Firesign

írta TAZ | 2018.10.02.

Megjelenés: 2018

Kiadó: AFM Records

Weblap: http://www.dynazty.com/

Stílus: modern dallamos metal

Származás: Svédország

Dalcímek

Értékelés

Ismét eltelt két év, úgyhogy elérkezett az idő egy új Dynazty-albumhoz. Nils Molin és csapata jó érzékkel lovagolja meg a hullámokat, melyeket 2014-es ’Renatus’ lemezük korbácsolt fel, és folytatják kalandozásukat a power metal világában. A legutóbbi ’Titanic Mass’-hez hasonlóan ezúttal is bevonták a munkába a Pain és a Hypocrisy főnökét, Peter Tägtgrent, aki talán most maxolta ki legjobban ebben az irányvonalban rejlő lehetőségeket a srácokból. És talán a kiadóváltás is hozzátett valamit ahhoz, hogy az új éra egyik legjobb lemezét szállíthassa le a svéd banda.

Már önmagában az is szenzációs, hogy kilenc év alatt hat albumot készített a csapat, az pedig rádob még egy lapáttal erre a teljesítményre, hogy mindegyik lemez bőven megugrotta azt a minőségi lécet, amit saját magának állított fel a Dynazty. A ’Renatus’ nagy meglepetés volt az addig hard rockban utazó srácoktól, azonban kicsit egysíkúra sikerült, míg a két éve kiadott ’Titanic Mass’-ről hiányoltam az igazán ragadós dallamokat, annak ellenére, hogy még elődjénél is harapósabb lemez lett. Az új anyagon viszont minden tekintetben kijött a lépés, és annak ellenére tudtak magasabb szintre lépni, hogy a recepten nem nagyon változtattak. Sőt, szinte ugyanazt kapjuk zeneileg, amit az előző két eresztésen is megszokhattunk, vagyis sodró lendületű és húsba maró riffeket, mindezt pedig penge hangzással és némi billentyűvezérelte szimfonikus körítéssel a háttérben. És végre minden dalban előtörő emlékezetes dallamokkal! Ezúttal tényleg olyan melódiákat gyártottak le a messzi északon, melyek kitörölhetetlenül ragadnak meg az elmében, és annak ellenére szórakoztatja a gyors power metal kedvelőit, hogy a dalok sebessége alig-alig hagyja el a középtempó határmezsgyéjét. Mindez talán azzal magyarázható, hogy sok Svédországból származó, hasonszőrű bandához hasonlóan (például H.E.A.T., Eclipse) nagyon jól merítenek az ország popzenei hagyományaiból. A kislemezes The Grey és a My Darkest Hour erre a legjobb példa, de tényleg mindegyik dalban tetten érhető az erre az örökségre való támaszkodás.

Ezúttal két alkalommal is hat perc fölé tolták egy-egy dal hosszát, és a nem a refrén végtelenségig való ismételgetésével, hanem az ötletes témákkal, melyek nem fulladnak ki 3 másodperc után, hanem folyamatosan gerjesztik magukat, ahogy hömpölyög előre a hangfolyam. A szóban forgó két hosszabb dal közül személyes kedvenc a The Light Inside The Tunnel, ami szinte egy ajándék az album végén. Remek párosítása a megadallamoknak, a döngölő riffeknek és az olyan pompás szólóknak, amiket Love Magnusson és Mike Lavér szállít már évek óta, változatlan minőségben. A két bárdista egyébként hihetetlen lazasággal váltott át hard rockból metalba, ami azért nem menne egykönnyen sok gitárosnak (igaz, a hard rockosabb dalokba is igen nagy súlyt toltak korábban), úgyhogy jár érte a piros pont.

Találkoztam olyan kommentekkel a neten, melyek visszasírják a ’Sultans Of Sin’ világát, azonban nem gondolom, hogy az ehhez való visszatérés lenne a logikus lépés a srácoktól. Sokkal inkább tűnik eszes húzásnak ez a mostani, úgyhogy tekintsünk előre és merüljünk el a Dynazty új lemezében!

Pontszám: 9