Santa Cruz: Bad Blood Rising

írta TAZ | 2017.11.14.

Megjelenés: 2017

Kiadó: M-Theory Audio

Weblap: http://www.santacruz.fi/

Stílus: hard / sleaze rock

Származás: Finnország

Dalcímek

Értékelés

Archiék bandáját egyszerűen nem tudom megunni, annyi dög és svung van a dalaikban, hogy bármikor fel tudnak pumpálni velük. Bár legutóbbi lemezük a debütalbum fényében nekem kissé csalódás volt, ennek ellenére közel sem mondtam le róluk. Talán az is benne van a pakliban, hogy a példaképeik útvonalán közlekedő ’Screaming for Adrenaline’ után nem feltétlenül egy kísérletezős albumra vártam, viszont utólag úgy érzem, hogy elhamarkodottan ítéltem, és az a lemez többet ér a sokak szerint nyavalyásnak ítélt hét pontocskánál.

A kisebb kitérő és a komfortzóna elhagyása azt eredményezte, hogy a legújabb albumot is számításba véve bizony elmondható: a finn suhancok mindegyik lemeze rendelkezik saját karakterrel, így nem sétáltak bele az önismétlés langymeleg, csalogató medencéjébe. Hogy suhancok? Igen, hiszen a srácok átlagéletkora mindösszesen 25 év, de már most olyan dalokat tettek le az asztalra, melyeket bármelyik szupersztár titulusban tanyázó hard- és dallamrocker megirigyelne, ezúttal pedig tényleg egy valóban változatos és értékes albumot készítettek, aminek igen nehéz ellenállni. Már az első két dallal felmossák a hallgatóval a padlót, a klipes Young Blood Rising és a River Phoenix ugyanis klasszikus Cruz-slágerek, amik kifejezetten koncertekre lettek kihegyezve, de könnyen válhatnának bármelyik rockbuli betétdalává is. Külön öröm, hogy ezúttal olyan dolgok is bekerültek a képbe, mint például a talk box a River Phoenixben, ami egy ilyen vad környezetben a Livin’ On A Prayer általam nagy becsben tartott – ugyanakkor a rocktörténelem egyik legjobb – talk box-pillanatát simán lemossa.

Johnny, a csapat gitárosa egyszerűen sziporkázik a lemezen, akusztikus gitárját több alkalommal is előkapja, valamint ezúttal zongora és különféle pengetős hangszerek is megbújnak itt-ott a háttérben, melyek szintén az ő zsenialitásának köszönhetőek. (Játéktechnikája kísértetiesen hasonlít Zakk Wylde-éra, kíváncsi lennék, hogy fent van-e a szakállas virtuóz top gitárosainak listáján.) Persze a fő dalszerző is leginkább ő, valamint az énekes-gitáros Archie, aki ezúttal nem erőlteti a magas regisztereket, hanem a számára kényelmes tartományokban énekel, mindezzel előre kisegítve magát a soron következő koncertekre. (Ő egyébként is inkább gitárosnak tartja magát, mint énekesnek, hiába rebesgetik Finnországban, hogy az egyik legjobb hard rock énekes, ami ugye kicsit messze van az igazságtól.)

A lemezről egyértelműen hallatszódik, hogy jót tett a csapatnak a sok amerikai koncert és kitérő, mivel a dalokból sikeresen kitörölték az előző albumon uralkodó rideg skandináv hangulatot. Olykor whiskey áztatta dallamok is felcsendülnek, mint például a Fire Running Through Our Veinsben, de country hatás is, mondjuk a Get Me Out Of Californiában, ami egyébként egy jó adag Guns N’ Roses-érzést is szállít, különösen a gitárszóló alatti részben. Persze az elektronika sem maradt ki fiatal barátaink eszköztárából, így aki erre vevő, az a Voice Of The New Generation, vagy akár az igen poposra vett utolsó tétel, a River Phoenix (Part 2) alatt jól fog szórakozni. Archiéknak tehát sikerült kicsit vegyíteniük korábbi két lemezük hangulatát, ráadásul a dalokba csempészett amerikai ízekkel egy olyan albumot tettek le az asztalra, ami egyértelműen kiemelkedik eddigi munkáik közül.

Pontszám: 8.5