Arch Enemy: Will To Power

írta Hard Rock Magazin | 2017.10.18.

Megjelenés: 2017

Kiadó: Century Media Records

Weblap: http://www.archenemy.net/

Stílus: melodikus death metal

Származás: Svédország

Dalcímek

Értékelés

Néhány éve nagy meglepetést okozott a hívők számára Angela Gossow távozása, és sokan felhördültek a kékhajú Alissa White-Gluz érkezésén. Az azóta eltelt néhány évben bebizonyította, hogy megérett a posztra, és elbírja annak súlyát, hogy ő az egyik legnépszerűbb dallamos „death metal” zenekar énekese. A death metalt azért tettem idézőjelbe, mert szerintem az Arch Enemy már régóta nem ebbe a körbe tartozik. A death metal ugyanis nem a hörgéstől az, ami – ahogyan a gitár használatától sem lesz valami rock / metal –, a jelenlegi zene a power metalhoz sokkal közelebb áll, mint a death metalhoz.

Az előző, ’War Eternal’ című album a megjelenéskor tetszett, de sajnos a rajongás nem bizonyult tartósnak, mivel az utóbbi időben eszembe se jutott elővenni, ettől függetlenül még ma is azt mondom, hogy egy nagyon erős lemez volt, tele akkora slágerekkel, amilyenekből egy átlagos zenekar egyet sem tud írni egész pályafutása során. Viszont sohasem fogja elérni azt, hogy olyan kultusz övezze, mint a korai albumokat, vagy akár az olyan Angelával készült remekműveket, mint például a 'Wages of Sin' vagy az 'Athems of Rebellion'.

Amikor Jeff Loomis hivatalosan is tagja lett a csapatnak, nagyon bizakodóvá váltam, mert nálam a Nevermore a non plus ultra volt és lesz, szóval kíváncsian vártam, mekkora teret kap. Aztán amikor Amott főnök elkezdte adagolni a híreket, fogtam a fejem, mert nem használja ki egy ekkora géniusz tehetségét. Persze Mike is géniusz, ez kétségtelen, és ez az ő bandája, szóval érthető a dolog, csak valamiért fura. Nem sok zenekar engedheti meg magának manapság, hogy egy ilyen kaliberű dalszerzőt és gitárost a kispadra ültessen.

Amikor elkezdtem hallgatni az albumot, azt éreztem, hogy az előzőhöz képest nem sok minden módosult. Maradt ugyanaz a recept: faék egyszerű, de mégis fifikás riffek, remek szólók és dallamok, rövid, ugyanakkor velős dalszerkezetek. A sokadik hallgatásra azért már kezdtek kijönni az olyan finomságok, mint az okosan használt szintiszőnyegek, szimfonikus kíséretek. Az epikus Dreams Of Retributionben például maga Jens Johannson (Stratovarius, Malmsteen, Ritchie Blackmore’s Rainbow) vendégeskedik. Alissa hangja is sokat változott az előző album óta. Sokkal határozottabbak, változatosabbak a hörgései, tetten érhető az elmúlt három év turnézása. Az album egésze jól felépített, átgondolt munka, jönnek sorban a fülbemászó melódiákkal teletűzdelt slágerek.

A legnagyobb meglepetést biztosan a Reason to Believe fogja okozni mindenki számára, ugyanis ez az első dal, amiben Alissa énektudását is megmutatja. Ez egy olyan lépés volt, amihez nagy bátorság kellett, de végül meglépték. Ugye adott egy bájos énekesnő, aki amellett, hogy egész jó extrém hanggal rendelkezik, még tisztán is remekül énekel. Ugyanolyan őrültség lenne ezt nem kihasználni, mint a korábban említett Loomis-féle zsenialitást. Hogy ez jó vagy rossz, mindenki döntse el maga, én valahogy nem bírom megemészteni. Az egésszel leginkább az a bajom, hogy ettől az Arch Enemy nem lett jobb vagy különlegesebb zenekar, és nem is igazán áll jól nekik...

Szerző: Losonczi Péter

Pontszám: 8