A Whitesnake turnéjának földbe állása után Dino Jelusick előbb gyorsan kisegítette a Dead Daisiest Glenn Hughes lebetegedése miatt, majd belevetette magát a stúdiózásba. Jelusick néven jön ki még idén új albuma az Escape Musicnál, ezen Animal Drive-béli gitárosa, Ivan Keller is játszik.

Dino Jelusick

A Jelusick egy Dino Jelusick (Trans-Siberian Orchestra, Whitesnake, Michael Romeo, Dirty Shirley) köré szerveződő zenekar, melyben korábbi csapatának, az Animal Drive-nak gitárosa, Ivan Keller is játszik, valamint Luke Broderick basszusgitáros és Mario Lepoglavec dobos, aki Marco Mendozával is turnézott.

„A Reign Of Vultures egy dal az emberiség büntetéséről. A keselyűk azon képessége, hogy elfogyasztják a halált és életet teremtenek belőle, az újjászületést jelképezi és az egyensúlyt élet és halál között. Ha egyszer ők uralkodnak, minden, amit ismerünk, megtisztul, és új élet kezdődik” – magyarázta Dino.

A korábban bemutatott Healer kapcsán a Frontiers Music pert indított az énekes ellen, mert véleményük szerint az Animal Drive-val kötött szerződés értelmében Dino dalainak kizárólagos értékesítési joga az övék. A horvát komponista közölte, hogy az Animal Drive feloszlott és ez már egy másik projekt. Most bejelentette, hogy még idén megjelenik az új album Jelusick néven az Escape Musicnál.

Dino Jelusick

Megosztás