Children Of Bodom – Arra kényszeríthetik Alexi Laihót, hogy más nevet használjon az új felálláshoz

írta CsiGabiGa | 2019.11.28.

Alexi Laiho akár kényszeríthető is arra, hogy a következő projektje során elhagyja a Children Of Bodom nevet, mivel nyilvánvaló vita merült fel a három zenésszel, akik nemrégiben bejelentették, hogy elhagyják a zenekart.

A hónap elején a dobos Jaska Raatikainen, a basszusgitáros Henri „Henkka T. Blacksmith” Seppälä és a billentyűs Janne Wirman kiadott egy nyilatkozatot, miszerint „ennek a felállásnak az utolsó show-ja december 15-én lesz a Helsinki Jégcsarnokban.” „Majdnem 25 év a Bodommal, több ezer koncerttel és 10 albummal a hátunk mögött, itt az ideje, hogy Henkka, Janne és Jaska hátralépjenek és változtassanak életük irányán.” – írták akkor.

A Soundi finn zenei magazin szerint azonban azóta kiderült, hogy a Children Of Bodom nevéhez fűződő jogok az AA & Sewira Consulting Oy tulajdonában vannak, amely Raatikainen, Seppälä és Wirman tulajdonában van. Június 28-án a trió kérelmet nyújtott be a Finnországi Nemzeti Szabadalmi és Regisztrációs Hivatalhoz és ennek folyományaként az október 1-jétől kezdődő ötéves időszakra garantálták számukra a névhasználatot. Ennek alapján Laiho, aki a Children Of Bodom énekese, gitárosa és fő dalszerzője, nem jogosult használni a zenekar nevét Wirman, Raatikainen és Seppälä engedélye nélkül.

Laiho beismerte a Helsingin Sanomat nevű finn újságnak, hogy a Children Of Bodom táborában jó ideje vannak feszültségek. „Az eredeti döntés [a zenekar jelenlegi formában történő megszüntetése] akkor jött, amikor a többi srác azt mondta, hogy nem tudják ezt többé csinálni – mondta. – Ennek családi okai voltak. Én tiszteletben tartom a döntésüket. Nekem is van egy feleségem és egy nevelt lányom Ausztráliában, és a feleségem megérti az életmódomat. Hosszú időkre elmegyek [általában], de mindig visszatérek és nekik adom mindenemet. Semmi sem fontosabb számomra.”

Laiho szerint a bajok akkor ütötték fel a fejüket, amikor a Children Of Bodom Oroszországban játszott a múlt hónapban. „Sokat harcoltunk a zenekaron belül, és becsületesen beismerem, hogy ez főként az én hibám – mondta. –  Mindig valamilyen félreértéssel kezdődött.”

A zenekaron belüli kapcsolatok nyilvánvalóan annyira rosszabbodtak az orosz turné során, hogy úgy tűnt, a Children Of Bodom ott és akkor szakad ketté. De végül lehűtötték magukat és a csapat úgy döntött, hogy a közelgő finnországi show-k lesznek az utolsók a jelenlegi formációval. Laiho beismerte a Soundinak azt is, hogy jogilag „valószínűleg nem jó ötlet” a Children Of Bodom névvel folytatni. „Lehet, hogy az új felállásunk nevét kissé meg kell változtatni valamilyen irányban. Lehet, hogy csak Bodom lesz, vagy az egyik dalunk címe. De egy olyan névnek kell lennie, ami azt sugallja, hogy ez ugyanaz [a csapat].”

A Children Of Bodom név esetleges elvesztése nem akadályozta meg Laihót egy új felállás összeállításában. Ő és a másik gitáros, Daniel Freyberg már kiválasztottak egy új dobost és basszusgitárost, akiket Laiho a Soundinak hihetetlenül tehetséges fiatal srácoknak nevezett, akik nagyon jól néznek ki a színpadon. Azt is mondta, hogy az új együttes valószínűleg jövő tavasszal indul újra koncertezni. „Az új felállás a jelenlegi csapat frissebb verziója lesz.” – mondta a Helsingin Sanomatnak.

Wirman a maga részéről azt mondta a Soundinak, hogy a Children Of Bodom jelenlegi helyzetéről nincs több mondanivalója azon túl, amit ő és együttes tagjai már mondtak a közös nyilatkozatban. „Jelenleg nem kommentáljuk ezt a témát – mondta. – További információt a finnországi koncertek lejátszása után adunk.”

Laiho úgy folytatta, hogy bízik benne, hogy a Children Of Bodom közelgő finn koncertjei felesleges drámák nélkül lezajlanak. „Profinak kell lenni – mondta. – A színpadon nem mutathatod ki a negatív személyes érzéseket. Mint korábban, mindent megteszünk annak érdekében, hogy jól érezzétek magatokat és élvezzétek a jó zenét.”

Alexi azt is mondta, hogy „meglehetősen vegyes érzelmei” vannak a Children Of Bodom jelenlegi felállásának vége miatt. „Természetesen van némi szomorúság, mivel nagyon hosszú ideig egy zenekar voltunk. Többször éltünk meg jó időket, mint rosszakat. Másrészt én is megkönnyebbültem. Kib@szottul izgatott vagyok, hogy az új srácokkal játszhatok. Úgy tűnik, hogy az új felállással kapcsolatos izgalom elnyomja a szomorúságot.”

A zenekar legutolsó albuma, a 'Hexed' márciusban jelent meg a Nuclear Blast Recordsnál.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…
  • Csiki Gábor (CsiGabiGa) on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Dieth egyelőre csak tipp a részünkről, megerősítés tudtommal még nem volt, de november 15-ig minden bizonnyal kiderül.Sőt, már valamivel hamarabb…
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Kár érte! Remek gitáros! Köszönjük! De a helyére érkező Matthias Dieth pazar játékos. Tehát a minőségben nem lesz változás! Meg…
  • Herr Wolf on Újra öttagú az Accept: “Hát, hogy őszinte legyek, ez a hír nem …aszott szét! Úgy is mondhatnám, hogy ….és akkor mi van?
  • steelheart66 on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Az év híre. A 2004-es Pecsa koncert éltem koncertje volt. Álmomban nem gondoltam, hogy látom még őket élőben. Dee Snider…
  • Herr Wolf on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Húúúúúú!!! Ez REMEK hír!!! Nagyon remélem, hogy valaki majd elhozza Magyarországra is a bandát!!! Ha mégse, akkor megyek külföldre!!! Bécs…
  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…